Albert-Lőrincz Márton: (A fehér kócsag)

Fehér kócsag, januárban,
itt maradt nyár hóruhában.

Törött lett volna a szárnya,
vagy csak lelke marasztalta,
udvarias maradásra,
s nem ment el annyi hiánnyal,
az ősz szoknyáját riszálva,
megannyi lármás társ rajában
innen, fázón és zsibongva?

Most tűnődik, milyen lett volna
közöttük odafönn, sorban
a harsány szárnyak surrogása,
idegen kikötők felett, nem itt maradva
gyűrt magányba.

Ma délután, amikor sétám
a partra vitt a havas járdán,
láttam meg sok réce között,
kicsit távolabb, mint egy fegyenc,
vagy egy félénk, magányos fegyőr,
az egri fehér kócsagot,
nem intett, lépve távozott.