Jóllehet, voltak tévedéseink.
A hallgatás végén szavak.
Egy kabátban meleg test.
Ha fázunk, hát beszélünk.
Kint tél van, szobáinkban tavasz.
Ha ígértél is, ha ígértél, mit sem ér.
Ha volt ölelés, ha volt is, ha voltak szavak,
ha voltak is rég jégtükörbe fagytak.
Bereped alattunk a sok ígéret.
Nem áltatom magam. Egy délelőtt
tévedéseiben száraz kezeink. Egy nyak
mögött valami más. Futnék távokat.
Másznék. Pihennék az öled alatt.
De ha volt ölelés, ha volt is
nem melegít már.
Egymásba fagytak légvételeink,
egymásba fagytak, mint fenyő
mint nyírfa lassú délelőtt.
Ha fázunk, hát beszélünk.
Szobáinkban múlt tavaszok,
zsebeinkben száraz kezek,
valaki egy nyak mögött motoz,
a hallgatás végén szavak.
Végig futok, körbe egy rakparton,
pihennék egy kabát alatt,
másznék hegytetőkre,
nézni örök havat
nézni örök romokat.
De majd egy szép napon,
egy emberibb délelőtt,
egy fenyő, vagy akár nyírfa alatt
két nehéz légvétel között
elmesélem neked, miért nem
olvadnak fel a hegytetők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése