Kántor Péter: Mutass nekem

Mutass nekem egy olyan utcát,
egy olyan utcát vagy teret,
ahol harminchat évesen
sétálhatok megint veled.

Mutass nekem, mutass nekem
száz métert, vagy csak hatvanat,
ahol úgy futok, mint a szélvész,
s mögöttem mindenki elmarad.

Mutasd nekem, mutasd nekem
anyám ahogy rám mosolyog,
évek telnek el, évtizedek,
és én még mindig álmodozok.

Mutass nekem egy széles folyót,
azt a széles folyót, amit úgy ismerek,
ül a partján egy ősöreg ember,
ül a partján egy kisgyerek.

Irlanda Kristóf: Zárszó

 Megmondtam neki, hogy gyűlölöm.
Arca se rezdült, némán tűrte.
Egyenesen a szemébe mondtam,
hogy végig ott voltam mögötte,
én voltam, aki alig pár évesen
gödörbe lökte és onnan kihúzta,
hogy legszívesebben arcon törölném,
de nem akarom bemocskolni a kezem.
Hiába van, hogy szeretnem kéne,
nem tudom mi végre, de elmondtam neki,
rábíztam, mint fiókra papírt, íratlan titkaim.
Elsírtam magam, előtte mertem egyedül,
mert mindig azt akartam, ha elém került.
Végre elmondtam neki, eddig tartogattam,
ami iszapig húzta, én kavartam azt az örvényt,
szemen köptem, aztán bezártam a tükrös szekrényt.

Kántor Péter: A cirkusz

A nagymama is szerette a cirkuszt.
Márta mindig elvitte,
az első sorba.
Egyszer a zsonglőr is odajött.
Jössz a nagymamához? – kérdezte a nagymama.
A zsonglőr fiatal volt, és orosz, és oroszul mondta,
hogy a nagymama nyújtsa ki az ujját,
és a tányér pörögni fog rajta.
És hiába nem hitte a nagymama, hogy pörögni fog rajta,
azért kinyújtotta az ujját,
és megtapsolták.
Babits állítólag a dobot szerette a cirkuszban,
Fellini a bohócokat.
Vannak illuzionisták,
szelídített vadállatok és született szelíd állatok,
légtornászok, erőművészek, idomárok,
és vannak lovak,
és a lovak patái felverik a homokot,
a nagymama szemébe, a szemüveg alá verik a homokszemeket,
és a nagymama
boldog.
Ostorok pattognak, dobok peregnek,
tüzes karikák vakítják a szemet, zenekar húzza,
selyem, bársony, tüll, csillám,
világítás, elsötétítés, világítás,
és a porondon izmos lábú nők, hajlékony biciklisták,
bűvészek, artisták, majmok és oroszlánok,
egy majom cintányérozik,
egy bűvész galambot varázsol elő a mellényéből,
és az oroszlánok helyet cserélnek a majmokkal,
és a majmok helyet cserélnek az oroszlánokkal,
és a Világszépe helyet cserél a Világszépével,
és megizzadnak a nézők,
és jön két bohóc, és leöntik egymást vízzel,
ragyogó réz trombitából, vödörből, kannából,
és csurog a víz a fejükről, a kabátujjukból és a nadrágszárukból,
kockás és csíkos nadrágjuk van, pöttyös cipőjük,
piros szemük és szájuk, és csak kacagnak,
nekünk kacagnak, és közben szomorú képet vágnak,
és aztán a nézők hazamennek, és hazamegy a nagymama is
valahova az Izabella utcába a Mártával,
és otthon még hosszan törölgeti a szemüvegét,
és dörzsöli a szemét, és ingatja a fejét,
és csak pörög és pörög a tányér az ujján. 

Bertók László: Feltűnően világos

Két férfi is ült ott. Ahhoz képest,
ahol bejött, balra, a szomszéd
szobában. Hangjukat nem hallotta,
de a mozdulataikból látszott, hogy
erősen beszélgetnek. A nyitott
ajtón át nézte őket. Antik bútorok,
rend, tisztaság. A fény a háta mögül
ömlött. Feltűnően világos volt.
S egyszer csak jobbról, a sarokból,
de lehet, hogy a nagy fehér ajtón
belépett a régi kedvese.
S mintha nagyon várta volna már,
széles mosollyal jött oda hozzá.
Áradt belőle a szó, mindent egyszerre
akart elmondani, hallani.
Később balról egy másik nő is ott volt.
Hármasban, hang nélkül beszélgettek.
Talán ezért feledte el, hogy miről.
Csak az örömre, az önfeledt
kitárulkozásra (odaadásra?) emlékszik.
De a nyitott ajtón keresztül
megint meglátta a két férfit.
„Azok ott mindent hallanak" - hajolt
közelebb és suttogni kezdett. „Azok?
Kicsodák? - nevetett a két nő. - Az nem
ajtó, hanem tükör." Erre ébredt föl.
Valaki éppen becsapta a ház kapuját.

Advent 2019

Advent harmadik vasárnapja.

Trausch Liza: Vigasztaló

  "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek." Ézsaiás 40,1  

Nagyon szeretem az adventet, Jézus várásának idejét. Olyan jó olvasni: "Vigasztaljátok népemet." Isten gyermekeinek, Isten népének nagyon nagy szüksége van a vigasztalásra. Az Ige megmondja, hogy miért. "Kétszeresen sújtotta őt az Úr minden bûneiért." Belsőleg és külsőleg is. Abban a pillanatban, amikor vétkeztem, belül ott van a szomorúság, az örömtelenség, az elveszett mennyország. Külsőleg is megvannak a következményei. Az ember sokféleképpen akar vigasztalódni. Szórakozással, utazással, munkával. Figyelmét megpróbálja elterelni hogy ne gondoljon arra, ami fáj és ami nyugtalanítja. Isten nem így vigasztal. Az ő vigasztalása megoldás. Nem csillapító, hanem egy életreszóló megoldás. Azt a vigasztalást, Akit ő küldött erre a földre, úgy hívják, hogy Jézus. Vele akar vigasztalni bennünket. Nem is csak vigasztalni - megvigasztalni. Rajtunk semmi más nem segít, csak Isten szava. Emberi szó semmit nem ér. Amikor embereknél keres valaki vigasztalást, úgy jön vissza: rosszabb, mint volt. A samáriai asszony is embereknél keresett vigasztalást. Élete akkor oldódott meg, amikor kimondta: "Tudom, hogy Messiás jő... mikor az eljő, megjelent nékünk mindent" (Jn 4,25). Amikor igazán hozzád ér Jézus, akkor a legelső, amit tesz, hogy megjelent néked mindent. Jelenné teszi a múltat. Eszedbe jutnak dolgok, amiket cselekedtél. Egyszer csak ott van előtted, amit rég elfelejtettél. Jézus azt mondja az asszonynak: "Én vagyok az, aki veled beszélek." Engedd, hadd beszéljen veled is, hogy igazi karácsonyod lehessen.

Forrás: Trausch Liza: Áhítatok minden napra     

Rácz Sándor

Ugye jól áll nekünk a csönd -

Mintha ránk öntötték volna...

Németh Erzsébet: Úgy viselem...

Úgy viselem arcom,
mint ruhám:
nem tudva
színét, fazonját
ki tervezte rám.
Sorsom, szüleim,
esetleg
égi kéz
formázta?
Majd hirtelen
azt mondta:
kész?

Németh Erzsébet: Krisztust dajkálsz szívedben

Krisztust dajkálsz szívedben,
egy lényt, aki tán szeret.
S a karácsonyi fehér zuhogásban
makacsul mormolsz egy nevet.

Németh Erzsébet: Tél vagyok

Tél vagyok...
lehelek hófehér illatot,
hadd fonja karjába a tájat,
melyet fölsebzett
ősi vágy, szerelem és bánat.
Csillagokat gyújtok,
legyen vakító fény ma itt:
lássuk összeszedni
a szeretet törvénykönyvének
kitépett lapjait!

Nagy István Attila: Magaddal viszed

Felemelem a kezem,
mintha végső búcsút intenék,
mert nem jössz vissza soha már.
Álldogálok az úton,
torkomat sírás szorítja.
Fejedet se fordítod,
csak lépegetsz a horizont felé,
mint aki végre megszabadult.
Pedig nagy terhet cipelsz:
magaddal viszed
a jövőmet. 

Heltai Jenő: Kérdőív

Mikor elnémul megkínzott szived,
Eléd teszik a nagy kérdőivet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni — mert felelni kell! —
Az életedet hol hibáztad el?

Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyet?

Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamennél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?

Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?

Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?

Mai Ige: A nagy Tervező

 „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.” (Zsoltárok 19:2) 

Akár távcsövön, akár mikroszkópon át szemléled a világmindenséget, azt fedezheted fel, hogy Isten nagyszerű tervező. Nézzünk meg most három dolgot, amit ő tervezett!

1) Hőmérséklet. A Nap felszínén több mint 5500 °C van, mi pedig körülbelül 150 millió kilométerre vagyunk tőle – pont megfelelő távolságra. Ha a Föld hőmérséklete csupán 10 °C-kal magasabb vagy alacsonyabb lenne, nem lenne élet rajta. Gondolj bele: miért nem került a Föld kétszer akkora vagy éppen feleakkora távolságra?

2) Forgás. Földünk évente 365-ször körbefordul, miközben a nap körül kering. Tegyük fel, hogy csak 36-szor fordulna… Nos, akkor a nappalok és éjszakák tízszer olyan hosszúak lennének. Az egyik oldalon elviselhetetlen forróság lenne, a másikon pedig kibírhatatlan hideg, az általunk ismert élet megszűnne.

3) Levegő. A légkör 21%-a oxigén, pontosan akkora mértékben van jelen, amekkorára a légzésünkhöz szükség van. Miért nem 50%? Mert akkor abban a pillanatban, amikor valaki meggyújtana egy gyufát, mindannyian elégnénk! Kérdezd hát meg magadtól, hogy a 21% a véletlen műve-e vagy a gondos tervezésé?

Márpedig ha van terv, akkor ebből következik, hogy kell lennie tervezőnek is. Van is. Szeretnéd őt megismerni? Van rá lehetőség! A teremtett világban kinyilvánította hatalmas erejét, a kereszten pedig hatalmas szeretetét mutatta meg (ld. János 3:16). Jézus, az ő Fia által személyesen megismerheted a nagy Tervezőt, és megkaphatod az örök élet ajándékát. Ha nem élsz ezzel a lehetőséggel, örökre elveszett leszel. Van rá esély, hogy épp te lennél kivétel ez alól? Nincs. Az emberek nem véletlenül, hanem saját döntésük alapján kerülnek a mennybe.

Komáromi János: Akkor majd...

Amikor majd a fák levelei közül
langy szellő ereszkedik a mezőre
és csintalan mosollyal vesz
virágillatot magához,
hogy méltó ajándékot hintsen
karcsú alakod köré...

Akkor majd a szemedben
emlékek csillannak fel
és látni vélsz majd
egy rég volt kedves arcot,
egy szelíd mosolyt,
két derűs, csillogó szemet...

Akkor majd felderül tekinteted
egy felhőtlen pillanatra
és halvány, diaszerű képek
futnak át előtted
s míg könnyed mozdulattal
hajad igazítod,
hajszálaid között
megcsillan a messziről,
hozzád hódolni érkezett napsugár...

Akkor majd szíved mélyén
megmozdul valami régi szép érzés,
valami meleg, simogató, szelíd szeretet.
Olyan, mint a teremtő erő,
mint a lágyan hullámzó óceán-bölcső,
mint a levegő kék végtelenje,
mint a gondolat áradó mélysége,
mint a szerelem....

Akkor majd én is ott leszek Veled.
Leülök melléd és homlokom
kezed bársonyára hajtom.
Bódító csókok emlékét ébresztem
régi érzésektől égő ajkadon.
Simogatás leszek múltat idéző
már csak néha vágy-piros arcodon.

Akkor majd tested megremeg,
mint amikor finoman érintettem bőröd
és boldog voltam, ahogyan boldog
a forró sivatag homokján haldokló vándor,
amikor hűs víz érinti ajkait.
Mint amikor kívántalak magamba olvasztani,
valami élő elegyet alkotni testeddel
és lelked részévé válva élni tovább, benned...

Akkor majd érzel újra, érzed,
amint testedbe bújva létezem,
és amikor majd csendben leszáll
az árnyakat idéző alkony és elmossa
képzeletben melletted ülő alakom
és felállva lámpát gyújtasz, még lelkedben
utánam nézel és csókot küldesz, ahogy rég...
és csókod akkor is elér hozzám, akkor is
megtalál bár örök lesz már a létből font határ
ami közted és köztem áll...

Simek Valéria: Álmomban jöttél

Csak jöttél a hegyen fölfelé,
egyenes testtartással úgy,
mint régen.
Fejkendőd hátrakötve
a mohaillatú vén fák alatt.
Fölnéztél az égre, mintha
tanakodnál Istennel.
Halkult szádon a szó,
eltévedt szél érkezett.
Mögötted nagyra nőtt évek
megtiporták hátadat,
lehajlították a föld felé,
mint a bolyhosan hulló
fehérség a fákat.