2024. november 3., vasárnap

Bodó Csiba Gizella: Egy hajdani tél












Ahogy mondani szokás: 
nehéz időket éltünk, 
jégpáncél feszült a világban, 
de gyermekként ebből mennyit értünk? 

A „rianás” ha közel szólt, 
ijesztő volt családban, házban, 
összebújtunk mint a hódok, 
a víz-alatti fa-rönk várban. 

Telenként fűtetlen maradt 
zord hidegben is a kályha, 
tűz csak a konyhában égett, 
kendő alatt, sült krumpli várt vacsorára. 

Villanyt későn kapcsoltunk, 
utcáról fényt adott egy lámpa, 
az alma és a sütőtök illata 
árasztott hangulatot a homályba.           

Anyám forró téglát bújtatott 
ruhába tekerve a hideg ágyba, 
ne fázzon a három gyereknek 
dunyha alatt legalább az álma. 

Szánkózni egyszer kísért el Apám 
siklottunk, nevettünk milyen jó volt, 
talán kilencszázötvenöt telét írtuk, 
milyen hó volt,  milyen hó volt? 

Melegszik a Föld – a tél olyan halott, 
A néprádió már rég elhallgatott, 
Hosszú telek, család, mind elmúltak, 
Apám tél-esti, igaz meséire gondolok. 

A gáz takarékon pislog, 
hiányzik a család és a régi illatok, 
fehér köntösű, friss hó takarj emlékekkel, 
melegítsen  át,  amíg itt vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése