nehéz időket éltünk,
jégpáncél feszült a világban,
de gyermekként ebből mennyit értünk?
A „rianás” ha közel szólt,
ijesztő volt családban, házban,
összebújtunk mint a hódok,
a víz-alatti fa-rönk várban.
Telenként fűtetlen maradt
zord hidegben is a kályha,
tűz csak a konyhában égett,
kendő alatt, sült krumpli várt vacsorára.
Villanyt későn kapcsoltunk,
utcáról fényt adott egy lámpa,
az alma és a sütőtök illata
árasztott hangulatot a homályba.
Anyám forró téglát bújtatott
ruhába tekerve a hideg ágyba,
ne fázzon a három gyereknek
dunyha alatt legalább az álma.
Szánkózni egyszer kísért el Apám
siklottunk, nevettünk milyen jó volt,
talán kilencszázötvenöt telét írtuk,
milyen hó volt, milyen hó volt?
Melegszik a Föld – a tél olyan halott,
A néprádió már rég elhallgatott,
Hosszú telek, család, mind elmúltak,
Apám tél-esti, igaz meséire gondolok.
A gáz takarékon pislog,
hiányzik a család és a régi illatok,
fehér köntösű, friss hó takarj emlékekkel,
melegítsen át, amíg itt vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése