2024. november 5., kedd

Bíró Gáspár: Téltemető










Hófoltok ülnek még a völgyek alján, 
zúzmarásak a bokrok ágai, 
de itt, a barna, lucskos, holt avarban 
már kinyíltak egy virág szirmai!  

Ó, téltemető, kedves kis virágszál! 
Áruld el nékem, mit hoz ez az év? 
Vége lesz-e a barbár pusztításnak? 
Az esztelen harc, vajon, véget ér?  

Hazatérnek a megcsonkult családok? 
Begyógyulnak a fájdalmas sebek? 
Elhallgatnak-e végre, valahára 
az embert s jövőt ölő fegyverek?  

Szomszédunkban nincs vége még a harcnak; 
még nem csitult a rettentő tusa, 
és megindult a szétdúlt otthonokból 
a földönfutók bús exodusza…  

S te, kis virágszál, lopva, rejtve, bújva 
dugod elő csak aranyszirmodat, 
s mint apró boglár, drága, puha kelmén 
lapulsz félig a fehér hó alatt.   

Nem láthatod, hogy szegénységtől űzve 
az emberiség fele útra kélt 
szülőföldjét örökre fölcserélni 
egy csalfán ígért könnyebb életért.  

Megváltozik a népesség e földön, 
egy múló korszak végleg véget ér; 
sorsfordulóhoz ért a történelmünk, 
s fordul egyet újra a kerék!  

Több pólusúvá válik a világunk, 
most derül ki, hogy ki lesz az ura, 
hisz új világrend van épp születőben, 
megváltozik a lét s a kultúra!  

De te, kis virág, te csak nyílj a fűben! 
Bízz a jóban, hisz jön a Kikelet! 
Nőj gondtalanul itt az erdőszélen, 
s temesd örökre, végleg a telet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése