2024. november 7., csütörtök

Lackfi János: Az Isten szeretet

Az Isten szeretet. Úgy tudunk vele 
találkozni, ha találkozunk a szeretettel. 
Rokon, barát, testvér vagy bárki ismeretlen 
révén. És aki nem találkozik a szeretettel, 
mintha nem találkozott volna Istennel. 
Persze szeretetet adni úgy is lehet, 
ha valaki nem Isten nevében teszi, 
attól az még szeretet marad, a mélyén 
figyelmes szem felfedezi az Istent. 
Ha gyakorolni akarom a szeretetet, 
jobb, ha lerombolok magamban 
egypár falat. Például a fene nagy 
önérzetet, ha valaki valamit jobban 
tud nálam. Vagy rosszabbul, de erőszakos. 
Miért kéne nyernem ilyen piti kis vitákban, 
ha cserébe feláldozom a szeretetet? 
Nem arról van szó, hogy mindent hagyjak 
rá a másikra, elmondhatom csendesen 
a véleményemet, védhetem a határaimat, 
de ha kiborulok, ha beszállok a licitbe, 
akkor nyakig a pöcegödörben találom magam, 
és csodálkozom, miért bűzlök még napokig. 
Ha viszont eldöntöm, hogy engem nem lehet 
megsérteni, ha kíváncsi vagyok, mi zajlik 
a másikban mélyen, miközben belém gázol, 
ha észreveszem sebzettségét, tekintetében 
az űzött vadat, akkor nyert ügyem van. 
Elég átadni magam a szeretetnek, 
ő intézi a többit helyettem is. 
Csővé változom, és Isten áramlik rajtam át, 
ő szereti általam azt, akit én önerőből 
talán nem is tudnék. 
Csak így lesz teljes öröm bennem, 
máskülönben hamar elfogy a patron. 
Ahogy a teve eltárolja púpjában a vizet, 
úgy kell nekem is feltankolni Isten 
szeretetéből a sivatagi időkre. 
Menni a töltőállomásra, templomba, 
vízpartra, imaszobába, rétre, 
és megnyitni magamat. 
Hogy legyen. áradjon, bőségben, 
tudjak úgy adni magamból, mint egy kút, 
frissen, önkéntelenül, végtelenül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése