de a tisztelet annál inkább.
Nálunk nem hangzott el sűrűn a
„ jaj, de nagyon szeretlek…”
de talán ismerték az érzéseimet…
…talán…
Sokáig nem öleltem,
nem kérdeztem, nem öleltek nem kérdeztek.
Most, hogy jó pár évtized eltelt,
vágyom a pótlásra, a pótlékra,
hogy kérdezzen,
hogy érdeklődjön,
hogy öleljen végre valaki
és én viszont ölelhessek.
Nem vagyok követelőző,
nem vagyok önző,
csak közben túlnőttem
a saját szeretetlenségemen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése