Bella István: Idő

Mosolyod árnyékában napozik, aki él.

Radmila Markovic: Magányűzés

Megkörnyékez a magány,
kopogtatja ablakom,
tépdesi a kilincsem,
majd sunyin,
lopakodva
szobámba
jönne be.

Szegény magány:
semmit sem tudsz!
Én vagyok az egyedüllét,
én vagyok a társas lény.
Első lényem emelt fővel,
társas lényem szeretettel viselem.

Szegény magány: semmit sem tudsz!
Zöröghetsz, kopogtathatsz,
könyöröghetsz, jajgathatsz,
lopakodhatsz, ámítgathatsz,
eltökéltem, kint maradsz,
de ha bejössz,
boldogsággal megitatlak
gyöngédséggel megetetlek,
szelídséggel betakarlak,
ezek után átalakulsz:
társas lény lesz belőled.

Garai Gábor: Mint kisgyerek

Mint kisgyerek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom tápláló szerelmedet,
és szétterjedsz bennem, te hófehér:
te leszel már ereimben a vér,
s te az eszmélet, te a kábulat,
te a világot rendező tudat,
míg lassan végleg átalakulok
és élni már csak általad tudok:
járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
szólni, ha te szólítasz nevemen,
látni, ha két szemed el nem bocsát,
s kibírni ezt az örvénylő csodát
csak úgy, ha a sodrását te csitítod,
te bizonyos cél, te tömény titok.

Hans-Guido Klinkner: A csend dala

Az idő zajában
hol hallhatod
kotta és
szöveg nélkül
a csend dalát?

Magányos úton,
roppanó hóban,
két lépés között
befelé hallgatózva:

egy fuvallatban
szívdobbanásod
és lélegzeted
játszanak neked
egy dallamot.

Bayer Béla fordítása       

Hans-Guido Klinkner: Zúzmara

Zúzmara
cicomázta az erdőt,
a kék égbolt
előterében
kopasz gallyakat
díszített.

Elfeledve
a köd, párák és fagy,
a vihar, ami szúette
fákat kidöntött.

A búskomorság
szürke páncélját
jégvirág pattintja
fel villogón,
átszőve a nap nélküli időt.

Bayer Béla fordítása    

Németh Erzsébet: Kétkedő hangok panasza

A Teremtés könyvében
nem volt a nevem,
mégis megszülettem.
Mivégre istenem?
Évekbe fáslizott sebem
ma is átszivárog –
alkotó kezedtől,
vagy annak hiányától.
Gügyögsz álmaimban,
fürdetsz csalódásban,
edzed a szívemet
el nem múló lázban.
Ajándékot küldesz:
hajnali harangot,
hangjában őseim
lelkeit marasztod.
Tavasz-varázsban forog
a szerelem tánca,
virágok nevetnek
ébredő fiúra,
ébredő leányra.
Utakat adsz,
meg tévedést,
embersodródásban
sokszoros éhezést.
Delet dalolsz,
fényeső zuhog arcomba,
meg ökölcsattanás,
mintha ez is
az élethez tartozna.
Árvuló testemre
lángjeleket égetsz,
pedig nevem már ott van
az Elmúlás könyvében.

Habos László: Újra teremtlek

Konok magány sóhajára
kihunyt esti gyertyaláng,
megdermedt
lelkemben a fohász,
mint kihűlt viaszcsepp
ormótlan gyertyacsonkon,
mert halálraítélt vagyok,
hajnalban újra teremtlek
félelemből,
kínnal viaskodó vágyból,
felhevített viaszból
és a felkelő nap első sugarából.

Hajnal Anna: Néha egy pillantás

Néha egy pillantás vagy 

egy mozdulat többet ér, 

mint maguk a szavak. 

Egy-egy apró figyelmességbe 

Lényed egész szeretete belefér. 

Bármi, amit jó szívvel teszel, 

szebbé teszi mások életét.   

Fodor Ákos: Szinopszis

Egyik sem vagyok. 

Sem üllő, se kalapács: 

-Talán: a csengés.

Régi ír népi áldás

 Legyen előtted mindig út 

fújjon mindig hátad mögül a szél 

melegen süsse arcodat a nap 

az eső lágyan essen földjeidre 

s amíg újra találkozunk - 

hordozzon tenyerén az Isten. 

Garai Gábor: Sokáig élni

Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni
s én is parázslok, alig perzselek.   

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedtől ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.   

Magad ragyogsz, a ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület;
két csillagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,   

hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók;
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.

Ijjas Tamás: Tangó

Többféleképpen érinthetjük egymást.
Elbújhatunk a térdigérő gazban, hol majd
egymáshoz ragad a homlokunk, mintha számháborúznánk.
Olyanok leszünk akkor, mint a sziámi ikrek.
Agyvelőink összekulcsolódnak - így szkanderezünk.
De az is lehet, hogy hosszan farkasszemet nézünk.
Persze te győzöl. Neked mindig szúrósabb a tekinteted.
Szemedből kikúszik a csipkerózsa, és összekaszabol.
Vagy eldugod a szíved valahol bennem, és nevetve
mondod: hideg, hideg. Én meg majd didergek
a libabőrös ég alatt, amíg forró nem lesz minden szavad.

Most csak táncolunk. Mint a méhek zsongunk
az olajfák körül, mert nincs ritmus,
csak az illat bódít minket.
Most jobbra és balra csavarjuk fejünket
- legyen közös a nemünk.
Vigyázz. Forgunk. A szembeszél hideg lesz.
Nehogy elfújja arcod, mint a nyárfa szöszét.
Ha tangózunk, tudom, szeretsz gyenge lenni.
Mint a labda remegni a gólrúgó láb előtt.
Ilyenkor én is játszom a macsót,
majdnem a földig döntelek: nézz fel.
Látod azt a lufit? Én engedtem magasba.
Most Holdnak hívják a tudatlanok.
Nevess csak. Azt hiszem itt az idill ideje.
Ránk pattognak az égből régi kabátgombjaink.

Nemes Nagy Ágnes: Milyen hát?

Milyen hát a szerelem?
Tested szóba zárva?
Nem Kőmíves Kelemen
bivaly falú vára –
tömör vagy, és végtelen,
mint az Úr az ostyán,
határtalan ékszerem:
szógyűrűm borostyán. 

1946. november 11.

Petőcz András: Zárójelvers op. 17.

       //elmentél, Elza, szemedben mozdulatlanul ülök, szögletesen és
                                                                                                       bátortalanul,
        örökre magam maradtam, Elza, örökre magam maradtam, szomorúan és
                                                                                                       elveszetten,
        szemedben mozdulatlanul ülök, szobám sarkában, székedre kuporodtan,
4      látod, ennyire magam maradtam, ennyire egyedül, szomorú csillogás a
                                                                                                       tekintetem,
        a hajad tiszta lobogás a szélben, tiszta lebegések a hajszálaid,
        szögletesen és bátortalanul ülök, Elza, nevetésed visszhangzik
                                                                                                      körülöttem,
        íme hát, szólok, ennyi az ember, csöppnyi bú, csöppnyi üzenet,
8      magam maradtam, Elza, futásod-lobogásod figyelem, a távolban szárnyak
                                                                                                         suhogása,
        madarak csapdosása körülötted, sirályok rikoltása hallik, és sok-sok
                                                                                                     nevetés,
        szemedben mozdulatlanul ülök, szobám sarkában, székedre kuporodtan,
11    örökre magam maradtam, Elza, szomorúan és elveszetten, örökre magam
                                                                                                       maradtam,
        a távolban
        szárnyak suhogása,
14   végtelen tengerek a messzeségben, a tekintetedben, elérhetetlen
                                                                                                       nyugalom //

Nemes Nagy Ágnes: [ A szeretőm oly jó szagú ]

A szeretőm oly jó szagú
oly langyos bőrü szép fiú.

Imádom minden hajlatát,
és hullámos, meleg haját.

Mellette én is szép vagyok,
karcsú vagyok, halvány vagyok,

s ha kerek térünk összeér,
a kerek föld vajjon mit ér?