Gyurkovics Tibor: Varjak

Maga alá húzott 

varjúláb a légben 

kapaszkodik meg a 

gömbölyű, nagy égen, 

hogy le ne csúszhasson, 

tartja magát végig 

rémült szárnycsapással 

a keseredésig, 

verdesi a leget, 

törekszik előbbre, 

emelkedik föl a 

sűrű levegőbe, 

nem tudja maga se, 

mi elől igyekszik, 

de fekete párja 

fehér havon fekszik.

Gyurkovics Tibor: Zokog a szó…

Zokog a szó nem hallható 

elfullad lenn a kertben 

nagyon magas a kaptató 

azért akit szerettem  

de megteszem de fölmegyek 

a csúfos dombra állok 

kezemben hervadoznak 

a túlvilági virágok.

Zelk Zoltán: Ez aztán a vásárfia!

Milyen  szép nagy ez a tó, 

megveszem, ha eladó! 

Meg a nádast, meg a hegyet, 

meg az esőt, meg a szelet, 

szélben úszó falevelet, 

fecskét, rigót, vadludakat, 

megveszem a napsugarat 

és a Göncöl-szekerét, 

rúdját s a négy kerekét!     

De ha megveszed a tavat, 

esőt, szelet, madarakat, 

szállni indult falevelet 

meg az erdőt, meg a hegyet, 

ha talán az egész eget, 

ha eladják, ha megveszed, 

hová viszed, hová teszed?     

Hova tenném máshova, 

ahol voltak, csak oda! 

A tavat a medrébe, 

Göncölt vissza az égre, 

hegy csúcsát az ég aljára, 

a nádast a tó partjára, 

falevelet őszi szélnek, 

ahol vannak, csak ott szépek - 

És aztán az egészet 

ajándékba adnám néktek!   

Biblia

" Elég neked az én kegyelmem..." 

2 Kor.12:9

Ágai Ágnes: Az élet, akár a vers...

Az élet, akár a vers, 

szakaszokra bomlik, 

rövid, töredezett, 

zsúfolt, sűrített, 

képekre osztott, 

hangokra hangolt, 

egyszeri, 

és van benne 

valami megfejthetetlenül 

isteni.

François Villon: Ellentétek

Szomjan halok a forrás vize mellett; 

Tűzben égek és mégis vacogok; 

Parazsas kályhánál vad láz diderget; 

Hazám földjén is száműzött vagyok; 

Csupasz féreg, díszes talárt kapok; 

Hitetlen várok, sírva nevetek; 

Az biztat, ami tegnap tönkretett; 

Vig dáridó bennem a bosszúság; 

Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek; 

Befogad és kitaszít a világ.  

Nem biztos csak a kétes a szememnek 

S ami világos, mint a nap: titok; 

Hiszek a véletlennek, hirtelennek, 

S gyanúm az igaz körűl sompolyog; 

Mindig nyerek és vesztes maradok; 

Fektemben is fölbukás fenyeget; 

Van pénzem, s egy vasat se keresek, 

És reggel köszönök jó éjszakát; 

Várom, senkitől, örökségemet; 

Befogad és kitaszít a világ.  

Semmit se bánok, s ami sose kellett, 

Kínnal mégis csak olyat hajszolok; 

Csalánnal a szeretet szava ver meg, 

S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott; 

Barátom, aki elhiteti, hogy 

Hattyúk csapata a varjú-sereg; 

Igazság és hazugság egyre-megy, 

És elhiszem, hogy segít, aki árt; 

Mindent megőrzök s mindent feledek: 

Befogad és kitaszít a világ.  

Ajánlás  

Herceg, kegyes jóságod lássa meg: 

Nincs eszem, s a tudásom rengeteg. 

Lázongva vallok törvényt és szabályt. 

S most mi jön? Várom a pályabéremet, 

Mert befogad és kitaszít a világ.  

Szabó Lőrinc fordítása

Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak...

Ki minek gondol, az vagyok annak… 

Mért gondolsz különc rokontalannak? 

Jelet látsz gyűlni a homlokomra: 

Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, 

Mert fénye-árnya terád sugárzik. 

Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: 

Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. 

Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. 

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; 

Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod: 

Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

Gyurkovics Tibor: Vers

Olyan ez, mintha nem is volna, 

ahogy a levegőhöz ér

üvegkarjaival a szél 

s erre az erdő meghajolna. 

Az erő észrevehetetlen 

futkározása ez a gót 

katedrálisok ablakában, 

hol eddig minden néma volt.  

Szobában ülsz s mint hű kutyák 

lábadhoz ülnek az esték 

s kilátszik a betűkön át 

az áruló tökéletesség.

Csomay Árpád: Imádság öregkorban

„ Ne vess el engem az én vénségemnek idején, mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!  Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet.” (Zsolt 71,9.18)    

Az öregek egyre inkább tapasztalják, hogy a lehetőségek végéhez értek és ilyenkor még buzgóbban imádkoznak. Ilyenkor Isten tetteire is emlékeznek.  

Az öregkort elérni szép dolog, de nehéz öregnek lenni. Sokszor ezek a szavak formázódnak meg az öregek ajkain. Igen, mert az öregek azt is észreveszik, hogy az öregség kellemetlen dolgokat is hoz magával. Testileg problémák adódhatnak, hiszen egyre gyengébb lesz az ember, a betegség is egyre gyakoribb az életükben és így egyre inkább ki vannak szolgáltatva más embereknek.  

Sok öreg egyenesen lelkifurdalást érez, hogy még él, mivel teher a szerettei számára. Sok öreggel nem törődnek, vagy „ olyan öreg már ”, hogy még egészségügyi ellátásban sem részesítik. Sok öreget már nem is sajnálják. 

„  Ne vess el engem az én vénségemnek idején, mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!” Ez azt jelentené, hogy az öreg ember úgy érzi, hogy Isten elfordult tőle? Hiszen egész életében vele volt az Isten! Most, öregségében hagyná el? Hiszen Isten hűséges Isten. Ez a zsoltár többször is erről beszél, az Isten hűségéről. Inkább arról van szó, hogy az öreg ember megfogható bizonyítékokat vár Istentől.  

Imádkozni… Sok agg embernek már erre sincs ereje. Gondoljunk azokra, akik egyedül maradtak. Meghalt a hitvesük és nagyon keserű az özvegyi kenyér.  

Viszont vannak olyan özvegyek, akik nem csak arról tesznek bizonyságot, hogy milyen nehéz volt a hitvesüket eltemetni, elgyászolni, de arról is, hogy egy idő után békesség költözött a szívükbe. Sőt erőre kaptak, mert Isten meghallgatta imádságukat. Istennel közösségben lenni, már nincs egyedül az ember, mert átélheti Isten kegyelmét és jóságát.  

A zsoltáríró azt kéri imájában Istentől, hogy ne forduljon el tőle, mert ő még szeretné hirdetni a kortársaknak és a következő nemzedékeknek az Ő tetteit. Bár, mint a többi öreg, ő is nagy szükségben van, és bár gyermekei és unokái is messze vannak tőle, ő mégis szeretne arról beszélni, hogy Isten csodákon át vezette őt az életében. És imádkozni szeretne gyermekeiért és unokáiért, hogy maradjanak meg az Isten közelségében, hogy élvezhessék áldásait. Istennek ugyanis „ erős karja ” van, s meg akarja őket is áldani. Erről beszélni, ezért imádkozni, ez minden öreg ember feladata. Ez kellene, hogy legyen. Ne csak sóhajtozzunk, mint öregek, ne csak jajgassunk, hanem vigyük a gyermekeinkért, az unokáinkért, a testvéreinkért, a népünkért való könyörgéseinket a kegyelem királyi trónusa elé, hogy majd áldás származzon belőle. Mert a mi Istenünknek „ erős karja ”, nagy hatalma van. És a mi Istenünk Jézus Krisztus által Atyánkká lett. Ő a Fiát feltámasztotta a halálból. A halál legyőzetett. A halál már csak egy legyőzött ellenség. Öregségünkben ez vigasztaljon bennünket. „ Aki hisz énbennem, ha meghal is él.” – mondja Jézus Krisztus.   

Legyen a zsoltáríró imádsága a mi imádságunk is! Beszéljük el mi is, amíg lehet az Isten nagyságos tetteit és szabadításait az Úr Jézus Krisztus által.   

Forrás: Mai Ige és gondolatok

Gyurkovics Tibor: Medál

Úgy szeretem az arcod, 

mint régi-régi lánc 

törődött ékszerét, mit 

magadnak úgy kívánsz,  

hogy csüngjön őrületben 

melldombod közepén 

s kit senki sem szerethet 

többé ahogyan én,  

úgy szeretem a hangod, 

mint összetört tükröt, 

mely rebbenő harangok 

csöndjével elbűvölt.

Gyurkovics Tibor: Kérdés

Mi csak ázunk hóban, esőben. 

Folyik arcunkra ég vize. 

Angyalok kérdik szerelmünket: 

Megéri-e, megéri-e?  

Oly sokszor voltam diadalmas, 

nagyúri, fényes, hercegi, 

odaadom kitüntetésem: 

tanuljak nyerni – veszteni.  

Most már egyszerre kell-e lennünk? 

Most már te vagy a hold, a lélek? 

Kétségbeesve jár a vérünk: 

Ha nem lennél is – szeretnélek!

Gyurkovics Tibor: Mindig mesélt

Mindig mesélt nekem a lány 

valamit elalvás előtt, 

a tétje az volt, hogy mese 

közben ki alszik el előbb?  

Mesélt nekem a bábkirályról, 

ki szekrényben uralkodott, 

mesélt de nem gondoltam volna 

hogy a bábkirály én vagyok.  

Mesélt a holdról, mi a kémény 

szájába szorult és ahonnan 

létráról kellett kipiszkálni, 

és a kéményseprő én voltam. 

 Mesélt a mesés kiskakasról, 

aki aranyat kukorékolt, 

pengett a naphang, mint a pengő, 

én voltam, aki csupa fény volt.  

Mesélt iszapban úszó halról, 

ki labdát vitt a víz színére 

kis orrával és azt se tudtam, 

a hal vagyok-e, ő-e, én-e,  

egy mese volt minden mesében, 

mit mondott elalvás előtt, 

hogy vajon ő kap-é meg engem, 

vagy én kapom meg őt.  

Aranyszájú mesében alszom, 

mint tejbe fulladt gödölye, 

nem is tudom, ő az én örömöm, vagy 

én vagyok az ő öröme?

2022

 

Boldog új évet, jó egészséget kívánok minden kedves olvasómnak!

Lucian Blaga: Cseppkő

A lelkem hallgatás –

és ahogy békésen állok, meredten

mint kőaszkéta,

úgy tűnik,

hogy cseppkő vagyok egy óriásbarlangban,

melynek az ég a boltozata.

Lágy,

lágy,

                           lágyan hullnak a fény                           

és nyugalom cseppjei – szakadatlan

az égből

és megkövesednek – bennem.

Balázs F. Attila fordítása

Szabó Lőrinc: Ujjaink

Úgy bújtak össze ujjaink, 

csókolva egymást kétszer öt 

combjukkal, mint szeretkező, 

fantasztikus kis állatok;  

úgy fuldokoltak ujjaink 

egymásban tehetetlenül, 

mint elítélt, vak rabok a 

halál ketrec-vasai közt;  

irigyeinktől ujjaink 

mégis oly percet loptak el, 

hogy hosszú, boldog éjszakát 

álmodtunk végig azalatt;  

aztán a két kéz úgy pihent 

egymásban mozdulatlanúl, 

mint két öngyilkos szerető, 

akit már együtt fed a föld.