Csoóri Sándor: Végül is

Nincs kihez beszéljek, mégis mondom: 

végül is a szerencse fia voltam: 

kezem, mint fáradt világutazó, 

arcodon és combodon pihenhetett.

Áprily Lajos: Sebezhetetlenül

Támadhatsz – a tőröd méreggel se hat, 

megöltem a sárkányt: hiúságomat. 

Mennyi vére elfolyt, amíg vége lett – 

megfürdettem benne kényes lelkemet.

Bozók Ferenc: Pipacs

A szőke búza éke ez, 

kit minden durva gaz tegez, 

ki szőkeségben lángoló, 

s kit kis növényhatározó 

gyomok közé helyez. 

Paraszt virág: Te drága gyom! 

rubinpiros szerény rokon! 

Lobogj, miként a mécsvilág, 

s miként a krepp-papír virág 

vidéki lagzikon!

Hajnal Anna: A kis macska elindul

Kicsi zsemlyeszín 

macska, 

– nézd, milyen rózsaszín 

nyelvvel- 

a tányért csettegve 

nyalja, 

nem tud betelni a 

tejjel.  

Észrevette a 

jöttöm, 

még a tejet is 

hagyja, 

felém gurul a 

pöttöm, 

pedig a száját 

nyalja.  

Ni, a cipőmre 

mászik, 

állni két lábra 

próbál, 

csillogó szemmel 

játszik, 

játszani jobb a 

jónál!  

Neki! nekem nem 

jó ám! 

Rózsaszín bársony a 

talpa, 

körme, mint tüske a 

rózsán! 

s körmeit bennem 

tartja:  

felmászik rám, mint az 

ágra, 

– ha hős vagy, barátom, 

tűrjed!- 

ruhán át vérzi a 

lábam, 

mutatja, tejfoga 

tűhegy!  

végre felért, de 

fél ám! 

már puha gombolyag 

lenne, 

zöld szeme meredten 

néz rám, 

sziszegve ugrana 

szembe.  

Hónom alá a 

kabátba 

bebújva, megnyugszik 

lassan, 

halkul a szívdobogása, 

dorombol. De édes dallam!

A nap gondolata

  

" Mindig azokra haragszol, akik nem azt teszik, amiket vártál volna tőlük."

Trausch Liza

Sebestény-Jáger Orsolya: Novemberi imádság

Uram szelídíts meg bennem,  

ki tékozlón haragját szórja, 

pedig karjával ölelhetne át, 

mint messzi vetések fölött a vihart, 

ha kergeti a felhők megtépett, sötétkék raját. 

Taníts sírni is, mint esőcseppek  

hullnak, néma víztükörbe 

boglyas fák árnyéka alatt, 

és tanítsd szeretnem, mit adsz az úton 

és meggyűlölnöm azt, amit tennem nem szabad.

Trausch Liza: Gondolatvirágom gyökere

" Ismerd meg gondolataimat!" 

Zsoltár 139,23b  

A másik fő gyökér a gondolatvilágom. Ebből lesznek a cselekedetek. A gondolatvilágodban mondogatod, aztán jönnek a sértő, goromba szavaid, amik - ha odavágod - már tettek. Ma még kérheted: Uram, segíts meglátnom, hogy a bálványozó szeretetemből, a számító gondolataimból milyen gyümölcsök lettek. Mindig azokra haragszol, akik nem azt teszik, amiket vártál volna tőlük. Istennel szemben milyen kapcsolatban vagy? Akkor engedelmeskedsz, ha eszeddel érted, hogy ezt érdemes megtenni? Valaki egyszer így mondta: nem értem az Isten dolgait. Azt mondtam: ha értenéd, ő nem volna Isten. Az emberi gondolatokat értheted, az Övét soha. Bizalomból kellene engedelmeskedned! Szeretetből, látatlanból. Ne engedd, hogy az eszed kezdjen el okoskodni és vezetni. Akit az esze vezet, az eszeveszett. Ha útjaidat magad választod meg, azok nem Isten útjai. " Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet" (Péld 4,23). Minden életút! A hiú, önző, magadat szerető, szeszélyes szív ebből lesz az életutad, az elromlott házasságok, a gyerekek, akikkel nem tudsz együtt élni. Ez az út a gyökérből indul ki, az érzelem- és értelemvilágodból, a szívedből. Ezért mondta ki a jobb lator csendesen: "Mi ugyan méltán." Ami velem történik, méltán van. Nyisd ki a szemed, ne bújj el, lásd meg, mi lett abból, ami a szívedben van. Az egész életeddel kerülj most oda az egyetlen, drága, szerető Orvos szemei elé. Egyedül ő látja át életed bajait. Az ő ígérete így szól: " Útait láttam, és meggyógyítom őt. Vezetem őt, és vígasztalást nyújtok néki" (Ézs 57,18).     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Sebestény-Jáger Orsolya: Napkelte

Új nap. Ámulva nézem, ahogyan reggelig 

körülöttünk cseppenként a világ, 

miként egy szent serleg, 

fényeddel megtelik.

Sebestény-Jáger Orsolya: Előbb a vágy múlik el

Előbb a vágy múlik el, 

azután lassan elmúlik az élet, 

mint földre lehulló gyümölcs, 

ha dolgát végezve bölcsen beérett. 

Ha kell, sirasd el, de főleg, 

maradj mindig őszinte magaddal. 

Itt voltál és tetted, amit tudtál. 

Nem voltál rossz, de nem is voltál angyal. 

Mag voltál és hús, íz és erő, 

rejtőző és bátor, miként a Lényeg. 

A többi semmit sem számít, 

mert a tűzben csak az nem ég meg, 

amiről tudtad, hogy ajándék, 

s nem tartogattad önzőn magadnál. 

Előbb a vágy múlik el lassan, 

hogy akkor is indulj, ha inkább maradnál.

Áprily Lajos: Carpe diem…

Most értelek meg, réges-régi szó. 

Más így nem érthet, csak a búcsuzó, 

ki kedves arcokat lát s nyugtalan, 

mert tudja, hogy már nem sok napja van. 

Carpe diem… Jöjj, drága napsugár. 

Legyen minden napom aranypohár, 

aranypohárban aszubor legyen, 

mely fenn termett a hervadó hegyen, 

olyan bor, melynek alján nincs salak, 

olyan bor, melytől pezsdül az öröm, 

hogy mondhassam, ha csendes óra jön 

s napomnak esti számadása vár: 

öregség kincse, szép aranypohár, 

ma végső cseppedig kiittalak.

Érsek Zsuzsanna: Amikor elmentél

Akkor elkezdtek zokogni a fák. 

Fehér könny-szirmukon barna gyászkeret. 

Lassú sóhajtással takarták el könnyű léptedet.  

Akkor hirtelen hideg lett a szél. 

Szivárvány-lelked rebbenése idézte a telet. 

Éreztem, ahogy apró tested, testemben megremeg.  

Akkor egy pillanattá vált az idő, 

és a másodpercmutató 

remegve indult tovább, 

hogy mutasson valami jelent, jövőt, 

hogy a fájdalom lélegzete

képes legyen elhagyni a tüdőt, 

hogy a szív ritmusa 

tűrje a vonat zaját, 

hogy könnyed legyen

harmat a réteken, 

hogy mosolyod legyen 

a tündöklő napsütés, 

hogy hangod legyen 

az örök dallam…  

Mart a nélküledtudat 

könyörtelen kínpadján égve 

nincs más vigasz…  

Akkor a hideg szélben zokogtak a fák, 

akkor a síró fák közt megjelent a tél, 

akkor megnémult a ketyegő idő, 

amikor mosolyogva mentél 

a fénylő tavaszon át 

egy másik végtelenbe.

Ágai Ágnes

Nem mondhatom el 

sóhajos álmaimat, 

és apróbb kis vétkeimet sem, 

csak álcázott fájdalmamat hordom 

nélküledségem bús napjaiban, 

és úgy idézlek föl meg-megújulón, 

mint kiszáradt meder 

a csobbanásos, friss hullámverést.  

Horváth Lóránd: Tanács

Csak messze nézz és tiszta szívvel,   

Tűrj fájdalmat s jóságot vérzel,  

Belülről nézz, úgy látsz igazán  

És hittel élj, sohasem ésszel.   

Karaffa Gyula: Ima

Mennyei Atyánk! Te szabad akaratot adtál 

nekünk, s mi azt tesszük, amit csak akarunk. 

Nem telhet el úgy sohasem egyetlen napunk, 

hogy ne hallanánk szörnyű háborúkról híreket, 

ne hallanánk, hogy hol itt, hol ott öljük egymást, 

mi meggondolatlan emberek. Tudom jól, a Te 

akaratod meg nem másítod, és csak hagyod, 

hadd tegyük azt amit… nem emeled fel hangod. 

Elmondtad ezerszer, s míg az ember fel nem ébred

mély és erkölcstelen álmaiból, addig Te sem teszel 

lépéseket. Mert nem büntetsz. Büntetjük magunkat 

mi eleget. Lám most is a választott népedet támadták 

s ő kegyetlenül visszavág. Hogy lehetne béke? Vége! 

Az nem jön vissza soha már, míg emberek élnek az 

olajfák alatt. Míg a mennyei Jeruzsálembe nem kerül 

az, ki oda kerül. Látom, vége az emberiségnek. S Te hagyod. 

Jól teszed Uram! S én is csak egyetlen egyet kérek Tőled: 

Ha lehet, tedd könnyebbé a halált, a szenvedéseket.

Lázár Bence András: Egyikünk sarkát sem éri víz

Tavasz lehetett, vagy éppen tél vége 

még, óvodába jártunk el. Anyám délután 

jött értünk, dolgozott.  

Amíg kinn vártunk a húgommal, 

tócsákat ugráltunk át. Megegyeztünk 

az nyer, akinek még a sarkát sem éri víz, 

ezt többször szinte mindennap. 

Majd összesítettük az eredményt.  

Olyan volt az egész, mint egy kötelező 

feladat, megtanulni, amit csak egy tócsa felett 

szabad, dönteni, elhatározni bizonyos dolgokat.  

Anyám furcsállta, mért ugrunk át minden 

kis vízfoltot útközben is, talán azóta 

sem érti.  

Ha sütött a nap néztünk tükörképet, 

játszottunk az árnyékokkal. 

Igazat tettünk hamis mellé.  

Most is eszünkbe jut, ha tavasz van vagy 

éppen tél vége még, és mindketten tudjuk: 

ebben a harcban nincs győztes, 

egyikünk sarkát sem éri víz, 

tükörképeinket megvilágítja a nap.