Fehérre fagytak ablakok folyók,
Jégrügyekkel borítva mind a fák.
Dühöng a szél, űzi a hógolyót,
És gyöngyfüzérnek ráz a ház nyakába
Zúzmarát.
Én padon a hóban élem át a Karácsony éjszakát.
Sű...sí, sűvít a téli szél, becsap kaput, bezörget ablakon,
Vadul kiált, vagy lágyan döngicsél,
Kinek hogyan, és én a tél beszédét
Hallgatom.
Élet - mezőn, vihar - vad áradatban
Dühöng a harc, süvölt a vérszirén,
Bent a szivemben meleg virradat van,
Csodálkozva pihen meg padomnál
A téli rém.
És rám mosolyog. Szívem remeg belé,
És belefázik félős agyvelőm.
Sóhajtozom az álmos föld felé,
Óh, ha nekem meleg szívet dalolni
Volna erőm!
Megint mosolyog és szól: Legyen szíved dagálya
csendbefordult szent orgonaszó,
És hangodnak szelídre vált apálya,
Belső tűzednek szunnyadása altató.
Tovább dalol: Eljön szelíd zenével
A harc után a nagy barátkozás,
Ha átsűvít a ház felett az éber!
Szél viharja, áldás mosolyra fordul
Az átkozás.
És akkor átmegy Isten meleg mosollyal,
Tavaszra váró fázós fák alatt.
Lehullt levél, fagyba fulladt patak,
Meredt folyók, egy élet lélegzetet
Magukba folytanak.
E szent napon barlangba tér a medve,
Béke álom borítja két szemét,
Nem tér az őzike előtte el, remegve,
Az alvó vadat éden felé vezérlik az új zenék.
E szent napon csendet szitál az ég le,
Nem ordít az ordas, nem csörtet a vadkan,
Erdőn, havon, a jajj, amit sír az égre.
Bárányszívünk megül édes hangulatban.
Padomnál mosolyogva éjbe rebben
A téli rém. Merőn utána nézek.
Hárfa sem zeng ma szebben, szelídebben,
Mint a szél, amit az égre hangolt
A karácsonyi szent igézet.
