Mint püspök, ha főpásztori díszbe
öltözik, úgy öltözködöm külön én
szemet-vidító turistaruhámba
a ti tiszteletetekre, hogy méltón ünnepeljelek
titeket, messziről tündöklő hegyek s ti
rejtett völgyek, kik az Isten ölében
ültök, mióta áll a világ.
Akár a rajongó gyermek, kinek könnyű
madárként repül a lelke, úgy
húzom magamra én is a rövid
nadrágot, viharkabátom s a szöges
bakancsot, olyan örömmel! Hadd
izmosítsa-villanyozza csupasz térdem
és sápadt arcom az acélkék levegő!
Mert így esik ez jól s mert való: külön
ruha illik a különb lélekhez, ki hozzád
hasonul s beszélni akar veled, mély titkú
rengeteg, - magas hegyek
és mély völgyek szelleme!
Ó fogadjátok hát gyermeki
megilletődésem szavát most, hogy
közétek készülök s feleljetek ünnepi
ruhámra, mely a lelket fejezi ki, véget
nem érő lombsuhogással, az erdők
vidám és szomorú színeivel, egyre áradó
illatáramotokkal, hogy áhítattal járhassak
bennetek, mikor megszáll a szépség bűvölete,
távol a romlott emberiségtől.