Az est közelg; a tájék halkan homályba hull;
mint szép borongó oltár omlik fölém az égbolt –,
langyos zenével szívem sír láthatatlanúl
s a lomha fellegekből kikandikál a félhold.
…Most a kavics csikordúl –, a lombok megremegnek…
Egy lány. – Piros chitonja s fürtjei lengenek
hullámzó ritmusán. – A gyönyörű, gyenge gyermek
egy percre rámtekint s halkan tovább lebeg. –
Elment! – Könnyű kék fényben táncolva jő az alkony…
Elment! – A nap az Éjt most csókolja épen ajkon,
hogy puha leple selymét lilás pírban fürössze.
Terítve égi csöndet árnyak szállnak felettünk,
könnyes szemem lezárom. – S amerre képe eltünt:
emléke fénylik ott a fasorban, messze, messze…