mint a vihar,
s nem úgy csap beléd, mint a villám.
Észrevétlenül, hosszan barátkozik veled,
jóakaródnak mutatja magát,
belátást, bölcsességet mímelve udvarol körül,
de el ne hidd egyetlen szavát se,
buja és hazug lepketánca
ifjúi önbecsülésed hernyórágta sebeit
nem gyógyítja be, csupán elfödi.
Most, hogy mindezt tudom,
szeretném elhessegetni magamtól,
szeretnék hátat fordítani neki,
hagynám faképnél,
de hiába,
gúnyos nevetése bőrömön habzik,
a csontomba nyilall,
átmossa agyvelőm.
Bármilyen kínos, bármilyen megalázó,
el kell ismernem, ő is én vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése