A túlsó part bozótos.
A fák tömötten rejtik önmaguk
beláthatatlan mélyét.
Sötétzöld testőrsége a fáknak.
A szél meg se rendíti
a levélékszeres koronákat.
A fák csak állnak,
mint levlapon a rajzolat.
A fák előtt vékony homoksáv
sárgállik – mint „a dinnyehéj”.
Ne félj –
azt mondanám, ha valamit mondanék.
A sűrű lombok közül
kibukkan valami fehér.
Talán egy állat.
De nem mozdul, csak néz felénk.
Izgalmas, romantikus, nagy
ereje van a partvonalnak.
Túlsó part.
A Duna közben elfolyik „tova”.
A túlsó part bozótosa
csak hívogat, csak rejt, csak mesél.
az égen könnyű, repülőfehér
csík szalad, nem tudni hova.
Borzong a szél a víz szinén
és átszalad a tulsó partra, hol
kirajzolódva áll minden bokor,
s a gyönyörű rajzolatban
semmi se moccan,
odáig nem ér el a szél?
A táj csak áll nyugodtan.
Ne félj –
azt mondanám, ha valamit mondanék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése