Megállok, ha találkozunk,
mosolyunkban múlt idők igéje,
várok, míg nevem kimondod,
míg úgy villan szemed fénye,
mint akkor fenn a dombon,
hogy utána ne csak karom,
de akaratom legyen az ölelés,
lábad ujjától tarkódig
érjen a szerelmes lüktetés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése