két ujjuk közé csípik óvatosan
gerincük, amely elmeszesedett,
s amilyen könnyű volt, ma éppen olyan:
tündéri, szinte az égbe repül,
kikeleti levél, az erezet
a fényben épp hogy átfeketül.
Megállnak, és a fényre emelik
a röntgen levelét:
ez hát a gerincem,
ez a kősor, ez a vízbeli kőtorony,
ez az, ami fáj?
Tündérek ők, erdeiek,
s nyelik a könnyeiket,
szipog a tündéri sereg,
csipkerózsikahajzuhatag
borítja ősz fejüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése