pedig akkor már tudtam hogy vége lesz
hogy kihűltünk kiszáradtunk
elfáradtak a szavak
s elkezdtünk hullani mint a virágok
hervadt szirmai
mégis vártalak
vacogó csöndben megkérgesedett
reménytelenségben
– kint hó szitált –
az utcalámpa fényében
visszatükröződtek a keréknyomok
repedések keletkeztek
majd eltűntek a friss hópelyhek alatt
tudtam hogy reménytelen
mégis magamon éreztem sóhajod
kezembe kulcsolódó kezed
kinyíltak a tegnapok
új lélegzetet vett az éjszaka
szél támadt felkavarta a porózus havat
kántálásba kezdtek a fák ágai
aztán megcsörrent a telefon
annyit mondtál csak
hogy elfáradtak az angyalok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése