abban a kiábrándultságnak és gyanakvásnak
megágyazó fojtott közhangulatban,
arra gondol: máshol se tud.
Pedig most is éppen máshol van,
és most is éppen él, ráadásul jól.
„ Érezze jól magát, használja ki”,
mondták búcsúzáskor, mint valakinek,
aki ritka lehetőséghez jutott.
És valóban. Ritkán utazik, mintha
lehetséges útiterveit lefedné, hogy
eleve idegenben él – onnan nézvést
külföldre távozik akkor is, amikor hazamegy.
Egy kisebbségi mindig kisebbségi marad,
de az ismerős diszkomfortérzettel
az otthona nem körülírható,
kapcsolataira nem terjed át.
A színes faházak tövében éri utól
az eddig ismeretlen hiányérzet.
A gyakorlati és szépérzékről
tanúskodó házsorok között, a virágba borult
vadgesztenyesoron uralkodik el rajta
a nem ide tartozás felismerése,
megérkezés valami jóba, ami nem az övé.
A tenger felől érkező rothadt algaszag,
a hajókürtök hangja, az ellenszélben
lebegő sirályok felkavarják,
ilyesmit érezhetnek az árva lányok, akik
a módos alapítványi árvaházakból
hálátlanul visszaszöknek a putriba,
kiállnak strichelni az utcára, mint egykor
csupán rossz hírből ismert anyjuk.
Nem, nem a fásultság, az elgyötört
arcok, a görcsös szemérmességgel
takargatott testek, palástolt érzékenység
hiányzik neki. Nem az előítéletekre épülő
nevelés, a gátlásokból kovácsolt elvek,
ítélkezéssel gyakorolt vallás, nacionalizmussá
gyúrt hagyomány. Nem a
feloldódástól való félelem.
Itt az otthonost jót láthatja maga körül
magától értetődő természetességgel,
megtapasztalhatja, milyen, amikor
okafogyottá válik a belső emigráció.
Kiszolgáltatottnak érzi magát így,
kifordítva, mintha lelepleződtek volna
képzelgései, haza akar mennivalahová,
ahol újra magába zárkózhat, titkos közösséget
teremtve a nehezen felkutatható hasonlókkal.
Kénytelen beismerni, hogy honvágya van.
Kognitív disszonanciába keveredett,
" visszatérek " nyugtat mindenkit, aki marasztalja.
De magában már visszaszámol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése