csak neked írnék –
mindent ami eszembe ötlik
s hallgatnád a szavam,
mint otthon ha beszélek.
Míg írom a levelet
teveled beszélek,
s te itt ülsz előttem…
Megfoghatlak ha akarlak –
s akarlak.
Tegnap délután lefeküdtem,
s ott voltál mellettem az ágyon,
arcod arcomat simította.
Aztán hirtelen vége szakadt,
magamra maradtam.
Azóta úgy járok-kelek,
fekszem, ülök
állok:
anyaszült egyedül.
Fejem üres, lelkem üres
csontom üres,
gyomrom üres,
várom: az ég
tüzes gerendája talán
fejemre ledől.
Tépem a naptár leveleit,
de naponta
csak
egyszer.
Ha lefekszel:
hiányomat ölelheted az ágyon.
Majd ha hazamegyek?
Nem tudom.
Elhessegetem a rímet, mert már
az se igaz:
vágyom.
Nélküled kiégett lámpa életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése