Olyan vastag a héjuk, alig bírok belőlük
egy-két cseppet a teámba facsarni.
Na és te? Le tudod csavarni még
az ásványvizes üvegek kupakját?
Ki tudod nyitni puszta kézzel,
olló nélkül a visszazárható
kávészacskót? Én már az aszpirint is
alig bírom kinyomni
abból a fóliából, vagy miből…
És te le tudod még vágni a körmöd?
Hát jobb kézzel a balról – semmi gond!
Ballal a jobbról – az már nehezebb ügy…
Na és a kád? Ki tudsz jönni a kádból?
Nem könnyen, de láthatod, itt vagyok!
De a memóriám, te jó ég!
Kimegyek a konyhába, és
aztán csak állok, mint egy alvajáró:
Mit is akartam itt? Persze, a kávé…
Én meg – de ezt ne mondd el senkinek! –
múltkor véletlenül a szemetes helyett
a mélyhűtőbe raktam a használt macskaalmot…
Jaj, hogy én miket csinálok, ne tudd meg!
És aludni? Mondd, te jól tudsz aludni?
Mert én csak forgolódom kettőig, háromig…
Altató? Hááát… nagy ritkán egy Xanax.
Nem akarok rászokni. Rászokni? Jaj, eredj már!
Mire bírunk mi még rászokni? És te?
Jól alszol? Én? Én elbóbiskolok
már kilenc körül a tévé előtt,
csak aztán hajnalban… érted, mikor
ki kell mennem, aztán minden hiába:
csak fekszem, és bámulom a plafont,
míg világos nem lesz, és mindenfélék
járnak a fejemben, persze a múltból:
hogyha akkor nem így, ha akkor úgy…
Pedig hát nem mindegy? Amikor így is, úgy is
ez lett volna a vége…
Azt mondogatják, hogy a mi korunkban
minden nap ajándék… Szép kis ajándék!
Mért nem tud inkább valaki
megajándékozni a húszéves önmagammal?
Pár napra legalább? Azt mondod? Tudja isten…
Az embernek akkor is annyiféle
baja volt, csak éppen másmilyenek…
És úgy rémlik, akkor nem tudtam így örülni
minden apróságnak, a havazásnak,
ha süt kicsit a nap, vagy ha kinyílt
az erkélyen a ládában a jácint…
A havazásnak, mondod? De hát nem havazik
ki tudja már, mióta!
Mikor volt utoljára fehér karácsonyunk?
Az angyalok is fáradtak lehetnek,
mint mi: már nem rázzák az égi dunyhát…
Jó, ez igaz. De majd talán jövőre!
Ha megérjük. Na igen, ha megérjük…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése