Gergely Ágnes: A síkság

A végnélküli hómező
hiába nézed nem vagy ott
nincs ki hiányod elüvöltse
nincsenek prérifarkasok

nem esik jég nem fúj a szél
senkinek foga nem vacog
öles pelyhekben fagy a hó
hiába nézed nem vagy ott

nincs ház ahonnan csüngjenek
kedélyes formás jégcsapok
nincs semmi forma és kedély
senkinek foga nem vacog

hiába nézed hajnalig
hosszú az éjjel nem vagy ott
nincs ki halálod elüvöltse
nincsenek prérifarkasok

Sebestény-Jáger Orsolya: Decemberi égbolt

Lám, elmúlt megint, miről hittük múlhatatlan –

akár csöndes mosoly a száj szögletén,

mint birsalmák magánya a megözvegyült ágon,

mikor száradó levelek közt téblábol a fény.

Még felsajdul fölöttünk a decemberi égbolt,

bőrünket kócos szél szántja a platánfák alatt.

Este gyertyát gyújtunk, a vállunk összeér.

Szeretni tanulunk - még lehet, még szabad.

Sebestény-Jáger Orsolya: Utolsó vacsora (Jn 13)

Földre kuporodott az este,
s az árnyak a pőre porban poroszkáltak.
A mosdótálat kezedbe vetted és középre tetted.
Mint csata előtti csendben,
ültünk körülötted, mind a tizenketten.
Csak vágyaink szálltak szótalanul.
Ó nem lehet, nem lehet az,
hogy Te hajolj hozzánk a porba,
szolgai módra, mint az öröklét egyszeri vándora rég,
hisz az örök Ég mécsese most is csak Veled ég.
Ó nem lehet, hogy lábamat Te mossad meg, s nem pedig én a Tiéd.
Vagy kend meg fejem is olajjal, hát elfogadom –
mert Tiéd az ország, a dicsőség, és tudom – a hatalom.

*

Hát hadd hulljunk Előtted térdre Uram,
ha talpunkat éri kezed, az áldott.
Lényed titkait pergeti a szél,
az egyszeri vándor, az örök zarándok.

Bárdos Attila: Mi lesz?

Mi lesz, ha egyszer elfogy a lélek?
Mi lesz, ha nem lesz, aki simogat?
Mi lesz, ha nem lesz, akire várhatsz?
Mi lesz, ha nem találsz többé vigaszt?

Mi lesz, ha hited már nem segít?
Mi lesz, ha senki se marad melletted?
Mi lesz, ha nem üt többet a szív?
Mi lesz, ha a teremtő elenged?

Wislawa Szymborska: Pillanat

Egy zöldellő domb kaptatóján megyek.
Fű, aprócska virágok a fűben,
akár egy óvodásoknak készült képen.
Az ég ködfátylas, itt-ott már kéklő.
A kilátás a környező halmokra átúszik a csendben.

Mintha sosem lettek volna itt különféle földkorok,
magukban morgó szirtek,
tornyosuló szakadékok,
lángok közt izzó éjek,
sem sötétben gomolygó nappalok.

Mintha sosem torlódtak volna egymásra a mezők,
lüktető lázban,
jeges borzongással.

Mintha valahol máshol háborogtak volna a tengerek,
tépték volna cafatokra a láthatár szélét.

Helyi idő szerint pontosan fél tíz van.
Mind a maga helyén és egyezményes rendben.
A völgyben patak csörgedez, kis patak módjára.
Ösvények húzódnak ösvénymód, öröktől örökké.
Egy erdőnek álcázott erdő örökkön örökké, ámen,
s a magasban madarak szállnak, szálló madarak
szerepében.

Ameddig a szem ellát, a pillanat itt az úr.
Egy eme földi pillanatok közül
fennmaradni rendeltetett.

Zsille Gábor fordítása

Zelk Zoltán: Végrendelet

Arcod a szépség el ne hagyja,
mikor árnyakká válnak a szelek,
mikor a kapukat becsapja
a néma fergeteg,

mikor a csöndnek is csak árnya már,
s mint sürgönydrótokon
ül az utolsó fecskepár
néhány megmaradt rezgő verssoron,

mikor ha nyár is, zúzmara
dereng a béna fán,
mikor a gyász, mint botjával a vak,
kopog az elmúlás falán,
halálom meg ne sértsd! szép arcodat
szét ne zilálja a magány.

Jane Goodall

" Az egyetemen azt mondták, az állatok pusztán dolgok,

nincs személyiségük, nincsenek érzelmeik. De gyerek-

koromban volt egy tanárom, akitől megtanultam, hogy a

professzorok tévednek - ő volt a kutyám."

Kamarás Klára: A 1. levél

Brumi kutya  levele Prézli Alfrédhoz

Kedves Morzsa Frédi!
Ha valaki kérdi,
ki lehet e kutya,
mondd, hogy a kert ura,
Klára kedvenc ebe,
mely nem nyugszik bele,
hogy a mócsingokat
más ebe megegye.
Féltékenyen őrzöm a tálam,
alapvető erkölcsi kérdés ez nálam!
Ha nincs szó kajáról,
szívesen ugatok nagykutyák bajáról,
vagy ha érdekelnek a helybéli pletykák,
neked elmesélem,
ha találkozunk kinn, ott, azon a téren,
amely címen lakom.
Aztán jelet hagyunk egy lámpaoszlopon.
Így, ha keresnének a tüzelő szukák,
kik az ismerkedés más módjához buták,
ne töltsék az időt hasztalan szimattal,
hanem ránk leljenek, mielőtt a hajnal,
és a sintér minket észrevenne,
mikor a kocsmába betér egy felesre.
Látod, a hétvégi program nálunk tuti.
Csahosan üdvözöl új barátod:

Brumi

Kamarás Klára: A 2. levél

Kedves Prézli!

Bocsáss meg nekem kedves Alfréd,
hogy egyből leFrédiztelek nemrég,
de errefelé minden kutya tudja,
sőt gazdám is és minden pereputtya,
hogy a Frédi minden Alfréd beceneve,
s ezért én eleve nem gondoltam arra,
hogy  tán megsértelek vele.
Magyar nevet adni pedig újra divat lehet,
így kerül a levelembe Morzsa: Prézli helyett.

Mint látod kedves csahos kis barátom,
most már minden vakkantásom megvigyázom,
és megadom a módját a levélnek,
bár lenne mondanivalóm temérdek.
Jól tudom, hogy milyen sok a dolgod,
Megvéded a házat s nem csinálsz bolondot
magadból. Itt  minden kutya tudja
hogyan menekült el a vízszámlás futva,
mikor a kiskapun óvatlan belépett…
El tudom képzelni azt a rémült képet!

Nekem nem jutott a vízszámlás bokája,
csupán a plébános elszakadt csuhája,
de nem az én bűnöm, hisz' rablónak látszott,
amikor egy asszony ablakán kimászott,
és ha már a gazda a szobában egyszer
azt ordította, hogy "Elkaplak gazember..."
én, mint kötelességtudó igaz véreb
segítni akartam annak, aki vénebb.
S mert magamat ilyen nagy bajba kevertem,
mostan láncra verve ülök itt a kertben.

Mindezt olvasva már beláthatod,
vendéget egyelőre nem fogadhatok.
Ártatlanul megkötve vonyítok,
de rád csak farkcsóválva gondolok!

Egy csak a reményem, nekem, ki most árva,
hogyha a levelem egy költő meglátja,
a toldalékrímeket mind megbocsájtja.

Brumi

Kamarás Klára: A 3. levél

Kedves barátom Prézli Frédi!

Szép, ha egy kutya azt a kort megéri,
amit máig, mint házőrző megéltem,
de lám, mégis hiába minden érdem,
egy kis hibáért láncra verten
három napig szomorúan hevertem.

Miért csináltak a bűneimről listát?
Megfoltozták már azt a reverendát!

De  közelünkben újabb szörnyű zaj volt.
A paplak előtt három asszony gajdolt,
és azt vetették egymásnak szemére,
ki hívta meg a pátert estebédre,
és múlt vasárnap melyikükre nézett,
miközben elmondta a szentbeszédet.

Összekaptak, és egymás haját tépték,
ettől már én is dühbe jöttem végkép.
Gondoltam kifutok s rendet teszek menten,
de megláncolva, bizony nem mehettem!
Így aztán jó kutyának lettem kikiáltva,
aki nem támad, s nincs szüksége láncra.

Ez ám a furcsa láncolat,
a lánc miatt vették le láncomat!
Így lett büntetésemnek vége,
és kutyatápot is kaptam ebédre.

Most meg vagyok egy kissé keveredve,
egy hű kutyának bizony rossz a kedve,
ha nem tudhatja, mit is várnak tőle:
mint eddig mindig, legyen a rend őre,
vagy hagyja, hadd verje fejét a falba
az a nagyszájú, bolond asszonyfalka..

Soraimat ma azzal zárom, Prézli!
Az embereket a kutya sem érti.

Vau!

Kamarás Klára: A 4. levél

Kedves Alfréd!

Mindenkinek lehet némi múltja.
Aszondom, ne említsük fel újra!
Morrantásom régen korrigálva.
Mindent megtalálhatsz a levéllistádba'.

Viszont! Tudod-e te kedves öleb, Prézli,
hogy amiket írunk, egy macska is nézi...?
Érti, mit ugatok el neked!
Honnan tud egy kandúr nyelveket?

Azt hittem dobok egy hátast:,
ezt úgy képezték ki,
mint három per hármast!
Vagy a Rigó utca talált ki egy újat:
levelező listán macskákat is oktat...?
Aki megfizeti, bármi nagy az ára,
annak macskanyelvét kutyanyelvre váltja!

Üzenem a pletykás kandúrnak kereken,
ha este miatta elverik fenekem,
farkánál fogva egy vödör vízbe mártom,
hogy többé semmilyen kutyának ne ártson!

Ne nyávogja dolgainkat szerteszét,
inkább fogja meg a templom egerét!                                              

                                          Brumi

Marković Radmila: Búcsút inteni

Földi létnek válaszképe

itt hagyni mindent:

örömet, bánatot,

szerelmet, kárhozatot,

Sors-térképén

kusza útvonalakat,

keservesen küszködő szívet,

ésszel teli üres zsebet,

kínos éjek töprengését,

magányát a hajnalhasadásnak,

búcsút inteni ennek a világnak,

lépkedni az élet utáni élet felé.

Kamarás Klára: Ne kérdezz soha

Ne kérdezd a nevem,
ne ismerj meg soha,
ne lehess mostoha
hozzám: azt szeretném!

Csak egy a tömegből,
annyi legyek, több se.
Menj el hát örökre:
ma még én se bánom.

Ne kérdezd a nevem,
mert ha megismernél,
és mégsem szeretnél,
nagyon, nagyon fájna.

Áprily Lajos: Telehold

saját

Ha rossz szíved hiába altatod,

s a halál árnyékot vet rád, sötétet,

a teleholdra nyisd ki ablakod

s hallgasd a zokogó fülemüléket.

Kányádi Sándor: Nyergestető

A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve

Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.