Minden perc lassan széttörik –
közelebb jön az ég is –
a szánk becsukott pengeél –
és mégis, mégis, mégis!
A cipőnk talpa nem kopik,
csoszorog minden este,
kalaptűbe szúrt életünk
millió lyuk, molyette.
Idő-utunkra árny vetül,
remeg a lepke szárnya,
cérnahang ima-glóriánk
angyalok muzsikája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése