Minden pillanatban üzenek magamról, ahogyan
lehet, híreket továbbítok feléd, de te nem veszed
ezeket az üzeneteket, barátom, mondod, nem
fogadod az üzeneteimet, mert nem akarsz látni
sem, tudom, hogy erről van szó, már látni sem
akarsz, mondod, és lehajtod a fejed, mint aki
nagyon „bánatos”, mint aki nagyon „szenved”,
persze, pontosan tudom, hogy semmi ilyesmiről
nincs szó, csak játszol velem, valójában nincs már
közöd hozzám, elmentél, összecsomagoltál azon
az estén, amikor hazatértem külföldről, akkor
hagytál magamra, az Egészen Kicsi Kis Létező
aludt a kis szobában, csak egy pillanatra riadt fel,
amikor becsapódott utánad az ajtó,
jegyzetfüzetet
indítottál, híreket továbbítasz egy online felületen,
és minden pillanatodról beszámolsz, válaszolom,
ezek a jegyzetek nem segítenek nekünk semmit,
mindennapi ügyeket intézünk, bevásárlásokat,
ebédet kell főzni, és nincs pénz, nincs semmi
pénz, ami valami kis lélegzetet adna, nem merek
az Egészen Kicsi Kis Létező szemébe nézni,
nem merem elmondani neki, hogy magunkra
maradtunk valami nagy-nagy zűrzavarban, és
alig maradt remény arra, hogy valamikor is jobb
lesz a sorsunk, mondom, és közben arra gondolok,
ahogyan ő, az Egészen Kicsi Kis Létező figyeli
nyugtalanságomat, és az arca sápadt és szomorú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése