A jól berendezett,
vagy hogy. Az életem
bútorai között,
mintha egy fűcsomón,
negyvenhat évesen,
ülök szemben veled
reggel a konyhában,
egy rózsa nyílni kezd,
s nem értem, csak tudom,
hogy nincsen semmi bumm,
csak többé nem jeune homme.
Ezt vártam? Ezt se? Is?
Hogy majd magától is
a képlet összeáll,
s nem kell firtatni, mit,
falon árnyékcsodát,
nem kell firtatni már?
A föld megsúgja majd,
vagy megsúgja a test.
Még egy kávét talán?
Pár kósza hópehely
aláereszkedik
odakint tétován.
A férfikor, igen.
Amit borzongva várt,
s bámult a kisgyerek.
Azt hitte, az a cél,
és aki célba ér,
boldogan integet.
Zsákként vitte magát,
görgött, akár a kő,
zihált, akár a gép.
Te tudod, hol vagyunk?
Innen hová jutunk?
Szerinted messze még?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése