Gyűrött évek fáradt vándora
tapogatózol, mint aki körbejár.
Földig lepergő, elcsorgó időd
bő kosarába gyűjti be a nyár.
Csöndbéli időd, midőn felednéd,
hogy egyszer e földön véget ér,
számadás lesz a küldetésből,
és porrá lészel, amelyből vétettél.
S míg meghajlott hátadat
igába fogta, gúzsba kötözte a vád,
egy másik igát ad: gyönyörűségest,
Ki földig hajol le Hozzád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése