Jan Twardowski : semmi

 

Milyen különös ez

mennyire fájt neki

bele akart halni

és most milyen lényegtelen

ostobaságnak érzi

milyen aprócska

semminek

Zsille Gábor fordítása

Székely Magda : A másik

A másik gyorsabb. Övé a vita. 

Érveit könnyű váltogatnia. 

De folytonos diadala felett 

Vár irgalommal az egyetlen egy.

Csoóri Sándor: Fénykép, nagy háttérrel

Behajolok a képbe s arcomnál
megáll a Nap, mintha te volnál.

Az utcán senki, csak a délután
gyalogol négy ludunk után.

Nézd, mielőtt szerettél volna,
itt folyt a gyerekkor folyója.

Homokjába halat rajzoltam:
ússzon az elképzelt habokban.

Az öröklét is idefénylett,
mint mennyei tükör-csendélet.

Nem tudtam, hogy felnőtt leszek
s halált iszom, követ eszek.

Jó volt itt szegénynek is lenni,
mezitláb záporban kerengni –

ha anyám nem sírt volna annyit,
szegény maradtam volna mindig…

Zöldek a lombok, mint az álom
ökrei – ballagnak át az árkon.

Időm kevés van emlékezni,
tégedet lehet csak szeretni

s nézni e szalmasárga utcát,
mint az életet… elejét, hosszát,

s hallgatni, hogy a jegenyék
hogyan szülik meg a zenét.

Jan Twardowski: Létezel

„…ne szórjátok gyöngyeiteket sertések elé” (Mt 7,6)

Létezem mert Létezel
csupán ennyin áll a hit
a remény a szeretet a szépen megírt imádságok
a nagy Aquinoi és a kis Lisieux-i
mindazok kik titokban a szentek példáján nőnek
az aggodalmas lámpás amint Istennél őrködik
az első szerelmet követő könny mely
akár a gyöngy (de nem a sertések előtt)
az emberi és állati sorsok mik túl kurták betegesek
a halál mi egy gödrön egy sírbolton keresztül repít
az értelem az értelmen túl kezdődik
létezem mert Létezel – hinni a legegyszerűbben kell

a kiművelt hit az ördögnél lakik

Gyurkovics Tibor: Nap – hold

Villódzni látom a szemedben a napot

s ahogy ragyog a hold ha hűvös este lesz

égi morzejelek a zöld táviratot

boldogan betűzik: szeretlek és szeretsz.

Gál Éva Emese: Nyári pasztell

  saját fotó

                                                                                                                                                                       
Ha pasztellképet rajzolnék a csendről,
kiválasztanám ezt az éjszakát,
ahol a holdfény kiszakad a mennyből,
s ragyogása az égre visszahág.

Mintha fénye a föld paplana lenne,
az egész világ alatta szuszog.
Puhán domborodó lélegzetekre
írnak sebet a hullócsillagok,

de a takarók lassan szertemállnak,
mint szirmai az ébredő csodáknak,
s teljes arccal feltündököl a hold.

Ezüstbe önti, árnyalja a tájat,
ami létet nem választhat magának,

csak örökli a mennyet és pokolt.

Gyurkovics Tibor: Minden levél

Minden levél és minden alkonyat
neked babuskál, neked tartogat.

A föllobogó fényes nyári tűz
forróságával az ajkadba űz.

Szádba, szívedbe, fogaid közé:
örömmé égjek, váljak derűvé.

Neked emel az ég fölé a táj:
örömmé érik bennem a határ,

hogy fölragyogjak neked mint a nap
neked tartogat minden alkonyat,

neked babuskál mindegyik levél,
amely szerelmes ujjaidhoz ér,

ha végül végig egy leszek veled:
szerelem-nyár, szerelem-őrület

láng legyen testünk és láng a ruhánk,
ahogy maga az Isten szabta ránk…

Müller Dezső: Kálvin

  Amikor Genfben megtébolyultak a lelkek
  szemed korhadó kútjából könnyet merítettél
  haragra dühre izzó sebekre nyári szellőt tettél
  s Ige-fuvolával tisztogattad lelked

  Ha próbálták fejedet elcsavarni itt lenn
  s a bárgyúk gyűlölete szívedbe ötlött
  keményen susogott közöttük az öklöd
  madárként röpített csúcsokra az Isten

  De bölcs könyveidet ma megszállja a por
  legendás híredet elnyeli az utókor
  már nem tündökölnek nálunk az antik fegyverek

  S ott is ahol szólnak még harangjaink
  s épülnek gyorsan délceg imaházaink
  bágyadt kezünkből kisiklanak az emberek.

Zsiskú János: Kolduskeringő

Amadeus Mozart egy napon Bécs környékén sétált, amikor egy koldus
  közeledett hozzá, és alamizsnát kért. Mozart valamit adni szeretett
  volna neki, de nem volt nála a pénztárcája. Így szólt a koldushoz:
  - Jóember, jöjjön velem! Betértek egy közeli kocsmába, ahol a
  zeneszerző papírt és tollat kért, és néhány perc alatt megkomponált
  egy keringőt. Aztán néhány sort írt kiadójának, és szerzeményét,
  a levéllel együtt átadta a koldusnak, hogy vigye el a címzetthez,
  és amit azért kapni fog, az az övé lehet. A koldus néhány garas
  reményében engedelmeskedett. Meglepetése határtalan volt, amikor a
  kiadó három tízforintos aranyat nyújtott át neki. A Kolduskeringő
  tantiemjének boldog tulajdonosáról tudjuk, hogy végig ette Bécs
  valamennyi vendéglőjét és kifőzdéjét.


  Koldus vagyok. A nyomorultak
  seregében is csak egy pária,
  de egyszer megállott előttem
  álruhásan az Isten szent Fia.
  Még idejében észrevettem,
  hogy egyetlen zsebet se varrtak
  a köntösére, ezek szerint
  nagy alamizsnapénzt sem adhat.
  És mégis zengtem elnyújtottan
  a koldussírást nyekergően,
  követelőzve, szemtelenül,
  cifrázva, ahogy kitelt tőlem.
  Ágrólszakadtabb ágrólszakadt
  hiszem, hogy akkor nem volt nálam,
  ahogy a Mester füleibe
  teletorokból ordibáltam.
  Végigmért, aztán bevitt engem
  egy kis templomba, kocsma helyett
  s átadott néhány szerzőjogi
  szempontból tisztázatlan verset.
  Ezekből élek én azóta.
  Szavalom, írom, hordom őket,
  mert Vers és Ige Krisztusomból
  adatott nekem, mint előleg.
  Én ácsingózom útszegélyen,
  mint látványnak is elrettentő,
  de minden következő percben
  megszánhat engem is a Szerző.
  Sosem tudom az időpontját
  annak, amikor elém lebben,
  feleszmélek egy Tőle kapott
  ajándékverssel tenyeremben.
  Kifőzdék kosztját ette végig
  a koldus, akit megszánt Mozart
  Én azt élem fel apródonként,
  hogy Jézus Krisztus egyszer itt járt.

Gyurkovics Tibor: Minden

Minden vagy, ami nem lehetsz,

egyre ragyogóbb, egyre szebb,

kirajzolódó, mint a seb,

amit farkasok ejtenek a szívemen,

s ha nem lehet, akkor sem tudok

véremet veszítve élni, csak veled

Gyurkovics Tibor: Ketten

Beszélünk. Ülsz a pamlag
karfáján, lábadat
előrenyújtod. Hallgat
az arcod, mint a vak.

Szemed mélyén rekedten
ül a világ, a csönd,
mint ha gipszüregekbe
valaki ólmot önt.

Szeretni kéne egymást.
Kinn alig fúj a szél,
és az egyik levél a
másik levélhez ér.

A mozdulat törötten
elfekszik, mint a kar,
beszél a száj bezárt és
nyitott szavaival.

Virág az asztalon van,
piros, fehér virág.
Úgy nézek tétovázva,
mint egy betűre, rád,

és messze, ki a térre,
pontatlanul, tovább,
ahol a nagy vizek közt
az ember mit se lát.

A kert fölényes és nagy,
nem esik az eső,
a napfény hosszu szárán
zuhog alá a hő.

Szeretni kéne egymást,
talán kicsit, alig,
mellékesen, amíg az
ember meghalhatik.

De hull a perc bogyója
s az órák lapja áll
és te a semmiségbe
meredsz, akár a váll.

Gyurkovics Tibor: Ha szeretlek...

Ha szeretlek nagyon szeretlek,

ha kicsit akkor is nagyon.

Otthagytam az életemet,

s a szívemet az asztalon.

Gál Éva Emese: Közöny

 

Mennyi közöny épül körénk!
A távlat a falon túl él, láthatatlanul.
Ablaka sincs a kiábrándulásnak:
a tekintet magára visszahull.

És azért sem mi vagyunk a felelõsek,
hogy nincs különb erkölcsi menedék,
mint zárt falat mutatni az idõnek,
ha jövõ helyett hazugság a tét!

Kívülrõl közöny ez a hitetlenség,
de belül hiány, vesztés, fájdalom,
ami úgy tapogatja körül csendjét,
mint oltárt a sugár, ünnepnapon,

mert kívülrõl ûzik a veszteségek
a fal mögé, ahol mindent sirat,
s mert csak az élõ tudja, mi az élet,
csak õ emelhet rá védõfalat.

Oly furcsa, hogy a közöny arca menti
az emberben azt, ami emberi,
egy olyan világban, amit már semmi
nem tud magához visszamenteni!

Ahol a szó álarc, s az arc alatta
bárgyú korong, de mély árnyéka van,
sötétje az idõt is fogva tartja:
a nyomor börtön, rabja hontalan.

Egy olyan világban, ahol a szellem,
hit, érzés, álom eladó lehet,
és számláit a lelkiismeretben
kiegyenlíthetik sötét egek,

hogy az égbolt súlyától megroppanjon,
vagy elsüllyedjen a látóhatár,
s ne legyen távlat, ami összetartson,
Isten, ami a körívébe zár.

Egy olyan világban már nincsen ember,
csak az embert hamisító vadak,
s ha nem vonítsz együtt nem-emberekkel,
rád épülnek maguktól a falak.

Gál Éva Emese: Severs

És egyszer minden ajtó zárva lesz.
Sehonnan nem indulsz, és sehová nem
érkezel meg, csak egyre kint rekedsz,
még azt reméled, hogy valaki vár benn,

de a ház egyre ismeretlenebb,
hiába kopogtatsz, magad se hallod,
emlékeid se tartanak veled,
világod hiányát mintázza arcod.

Makacsul vársz, vagy bolyongsz, egyre megy,
nem változik se kint, se bent a semmi.
Nemlétedben a lét se lesne meg,
miért kellene neked észrevenni?

Szabad vagy! Ez se élet, se halál.
Dörömbölsz? Rúgsz? Az ajtónak se fáj.

Jan Twardowski: logika nélkül

a logika nélkül való vezet el a hithez
a csillag mely csak úgy lehull senkiért
a nyúl melynek a félelem az egyetlen fegyvere
a félbeszakadt szerelem
a balszerencsés boldogság
a remény pónija
és a szutykos alak ki eljött hogy szóljon
hideg van nagyon s az Úr Jézus lengén öltözött
az elhervadó rózsa
a féllábbal evező hattyú

túl nagy az Úristen hogy a fejünkbe férjen

Zsille Gábor fordítása