hogy kisgyerek legyek,
anyám mellett játszam hosszú éveket,
arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
s megértsem a szóból azt, amit lehet,
s végül arra jöttem én e világra,
hogy hinni tudjam: nem vagyok hiába.
Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet,
arra születtem, hogy boldog is legyek,
s továbbadjam egyszer az életemet,
s végül arra jöttem én e világra,
hogy belehalnom se kelljen hiába.
2015. július 29., szerda
Rónay György: Jelenlét
Nézz föl az égre: ott van
felhők és csillagok közt.
Pillants körül a földön:
ott van fűben, virágban,
állatok ámuló szemében,
emberek arcán.
felhők és csillagok közt.
Pillants körül a földön:
ott van fűben, virágban,
állatok ámuló szemében,
emberek arcán.
Csáky Károly: Ajándék apámnak
Apám, meséid legtisztább képek a múltról.
Bizonyítékuk:
megkeményedett tenyered,
mely tíz félszigetként
nyúl a tengerbe
a legkisebb moszatért.
Talpad,
mely alatt
sokszor elkoptak
a tarlók.
Arcod,
mely hamis képe
negyvenegy évednek.
Mosolyod,
amit a kínok tettek
jóízűvé.
S a benned maradt szavak,
melyek most megszólalnak
bennem.
Bizonyítékuk:
megkeményedett tenyered,
mely tíz félszigetként
nyúl a tengerbe
a legkisebb moszatért.
Talpad,
mely alatt
sokszor elkoptak
a tarlók.
Arcod,
mely hamis képe
negyvenegy évednek.
Mosolyod,
amit a kínok tettek
jóízűvé.
S a benned maradt szavak,
melyek most megszólalnak
bennem.
Fáy Ferenc: Rabság
Magadra vess, ha úgy élsz, mint a rab
a kővé-dermedt álmok ketrecében,
hol üszkös karmod meghasad
s gubancos szőröd lombja leng a szélben.
Fogára tűz az éj és fojt a nap,
s amíg szemedben fészket rak a szégyen
te ott rágódsz a porban, egy falat
– gyerek vetette – emberi beszéden.
Magadra vess, ha úgy élsz, mint a rab
s nem látsz tovább az ember-szabta résen.
Vess bukfencet! hogy minden szenvedésen
s halálon át is ámíthasd magad,
hogy így vagy boldog; s rácsokkal-szabad
csöpp dolgaid közt Isten is megértsen.
a kővé-dermedt álmok ketrecében,
hol üszkös karmod meghasad
s gubancos szőröd lombja leng a szélben.
Fogára tűz az éj és fojt a nap,
s amíg szemedben fészket rak a szégyen
te ott rágódsz a porban, egy falat
– gyerek vetette – emberi beszéden.
Magadra vess, ha úgy élsz, mint a rab
s nem látsz tovább az ember-szabta résen.
Vess bukfencet! hogy minden szenvedésen
s halálon át is ámíthasd magad,
hogy így vagy boldog; s rácsokkal-szabad
csöpp dolgaid közt Isten is megértsen.
2015. július 26., vasárnap
Csáky Károly: Ige a 133. napra
Lenn
a csendben,
földi enyészetben,
csak az elmúlás
mélyül.
Fenn
a mennyben,
testté lesz
újra az Ige,
hogy az öröklétben
beteljesülj te
is.
S bár még csak képletesen
foghatjuk egymás kezét,
fájdalmunk oldódik
lassan,
és kapunk még
esélyt,
ha áldását adja
ránk újra
az Isten.
a csendben,
földi enyészetben,
csak az elmúlás
mélyül.
Fenn
a mennyben,
testté lesz
újra az Ige,
hogy az öröklétben
beteljesülj te
is.
S bár még csak képletesen
foghatjuk egymás kezét,
fájdalmunk oldódik
lassan,
és kapunk még
esélyt,
ha áldását adja
ránk újra
az Isten.
B. Tóth Klára: Célirány
Ne azt tápláld,
akinek kifordul a gyomrából,
mint idegen anyag,
ami nem emészthető,
kiöklendezi, mint a romlott ételt,
mert hiányoznak belőle
a szeretet-enzimek,
ne ott kínálgasd, ahol félrekódolják,
ahol ellenkezőjére fordul,
gyűlöletet generál,
ahol doronggal döngölik a földbe,
oda hintsd,
ahol éhezik és szomjúhozzák,
ahol töltekeznek vele,
ahol túlcsordul és megszaporodik,
jut belőle minden kéregetőnek,
kapualjban didergő csövesnek,
ellenséges szekértábornak,
mert a szeretet hosszútűrő,
mint az Isten, mindent remél,
mindent eltűr, mindent elfedez.
2015. július 23., csütörtök
Halina Poświatowska: [oszd meg velem]
oszd meg velem
egyedüllétem mindennapi kenyerét
töltsd ki jelenléteddel
a tátongó falakat
aranyozd be
a nemlétező ablakot
légy ajtó
mindenek felett egy ajtó
mi sarkig szélesre
tárható
Zsille Gábor fordítása
Julia Hartwig: (Nem találtalak otthon titeket...)
Nem találtalak otthon titeket. Csak a verandán
emelgette a szél a nyugágy vásznát. Hová mentetek?
A kilátás a házatokból szétterjedt, a ti tekintetetek
azt nem merítette ki. Fenyegetőbbek lettek a csúcsok,
nem szelídítette meg őket a ti jelenlétetek. És a ház kö-
rül túl erősen illatozott a méhszárnyakon felemelt lanka.
Az ajtótokra tűztem egy cetlit.
Dabi István ford.
emelgette a szél a nyugágy vásznát. Hová mentetek?
A kilátás a házatokból szétterjedt, a ti tekintetetek
azt nem merítette ki. Fenyegetőbbek lettek a csúcsok,
nem szelídítette meg őket a ti jelenlétetek. És a ház kö-
rül túl erősen illatozott a méhszárnyakon felemelt lanka.
Az ajtótokra tűztem egy cetlit.
Dabi István ford.
Julia Hartwig: Ő ki már nincs
Mindig is etette miért hagyná abba
Keze láthatatlan ám a madarak látják
és látják a magvakat miket hint
Mik átjárják őket mint az eső a szél
Zsille Gábor fordítása
Czesław Miłosz: Egy bizonyos korban
Meggyóntuk volna a bűneinket, ám nem volt kinek.
A hószín felhők nem hallgattak végig, és a szélnek
Sem volt ránk ideje, míg a tengereket járta sorra.
Az állatok érdeklődését sem kelthettük fel:
A kutyák, csalódottan, inkább egy parancsra vártak,
S a macska, a züllött, a léha, békésen elszunyókált.
A társak, kikről úgy hittük, közel állnak hozzánk,
Hallani sem akartak rég elhantolt ügyekről.
A baráti beszélgetések pálinka s kávé mellett,
Az unalom legkisebb jelére megfeneklettek.
Megalázó volna órabért fizetni holmi
Diplomás alaknak, csupán, hogy némán hallgasson.
A templomok – talán a templomok. Ám mit gyónhatnánk ott?
Azt, hogy tükörképünket folyton csinosnak láttuk,
Jóllehet helyünkbe idővel undok varangy lép,
És midőn duzzadt szemhéját résnyire felnyitja,
Egyszerre szemünkbe ötlik: „Hisz ez én vagyok, én.”
Zsille Gábor fordítása
A hószín felhők nem hallgattak végig, és a szélnek
Sem volt ránk ideje, míg a tengereket járta sorra.
Az állatok érdeklődését sem kelthettük fel:
A kutyák, csalódottan, inkább egy parancsra vártak,
S a macska, a züllött, a léha, békésen elszunyókált.
A társak, kikről úgy hittük, közel állnak hozzánk,
Hallani sem akartak rég elhantolt ügyekről.
A baráti beszélgetések pálinka s kávé mellett,
Az unalom legkisebb jelére megfeneklettek.
Megalázó volna órabért fizetni holmi
Diplomás alaknak, csupán, hogy némán hallgasson.
A templomok – talán a templomok. Ám mit gyónhatnánk ott?
Azt, hogy tükörképünket folyton csinosnak láttuk,
Jóllehet helyünkbe idővel undok varangy lép,
És midőn duzzadt szemhéját résnyire felnyitja,
Egyszerre szemünkbe ötlik: „Hisz ez én vagyok, én.”
Zsille Gábor fordítása
2015. július 20., hétfő
Végh Tamás: Kérés
Ma reggel Uram
add az arcodat ennek a városnak,
ruházd fel csendeddel, mert meztelen így.
Takard el testét, tégy fejére hálósityakot,
rángó ideg indáit patyolat békédbe simítsd.
Végh Tamás: Mostanában
Az Isten sohasem fordít hátat,
Mindig az ember tekereg,
S arra vár önhitten- mást
sem hallok mostanában-,
Hogy majd mindig az Öreg
Lesz az, aki utánaered,
S fülön fogva hazavezeti majd,
Mint egy hülye gyereket.
Mert az valójában, hiába
Minden bölcselet. Kétezer év
Nem volt elég rá, hogy belássa,
Amit a tékozló fiú is megértett:
Hátat sohasem fordít, aki szeretet.
Mindig az ember tekereg,
S arra vár önhitten- mást
sem hallok mostanában-,
Hogy majd mindig az Öreg
Lesz az, aki utánaered,
S fülön fogva hazavezeti majd,
Mint egy hülye gyereket.
Mert az valójában, hiába
Minden bölcselet. Kétezer év
Nem volt elég rá, hogy belássa,
Amit a tékozló fiú is megértett:
Hátat sohasem fordít, aki szeretet.
Végh Tamás: Irányfény
Maradni hűségben,
Gyertyalángnyi szeretetben,
Köszönni erőt, reménységet,
Kérni békés időt, hitet, bölcsességet.
Viselni fájdalmat, tűrve
Farsangos korunk hitványságait,
Maradni magunkban, csended ölelve,
S bízva erődben, magunkra vigyázni.
Sáskaraj-éj zúg, feketül a szél.
Vigyázz, vigyázz!
Már hazafelé tartunk.
Gyertyalángnyi szeretetben,
Köszönni erőt, reménységet,
Kérni békés időt, hitet, bölcsességet.
Viselni fájdalmat, tűrve
Farsangos korunk hitványságait,
Maradni magunkban, csended ölelve,
S bízva erődben, magunkra vigyázni.
Sáskaraj-éj zúg, feketül a szél.
Vigyázz, vigyázz!
Már hazafelé tartunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)