Sebestény-Jáger Orsolya: A lábmosás

(Jn 13,1-20)

Földre kuporodott az est,
az árnyak a pőre porban poroszkáltak.
A mosdótálat kezedbe vetted és középre tetted.

Mint csata előtti csendben,
ültünk körülötted, mind a tizenketten.
Csak vágyaink szálltak szótalanul.

Ó nem lehet, nem lehet az,
hogy Te hajolj hozzánk a porba,
szolgai módra, mint az öröklét egyszeri vándora rég,
hisz az örök Ég mécsese most is csak Veled ég.

Ó nem lehet, hogy lábamat Te mossad meg, s nem pedig én a Tiéd.
Vagy kend meg fejem is olajjal, hát elfogadom −
mert Tiéd az ország, a dicsőség, és tudom - a hatalom.

*

Hát hadd hulljunk Előtted térdre Uram,
ha talpunkat éri kezed, az áldott.
Lényed titkait pergeti a szél,
az egyszeri vándor, az örök zarándok.

Lucian Blaga: A vers

A villám sem él sokáig

fényében magányosan,

csupán addig, míg elérhet

felhőtől az első fáig,

mellyel egyesülni vágyik.

A vers maga is olyan.

Fényében magányosan

addig él, ameddig élhet,

felhőtől elér a fáig,

indul tőlem, s meglel téged.

Lengyel Ferenc fordítása

Somkuti Gabriella: Reggeltől - estig

Reggel az ember felépíti a személyt,
akit estig vállalnia kell,
álmait agyából kimossa,
didergő testére divatot húz,
előveszi közhelyeit,
hogy semmi ne érje váratlanul,
önmagát otthon hagyja -
azután elindul,
felszáll egy villamosra
és nem érkezik meg sehova.

Boda Magdolna: észrevétlenül gyere

Észrevétlenül gyere,
ha mégis jössz,
úgy, mintha te lennél
az a sétány melletti
ház, amely már
időtlen idők óta ott áll
mozdulatlanul;
úgy gyere,
hogy érkezésed
ne lépés legyen,
hanem várakozás,
s mintha
te lennél az idő is,
az az estenyolcóra,
ahol, s amikor
várlak,
s mintha te lennél
a rengeteg évem
ami most
letekeredik
az idő szorosszálú orsójáról,
ha mégis jönnél,
ne gyere egyedül,
hozz magaddal engemet,
hogy már ne kóboroljak,
hozz el ide
a sétány melletti
házba,
este nyolcra,
és tarts is magadnál örökre.

Boda Magdolna: (esetlen esetlegességeink)

lehet talán,
bizonyára,
biztosan,
ismerlek,
vagy talán csak ismerősnek tűnsz,
bizonyára,
hasonlítunk:
én rád vagy
te rám.
Most már ne csukd rám az ajtót,
most már én sem csukom rád
az ajtód,
betoppanhatsz,
betoppanhatok,

megoszthatjuk vacsoránk,
ihatunk egy pohár bort is rá,
ágyba bújhatunk,
szerelmeskedhetünk,
párban lehetünk
egy elképzelt örök nyárban
Most már ugye...
ugye minden rendben?
Csak feltételes módokkal van még egy
                                                  kis baj.
Ki tudja,
most már ne csukd rám az ajtót.

Boda Magdolna: Istenhozottszerelem

Az ablakon csüngő függöny
minden szála ismeri ujjaim
és ujjaim is ismerik
minden szála selymét
annyiszor lebbentettem szét
forrón kívánva lobogó jöttödet
és most a Fennendörgő
kegyelméből már enyim lehetnél
birtokom lehetne legnemesebb kincsed
eddig
csak
vártam
kivártam
sírva alázattal szolgáltam
a magányt
ugyanazt vágyva
ugyanarra várva
jöttödre
cipőkopogásra
üdvözlőszódra
jóestétcsókra
rád:
istenhozottszerelem.

Somkuti Gabriella: Szemben a világgal

Szembenézve a világgal,
mezítlábas álmaimmal,
egy pillanatra megpihentem,
mindent, mi volt, számbavettem.
A gyerekkor édenkertjét,
felnőttkorom vas-keresztjét,
hegynek hajtott karikákat,
árkot-bokrot nem kímélve,
aratni kész vágyaimat
szúrós tarlóra ítélve.
Küzdeni kész nappalaim
gyilkos éjszakáját,
minden tétova mozdulat
érdek-szülte hazugságát.
Mások-adta gyöngédséget
szívembe ha beültettem,
simogatni kész kezemből
madaraim nem etettem.
Viharvert páncélom
most szögre akasztom,
meztelen valómmal
magamat megcsalom,
kinyílott egekbe lelkem felhajítom.

Kányádi Sándor: Nagyküküllő

Nagy a világ! S a földgömbre,
milyen igazságtalanság,
kis folyónkat, a Nagyküküllőt,
bizony, reá sem rajzolták.

Pedig tudjátok meg:
szép szelíd hegyek
öléből,
jószagú fenyők
tövéből
fakad, és úgy foly,
akárcsak egy Neruda-verssor:
szabadon, s mégis mértéket tartva.
Igaz, hajók nem úsznak rajta,
csak jó komáim, a virtuskodó
székely legények
úsztatják benne lovaikat.
De lejjebb
a kendervető-fáták
dojnákat tudnak róla.
S a vén fűzfák lehajló
ágaiba fogózva
vízszagú nyári éjszakákon,
mikor csak a csillagok látják,
benne visongnak, lubickolnak
a kényes-testű szász leánykák.

S a földgömbre -
hát nem igazságtalanság? -
kis folyónkat, a Nagyküküllőt,
még csak reá sem rajzolták.

Három kicsi, dolgos nép
sorsát egybe mossa,
s mire észrevennétek,
kisebb testvérét kézen fogva,
beletáncolja magát -
a Marosba.

Markolt Bernadett: Bűnbánat

Lelkem vacogva
- tél végén dermedt fa,
ágai zörgőre fagyva –
talán már gyümölcsöt sem remél.
Kérgén a por s a korom egyre vastagabb.
Lelkem dermedt fa, hallgatag.
De lenn a mélyben,
égő vágytól hajtva,
gyökereimmel tapogatózva
Téged kereslek, Uram !
Ezernyi apró szállal
kapaszkodnék Beléd:
Ments meg engem!
Az élet vizével öntözz meg engem!
És ragyogj fel bennem!
Csak hullj, hullj zápor,
fákat tisztára mosva!
Nyomodban új élet fakad.
Csak hullj, hullj zápor
kezemre, arcomra.
- szívemig csorogva –
szabadulásom könnyeit hozva!

Cseri Kálmán: Mit ér az ember, ha vén ?

 "Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között... 
(2Kor 2,15)

Egy idős férfi ezt mondta egyszer: tudja, mit ér az ember, ha vén? Semmit. A nagy akaraterőmből megmaradt az akarat, és elszállt az erő, így pedig nem érdemes élni.

Igaz ez? Valóban annyit ér egy ember, amennyit teljesít? Akkor egy csecsemő sem ér semmit, csak gond és munka van vele. És csak fizikai teljesítménnyel gazdagíthatjuk magunk körül az életet? Akkor miért mondta egy sokat dolgozó férfi az évek óta ágyban fekvő beteg anyósának egy este: Mama, ha maga nem lenne, nem bírnánk ki az életet. Mert annak az idős asszonynak a szíve tele volt derűvel, szeretettel, megértéssel, hálával, mert tele volt Krisztussal. Jézus Krisztussal töltötte a napjait otthon egyedül, és Krisztus jó illata áradt belőle este, amikor hazajött a család. Ezt lehet betegen és időskorban is „teljesíteni".

Mit ér az ember, ha vén? Nagyon sokat érhet, ha nem a maga keserűsége, hanem Krisztus illata árad belőle. Azt a fontos szolgálatot végzik az ilyen öregek, amit a nagyvárosban a parkok. Kémények ezreiből dől a füst, de a fák oxigénnel tisztítják a levegőt. A füstöt mindenki látja, a fákból áradó oxigént nem. Ők úgy vannak jelen, hogy hatnak, áldásukat érzi a környezetük. Akkor derül ki, mit jelentettek, amikor már nincsenek.

Egy erőtlen, magatehetetlen idős ember is sokat jelenthet a környezetének, ha olyan lelki kincseket tud adni, amelyekre nekik szükségük van, de nem tudnak hozzájutni. Egy Jézusban hívő, vele lelki közösségben élő, az ő igéjével táplálkozó, az imádság csendjében formálódó idős ember kimondhatatlan áldássá lesz mások számára. Sáfár lesz, közvetít Isten és a hajszában őrlődök között. Ha nem önmagával van tele, hanem Isten szeretetével, nem a magáét mondja, hanem helyén mondott igét. Legyünk hálásak az ilyen öregeknek, s készüljünk magunk is ilyen öregségre!

Forrás: Cseri Kálmán igehírdetései és gondolatai

Pilinszky János: Életfogytiglan

Az ágy közös.

A párna nem.

Pilinszky János: Marhabélyeg

1

Nincs az a marhabélyeg,
mit meg ne érdemelnék.

Jó lesz átlépnem a halál
fehérre meszelt küszöbét.

Minden jó, amit megérdemeltünk.

2

a világ tenyerébe kalapált szeg,
holtsápadt,
csurom vér vagyok.

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

Kányádi Sándor: Ősz volna még

Ősz volna még,
s a varjak már közhírré tették
a dermesztő tél
közeledtét.

Károg az ég,
éhenkórász nagy csapat csóka
ricsajog, hussog
reggel óta.
Tócsára jég,
virágra, fűre harmat dermed,
megöregedtek
mind a kertek.
Jó volna még
sütkérezni, de jó is volna,
ha az égen
pacsirta szólna.

Kányádi Sándor: Elmaradt találkozás Pilinszky Jánossal

egyszer már majdnem sikerült
egyik verssorod csuhakötelén
mint az artistáknak a trapézig
följutnom de láttam hogy te a
megváltás lassacskán kétezer
év óta egyre húzódó zűrös
utómunkálataival vagy el-
foglalva szemérmesen és
megértő tisztelettel vissza-
ereszkedtem a porondra