Vörösmarty Mihály: Ábránd

Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.

Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.

Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.

Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!

Serfőző Simon: Ha szólok

Ha szólok, az én szavammal,
nem a máséval beszélek.
Magamért is én állok ki.
S igazat igazzal mérek.

Lépteimmel nem a másét,
az én sorsomat járom.
Ha nem leszek majd, magamnak
leginkább én hiányzom.

Somlyó György: Naivságok naivságának litániája

Hívságoknak hívsága
(Prédikátor)

                     Love loves to love love
                     (Joyce: Ulysses)

szeretem mindenemet odaadni annak akit szeretek
de nem szeretem ha elvárja hogy mindenemet odaadjam
bár lehet hogy még azt is szeretem ha szeretem
hiszen mindent szeretek azzal akit szeretek
és mindenekfelett és minden mértéken felül szeretni

szeretem azt akit szeretek
még azt is szeretem amit nem szeretek azzal akit szeretek
szeretem ha van akit feltétel nélkül szerethetek
szeretem ha feltétel nélkül szeret aki szeret
szeretek nem lenni rest a jóra azzal akit szeretek
de talán minden rosszra is hajlamos lennék azzal

akit szeretek
semmit se szeretek csinálni anélkül akit szeretek
szeretek felkelni azzal akit szeretek
szeretek elaludni azzal akit szeretek
szeretek reggeli kávét vinni az ágyba annak akit szeretek
szeretem megsimogatni a haját annak akit szeretek

mikor munka közben elém teszi a kávét
szeretek mindent megszerezni azért akit szeretek
szeretek mindent feláldozni azért akit szeretek
szeretek mindent megtartani azért akit szeretek
szeretek mindenről lemondani azért akit szeretek
szeretek várni arra akit szeretek
szeretem ha nem kell várni arra akit szeretek
szeretem ha mindig velem van akit szeretek
szeretek távol lenni attól akit szeretek
szeretek visszatérni ahhoz akit szeretek
szeretek mindent elmondani annak akit szeretek
szeretem hosszan elhallgatni azt akit szeretek
szeretek hosszan hallgatni azzal akit szeretek
szeretek hivalkodni azzal akit szeretek
szeretek elrejtőzni azzal akit szeretek
szeretek robogni az utakon azzal akit szeretek
szeretek otthon ülni azzal akit szeretek
a legrosszabb mozit is szeretem nézni azzal akit szeretek
a legszebb zenét se szeretem hallgatni anélkül akit szeretek
szeretek oda menni ahová az akar akit szeretek
szeretek vitatkozni azon hová menjünk azzal akit szeretek
szeretek egyetérteni azzal akit szeretek
szeretek tanulni attól akit szeretek
szeretem ha taníthatom azt akit szeretek
szeretek két szó között a munkából kizökkenni

arra gondolva akit szeretek
szeretem ha két szót sikerül összeforrasztanom

annak a gondolatával akit szeretek
szeretek az óperenciás tengeren is túlra röpülni

azzal akit szeretek
szeretek csak úgy a rakparton kószálni azzal akit szeretek
múlatni az időt
marasztalni az időt
bekeríteni az időt
kikerülni az időt
beletaposni az időbe mint egy gázpedálba
leszakítani az időt mint egy szál virágot
várni arra a pillanatra aminek azt mondhatom Megállj!
táncba vinni az időt mint egy elsőbálozó lányt
táncba menni az idő démoni forgatagával
szeretek semmit se csinálni azzal akit szeretek
mindent szeretek azzal akit szeretek
amit férfi és nő megtehet egymással
a kezdet kezdetének kezdete óta
azért a kurta üdvért amit stopperrel mérnek a csillagok
s ami mindahányszor annyival elhalasztja halálunk percét

amely mindig velünk van
de talán meghalni is szeretnék azzal akit szeretek
hiszen a szeretetnélküliség úgyis halál hívságok hívsága

és zengő érc és pengő cimbalom vagy még az se
és halálom percéig nem fogom megérteni hogy jobban lehet
mást szeretni mint a szeretetet

Horváth László Imre: Júdás imája

Harminc ezüst nélkül is kiadlak,
leírlak, elárullak, csak úgy magamnak.
Te választottál, utolsó tanítványnak
(mikor olvassák a névsort,
mind az én nevemre várnak).
Talán szerettél, vagy szerettelek.
Mindig csak most isszuk
a bort, töröd meg a kenyeret.
Csókkal, soha így, összeér örökre
két szereplő. A történet sosem
látható, talán néhány pillanat.
Nem tagadlak meg: én leszek
mindig, aki elárultalak.

Horváth László Imre: Titokban képtelen

Reggel, indulás elõtt az ágy szélén
ültem, elmosolyodtam.
Kérdezgetted, na mi az, mi az.
Nem válaszoltam és nem mosolyogtam
tovább. Mondtad, megijeszt, mikor
ilyen szomorú vagyok hirtelen, nem tudsz
mit kezdeni velem.
Szóval, valami ruhát pont úgy
dobtam ki az ágyból, mint ahogy elképzelem
vagy emlékszem rá, nem tudom,
anyám mesélte, kétéves koromban
megműtöttek, haragos voltam a világra,
de nem mondtam semmit, csak legközelebbi
társamat, egy ronda, szürke plüss vízilovat bosszúból
magam mellől kihajítottam a padlóra
lámpaoltás után, azt hittem, titokban marad.
Onnan tudtam, hogy vége, hogy ezt
képtelen voltam elmesélni neked.

Horváth László Imre: Raszkolnyikov

Garay utca 4., itt van most az
odúm. Sokat gyaloglok, néha séta ez,
általában menekülés egyik torz lépésből
a másik felé. Hosszú szövetkabátot viselek
(lassan véget ér az ősz a balta pontosan elfér, megül
majd hónom alatt, ha belevarrok egy madzagot
hogy tartsa, és kívülről ne látsszon.
Még nem tudom.

Középiskolás fokon tanítom
szívem dolgait hétköznapokon.
Hétvégén munka magamnak,
billentyûket vagy falakat nézek és vésem
valamelyiket, hogy kívülről,
belülről hulljon rám por, vakolat.

Nem, nem. Feladtam. Csakhogy ezt
nem lehet mondani, ezt tenni szokás,
én meg csak azt merem, ami bármi más.
Nálam az élet föld alatti mozgalom,
minden nap hidak, sínek, országutak törnek
össze, romlanak bennem, nehogy kijuthassanak
éveim, huszonöt évem, szét ne szaladjanak.

Nálam az élet föld alatti mozgalom,
roskadásig rakott sok vagon
az idő és tengernyi ellenséges élőerő,
megszállva tart, pusztítom, ő meg engem tizedel
cserébe. Nem emlékszem a dolgok elejére.
Kezdet nélkül, csak ölelkezünk
egymásnak adva, én és a világ,
áldozat és gyilkosa, mint a szerelmesek.

Csoóri Sándor: Te rám hagyod élő világodat

Ha nem volnál, már én se volnék,
s nem kerülné meg szemem a Földet
helyetted is. Talán egy sziklát nézne
vagy egy földön vergődő,
megszakadt lovat.

De jó, hogy gyakran hátrafordulsz,
s mindent látsz újra,
amit még én se láthatok.
Szomszédunkban épp
egy óriási gödröt ásnak,
hogy a Föld ütőereit
mások is megláthassák.

Nekem nem kellenek
többé már nagy csodák,
elég, ha te valamit megcsodálsz,
viszed karodon
a nemrég született
csöppecske megváltónkat,
hogy egyetlen árnyék se
takarhassa el.

Végül a halál lesz majd
nagy közös szerelmünk.
Te rám hagyod élő világodat,
én pedig az enyémet adom.

Anga Mária: Manapság…

Manapság világtalanná válnak a látók is,
szembogaraik belevesznek a sötétbe,
nem szárnyal már az őszinte tekintet!
Gyehenna füstje lepi el a tájat!
Tapogatózunk, mintha a föld alatt járnánk,
lassan szárnyaink is elüszkösödnek.

Magunkra hagyottan, botladozunk,
emlékeink néha még kivirulnak,
koronásodnak, föl az égre, ragyogva,
de gyermekeink ezt már nem látják,
mert mi csak tapogatózunk, mintha a föld alatt járnánk,
mintha csak lefelé vezetnének az utak,
gyertek utánunk –mondjuk-, kövessetek,
így szorongunk, egymás testéhez lapulva,
menetelünk hétfőtől vasárnapig,
csak kibírjuk. Ezt a „kibírást” kell megtanítani
az utánunk jövőknek, a jövőnek?

Manapság világtalanná válnak a látók is!
Szembogaraik belevesznek a sötétbe!
Nem szárnyal már az őszinte tekintet.

Csoóri Sándor: Te vagy most

Te vagy most az egyetlen élő,
aki a hangtalan éjszakák és a
komor fasorok helyett hozzám beszélsz.

A favágók már rég otthagyták
az erdőt,
              a vadak nyomát,
s egyedül csak te susorogsz nekem
az irgalom völgyeiből,
hogy taszítsam el közelemből
a halált, pofozzam föl,
mint egy arcátlan utcagyereket
és csakis a te kezed árnyékát figyeljem,
amelyben ott van az örök kosár
tele almával és alkonyati fénnyel.

Sebestény-Jáger Orsolya: Keresztelő János

Mt 3)

Csak szél tépte ruhádat láttuk
távolról, mint vándormadarak,
csak lábadon a foszlott sarut,
és borzas füst-szakálladat.

Mert ott voltunk, körbevettünk
hunyorgón nézve pásztor fényeket,
és átsütött rajtad az Ország,
mely mezítláb közénk érkezett.

A folyó medrében felizzott az idő,
könnyünk a Jordán vízébe hullt,
a túlparton várt már reánk a Bárány,
kit magához vont - az mind megigazult.

Csak szél tépte ruhádat láttuk
távolról, mint vándormadarak,
csak lábadon a foszlott sarut,
és borzas füst-szakálladat...

Szakáli Anna: Megállok

Megállok, ha találkozunk,

mosolyunkban múlt idők igéje,

várok, míg nevem kimondod,

míg úgy villan szemed fénye,

mint akkor fenn a dombon,

hogy utána ne csak karom,

de akaratom legyen az ölelés,

lábad ujjától tarkódig

érjen a szerelmes lüktetés.

Szakáli Anna: Akitől a hitet kaptam

Akitől a hitet kaptam,
láthatatlan; mondhatnám,
de hitemet te adtad, anyám.

Csak imádkozz! – megsegít
az Isten, hatalma végtelen,
nem bottal ver, meglásd,
megérted, ha végső órán
ráncaid nyugalomba vonja,
szent keze porhüvelyéből
lelked szabadítja,
és parányi részeként
az Úrnak, érezni fogod,
az isteni lélek hajléka voltál,
és áldott volt életed,
mint a legszentebb oltár.

Gyurkovics Tibor: Szerzetes

Én a nők miatt nem jutottam el Istenhez.
Mindíg nőket láttam magam előtt, tökéleteseket, kétségbeejtőket,
nagyhajúakat, kerítés mellett mentek, irodában ültek, térdükön harisnya látszott,
kolostorban nőket láttam a keresztre fölfeszítve,
iszonyú szép madonnákat a folyosókon,
nem bírtam elfelejteni őket, a forró leves tükrében arcukat láttam,
rózsaszag orromba lökte növényi vajas illatukat,
vonaton nem tudtam figyelni az elhaladó tüzeket, a tájat,
mert nők ültek velem szemben álmatagon,
betegek fölé hajoltam arcuk ijesztő tragédiáját kisimítani összerándult vonásaikból
s nők rúzs-szaga ütött orromba, kiszolgálólányoké, akik egy nyakkendőt magyaráznak,
nem öleltem én már magamhoz senkit, mert hozzámnyomódtak idegen, puha negatívok,
mint tánc közben a test émelyítő körvonalai,
elfelejtettem az asztali imát, mert konyhalányok kilúgozott kezére néztem, repedezett körmükre,
senkit se szerettem, csak őket.
Várt rám az Isten, önmagam tökéletessége, absztrakciója minden szeretetnek,
kocsmában, dughelyen, vadszagú erdőkben, kisvárosok harangtornyában,
és én csak mentem valaki után, a kapuban álltam reggelig, hogy élete
fölismerhetetlen titkában arcrabukjam a kövezeten.

Kiss Benedek: Isten szabad ege alatt

Ismét itt,
Isten szabad ege alatt,
ahol a légben
balettozgatnak a madarak,
ahol fellegek
paravánjai magaslanak –
hát ismét Szent György-hegyen.

Szőlő virágzik,
illatként leng életem,
szőlővirág-illatot hordoz a szél,
hogy kormos szívem beléremeg,
bozsgatja lebírhatatlan vágy
s szerelem.

Ó, Istenem,
aki vagy s nyilvánvaló vagy most
mint a fény:
érezlek, s érzem magamat is –
én vagyok – én.

Érzek és gondolkodom,
s feléd lök most minden áram,
bár hiúság vásárán
nyalókát árulok,
s nem több, mint por,
mi marad utánam.

Ám azt szeretném,
ha ez a pillanat is
megmaradna,
amikor boldog voltam
megpernyésedetten is,
s hittem, hogy nem hagytál –
nem hagysz magamra!

Szakáli Anna: Templom vagy

templom vagy,
melyhez út vezet,
kapudban állok,
gondolkodom

arcom ráncaira
ráült  az út pora,
tüdőm apró sejtjei
kilökik magukból
a szennyet,
lelkem tisztulást nyer

gondolkodom
mit mondjak,
ha aranytrónusod
előtt vacogva állok

kire, mire foghatom
évszázados bűnünk,
ha csontjaimra ráront

a széthúzás mocskos
igájának terhét,
kire rakhatom

halkan lépek,
ne múljon gyorsan a perc,
az áhítat ne tűnjön tova,
mert engem vársz

itt és mindenen túl,
együtt tebenned,
hogy érintésed nyomán
felépüljön az oltár