A nap gondolata

Az imádság gyakran utolsóként jut eszünkbe. Miért? 

Mert magunktól akarjuk megoldani a problémáinkat... 

Amikor az élet küzdelmeivel nézünk szembe, az imádság 

kellene, hogy az első legyen számunkra, 

nem az utolsó szalmaszál!     

Hárs Ernő: Mérleg hava

Mérleg hava, mézédes, szőke hónap, 

a növekvő viharban beléd kapaszkodom, 

erőim bármilyen hitványra zsugorodtak, 

nem veszhetek oda, míg te vagy árbocom.  

Múltam göröngyein Démétérként bolyongva, 

próbálom menteni, ami még menthető, 

de húnyóban a fény, az éj szele goromba, 

s vetéseim java kietlen temető. 

Hol vagy, Perszephoném, hol van a mosolyod, 

miféle hatalom emelt reád kezet? 

Kettőnk között komor szakadék gomolyog, 

üdvöm ereklyetokja csak az emlékezet.  

Felgyújtom kereső szurokfáklyám tüzével 

az erdők, ligetek, fasorok lombjait, 

minden piros levélben vágyakozásom ég el, 

minden avarhalomban reménységem lakik. 

Nem Hádész zsarnoki igazsága a végső, 

jön még tavasz, amely az árulást legyőzi. 

A nárcisz illata lehet bármily igéző, 

a gránátalma ízét nem képes eltörölni.  

Most, mikor kifogyok lassan minden örömből, 

s elhagy egymás után barátság, szerelem, 

s öklöm maholnap a sötét kapun dörömböl, 

oltalmazz a gonosztól, szülő szeptemberem!  

 

Ágh István: Ilyen csönd lesz

Nem ülhetnek már az asztal körül, 

s ha számolom szaporodó hiányuk, 

nélkülük még a nyári kert is űr, 

nem hallatszik fülemben a madárdal, 

ilyen csönd lesz, ha majd megáll a föld? 

most még mozdul a hársfa egyik ága, 

s ahogy kilendül lombjából külön, 

ezüstöt hány a levelek fonákja, 

rigó húzódott sűrű árnyékába? 

váratlan fuvallattól nehezült? 

vagy az angyal jött vissza valahára, 

hogy ne érezzem magam egyedül?

Markó Béla: Különbség

Hogy mi is az igazi különbség? 

Nyilvánvaló, hogy egészen fiatalon, 

sőt, talán már gyermekkortól az élet 

a feladat. Igen, ezt kell megoldani. 

Először Scott kapitány vagy esetleg 

a Wright testvérek mintájára. 

De akár a villanymotort feltaláló 

Jedlik Ányos is számításba jöhet. 

Aztán később nem éppen ilyen 

egyszerű. Viszont a cél továbbra is 

ugyanaz. Az élet. Hogyan kell szeretni? 

Szabad-e gyűlölni? És ha igen, 

mi jogosít fel a gyilkos haragra? 

Élni nagyszerű. Csak az árnyékolja be, 

hogy ugyanakkor feladat is. Feladvány. 

Persze semmiféle ráadás nem jár érte. 

Napi kötelesség, hogy élet legyen 

az életünk. Hogy életnek mondhassuk. 

Nem jónak, de nem is rossznak, 

nem boldognak, nem boldogtalannak. 

Ebben az esetben nincsen szükség 

semmiféle jelzőre. Majd egyszerre 

megváltozik minden, pedig majdnem 

eljutottunk a megfejtésig. De most már 

nem az élet, hanem a halál a feladat. 

Ne tessék megijedni, nem úgy. 

Nem erőnek erejével. Ellenkezőleg. 

Keresni kell ismét a megoldást. 

Hogyan lehet felejteni? Szabad-e 

emlékezni? Példamondatokat kell írni. 

Vagy akinek van tehetsége, verset is. 

Amit megírunk, azzal nem többek, 

hanem kevesebbek leszünk, hiszen 

a szó szoros értelmében belőlünk van, 

akár kimondjuk, akár papírra vetjük. 

Ez az igazság. És ez is a cél. Fogyni, 

kisebbedni, gyengülni. Készülni 

fáradhatatlanul. Dolgozni rajta. 

Mindig. Mert sem az élet, sem a halál 

nem érhet váratlanul minket.

Gyurkovics Tibor : Utolsó levél

Feküdj a vízre,hagyd magad sodorni, 

mint folyóban a sárga falevél, 

minek ereje óriás folyónyi, 

miközben pihe-módra alig él.  

Simulj a vízre, élj vízszintesen, hogy 

ne látszódjék belőled semmi sem, 

amíg a nyár arany ereje elfogy, 

ő csak lebeg a végtelen vizen....tovább  

Suhanj vele - nem kell kirajzolódni, 

nem kell pörögni, zúgni - lenni kell, 

az Isten kezéből kiejtett holmi 

a bőr levélerezeteivel.  

A fa emléke borul, mint az árnyék 

a hömpölyödő hűs folyón föléd, 

nagy koronája biztat egyre: szállj még, 

röpülj, suhanj, kitárva vár az ég!  

Ne higgy neki. - Nem fa. Te a levél vagy, 

mit üzenetül írott valaki, 

amit kifog a parton, ha elég nagy 

lesz majd a csönd, egy másik valaki.  

Ki írt? Kinek? A betűk elmosódnak? 

Kibetűzi őket az alkonyat? 

Ne gondolj véle, magad megadón hagyd, 

hogy fújja a szél levélarcodat.  

Az út a fontos, mi magába fogja 

a célt, ami Isten szívében él, 

simulj a vízre, magad megadón hagyd, 

hogy fújja levélarcodat a szél.

Kun Magdolna Van úgy...

Van úgy, hogy kiszáll az emberből  

a belé nevelt jóság,  

s hiszi, hogy egészében gonosz  

ez az eldeformált világ,  

mely hazugságot színlel és megszegi,  

emberi mivoltát utánzó  

törvénnyel írt szavát,  

feledve, azt is,  

nem az önmaga sirámait kell  

elviselhetetlennek tartania,  

azért, mert bosszúságot okoz,  

ha nem annak a másik léleknek  

csonttörő ropogását,  

ki földön kuporog,  

és sarokba zárja fájdalmától,  

el-el csukló hangja  

nyüszítve zokog.

Szabolcsi Erzsébet: Mindennapi csendünk

Csak a csend, hallod,    

mindennapi csendünk rebben  

rövid nappalok, hosszú éjek után.  

Távolból kutyaugatás, tücskök esti dala  

ciripeli, zümmögi, dünnyögi át az időt hajnalig.  

Csokoládéillatú fahéjas-almás barátságos beszélgetések  

emléke kavarog gyertyafénytől imbolygó szelíd árnyak között.  

A múlt zsongó hangjai. Hallod?  

Bennünk zenél az idő.

Gyurkovics Tibor: Eskü

Mindent neked hagyok illatos nyakéket
fülönfüggőket bársonyt és pénteki ebédet
hal hús hol hús a hal – busa – busásan és teérted
mindent neked hagyok antilopot temérdek

Ez az én esküvőm Esküszöm földre égre
veled voltam a legboldogabb évről évre
esküszöm az arany csillagok fejére
veled vagyok mielőtt életem véget érne

Veled vagyok Kötés Rángásban ideglázban
hogy felforrósodom az isten igazában
a homlokom zugában
esküszöm: te vagy a villanásom ágyam

Esküszöm a réteken futó fekete farkasokra
a fűre ahogy a szél a haját összefújja
a tűre az ideget kivájó könnyű karra
esküszöm a békére következő viharra

Esküszöm esküvő esküttevő szavával
eljegyeztelek magamban a széttörött halállal
ahol a cserepek összeilleszkedve vállal
számolnak szerveim beváltható szavával:

hogy te vagy te hogy te örökké tudsz te lenni
ezen kívül a föld pokol Isten hatalma semmi
az égen nem marad felhő csillag szemernyi
ezen kívül nem lehet énekelni

Csak tested örökös fölfénylő bársonya
mered és meredeken hanyatlik át oda
ahol ragyogni ragyogó test soha
nem tudott szebben mint tested bársonya

Így csak szakad az űr és tündököl a semmi
ahol tükörben arcodnak muszáj lenni
vakítóan fintoros füllel percnyi-figyelni
hogy te vagy te hogy te örökké tudsz te lenni.

Cseri Kálmán: Pünkösdi változás

" Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettek.” Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak” Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” 

(ApCsel 2,36-38)  

Mi történt tulajdonképpen pünkösdkor? Hogyan történt? És történik-e ehhez hasonló ma is? Erre a három kérdésre keressünk választ a felolvasott igéből.  

1. Mi történt pünkösdkor? 

Az, hogy Jézus Krisztus tanítványai valami miatt megváltoztak. Olyan mélyreható változást éltek át, amilyenre életünk során néhány alkalommal a legtöbben vágyakozunk. Amikor az ember szeretne szabadulni a maga rossz természetétől, amikor szeretne megszabadulni a múlt nyomasztó emlékeitől, vagy valamilyen szenvedélynek a rabságából, amikor szeretne alapvetően változtatni a gondolkozásán, a jellemén, a szokásain, vagy amikor szeretnénk megváltoztatni a gyermekeinket, a gondolkozásukat, a jellemüket, a szokásaikat.  

Sokféle módon próbálkozunk ezzel, igen csekély eredménnyel. Ez a változás az, amit nem lehet elérni sem neveléssel, sem önfegyelemmel, sem ígéretekkel, sem fenyítéssel. Mert Jézus tanítványai pünkösd előtt tele voltak félelemmel, tanácstalansággal, bizonytalansággal. Összebújtak, bezárkóztak, és mondjuk ki: senkinek sem volt haszna abból, hogy vannak.  

Pünkösd után ezek az emberek bátran a nyilvánosság elé léptek. Felelősséget éreztek másokért, valami különös szeretet ébredt a szívükben mindenki iránt, és olyan mondanivalóval léptek színre, amit rajtuk kívül senki más nem tudott elmondani, de amire mindenkinek szüksége volt, és ami mindenkin segített.  

Mi történt közben?  

Tudjuk az evangéliumokból, hogy feltámadása után negyven napig Jézus még együtt volt tanítványaival, és felkészítette őket a reájuk váró szolgálatra. A negyvenedik napon, miközben beszélt hozzájuk, szemük láttára felemelkedett és egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől, egy felhő eltakarta Őt. Ők pedig ottmaradtak megrémülve, vezető és védelmező nélkül.  

Mit kell most tenniük?  

Mindenesetre összejöttek, imádkoztak, és nagyon féltek, mert Jézus ellenségei nekik is ellenségeik maradtak, és könnyen Jézus sorsára juthattak, bármelyik pillanatban. Összebújtak hát és vártak. Várták, hogy az az ígéret, amit nem egészen értettek, amit Jézus mondott nekik, hogyan és mikor teljesedik be. A tizedik napon, pünkösd napján, ezek az emberek egyszer csak kinyitották az ajtót, kimentek az utcára, ahol akkor rengeteg ember volt, mert Jeruzsálemben nagy vallási ünnep készülődött. Péter nagy bátran és nyíltan beszélni kezdett a sokaságnak a megfeszített és feltámadott Jézusról.  

Maguk is csodálkozhattak: honnan vették ehhez a bátorságot? Miért éppen akkor tűnt el belőlük minden félelem? Hogy tudott egy írástudatlan halász olyan összeszedett beszédet mondani? Hogyan tudott olyan erővel prédikálni, hogy a hallgatók jó része, mintegy háromezer ember, komolyan vette, amit hallott? Ennek jeleként megkeresztelkedtek, hittek Jézusban. S amikor az ünnep után hazautaztak, ők is továbbmondták másoknak azt a jó hírt, amit Jézusról hallottak. Az ő beszédükre is sokan hittek, és néhány évtized alatt a Földközi tenger medencéje tele lett kicsi keresztyén közösségekkel.  

Akik hittek az elhangzott jó hírnek, azok mind ugyanazon a változáson mentek át. Erkölcsileg jellemezte őket, hogy példás házas- és családi életet éltek. Becsületesen dolgoztak. Szerették egymást és az ellenségeiket is. A szegény sorsúak is elégedettek és hálásak voltak. A jómódúak szétosztották vagyonukat azoknak, akik rászorultak, és a keresztyén gyülekezetekben nem volt nélkülöző.  

Mindezt mindenféle szervezés és biztatás nélkül, valami különös csendes belső indításra.  

Mi okozta ezt a változást?  

A Biblia azt mondja: nem mi, hanem ki. Ők maguk is utólag ismerték fel, hogy ez a Szentlélek munkája volt. Pontosan beteljesedett, amit Jézus előre ígért nekik. Amikor például azt mondta: „Erőt vesztek majd, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek az egész földön.” Vagy amikor azt ígérte tanítványainak tőlük búcsúzva: „Nem hagylak titeket árván, eljövök tihozzátok.” Hogyan, miképpen, mikor? Elküldöm a másik pártfogót, a vigasztaló Szentlelket. És az mikor lesz, hogyan vesszük észre?  

Nem tudták a tanítványok, de megjegyezték az ígéreteket, hogy a Szentlélek majd megtanít titeket minden szükségesre. Elvezet a teljes igazságra. Szót ad a szátokba, amikor prédikálhattok. Nem ti lesztek, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól általatok. Erő lesz a szavatokban, belülről fog megváltoztatni és vezetni benneteket.  

Jézus lakozna bennük? Akármilyen furcsán hangzik is materialista gondolkozásunknak, így van. Ez történt.  

Egyébként maga Jézus is ezt ígérte: „Amikor eljön a Szentlélek, bennetek lakik, nálatok marad, és eszetekbe juttat bizonyos dolgokat, amiket én mondtam.” Belülről formálja át és kezdi irányítani azokat, akik kapták ezt az ajándékot.  

Újjáteremti azokat, akik kapták ezt az ajándékot, hiszen a Szentlélek ott volt már a világ teremtésekor is. „Isten Lelke lebegett a vizek felett.” Ott van minden ember újjáteremtésénél is. A Szentlélek: Isten – amint éppen munkálkodik, amint éppen teremt.  

Úgy gondolom, hogy a Szentháromság titkát az értelmünkkel soha nem foghatjuk fel. Számomra furcsa lenne, ha megérthetnénk az Isten lényének a titkát. Mert ha Isten lénye beleférne az értelmünkbe, akkor az értelmünk lenne nagyobb, és az Isten kisebb. Csak a kisebb fér bele a nagyobba. Mivel azonban képtelenek vagyunk felfogni – olyan szépen mondja ez a magyar kifejezés: nem érjük fel ésszel – az Isten lényének a titkát, az titok marad előttünk, de a hitünkkel elfogadhatjuk azt, amit Isten önmagáról mondott. És Ő úgy jelentette ki magát, mint Atya, Fiú, Szentlélek – Szentháromság Isten. És úgy mutatkozik be sokszor, mint aki Isten felettünk teremtő, uralkodó, gondviselő Atyánk, de ugyanez az Isten Jézus személyében közelebb jött hozzánk, vállalta velünk a közösséget, a szolidaritást mindenben: Isten velünk (Immánuel). Ugyanez az Isten a Szentlélek alakjában még közelebb jön az emberbe, be egészen a szívünkbe – ezt ennél racionálisabban nem tudjuk kifejezni -, és onnan belülről kezd átalakítani, irányítani bennünket.  

Ez történt pünkösdkor és ez ismétlődött meg olyan sokunk életében azóta is.  

2. És hogyan történt ez? Mi magyarázza azt, hogy nemcsak az apostolok élték át ezt a változást és kapták a Szentlélek erejét, hanem ott mindjárt több ezer ember, azóta meg sok millióan? Mi ennek a magyarázata? Mit tettek ezek az emberek azért, hogy ennek a csodának a részesei lehessenek? 

Hallgatták Péter prédikációját, aki Jézusról beszélt nekik. Ennyit tettek. Hallgattak egy igehirdetést, ami az Úr Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a jelentőségéről szólt, s miközben ezt hallgatták, döbbenten arra a felismerésre jutottak, hogy a bűn nélküli Isten Fiának miattuk kellett meghalnia. Jézus Krisztus a kereszten nem a saját bűnei büntetését szenvedte el, mert neki nem voltak bűnei, hanem az ő bűneik büntetését. Éppen ezért ezt az ítéletet Isten még egyszer rajtuk már nem hajtja végre.  

Mindez tipikusan a Szentlélek munkája. Aki meggyőz minket arról, hogy mimindennel vétkeztünk Isten és egymás ellen. Amikor végre fájni kezd az embernek az, ami bűn.  Addig észre sem vette, esetleg dicsekedett vele, vagy természetesnek tartotta. Egyszerre bűnnek látja a saját bűnét (nem a másokét), és fájni kezd. De felragyog mellette a kegyelem is, hogy Isten ezekre a bűneinkre teljes bocsánatot adott már akkor, amikor Jézus meghalt. És akinek a szívében ez a bűnbánat és a bocsánatba vetett hit, a Jézusba vetett hit ott van, az kinyitotta a szívét Jézus előtt. Annak az életébe belép a feltámadott Krisztus, és aki Jézust kapta, az az Ő Szentlelkét is kapta.  

Így történt az, hogy kapták ott ők, és kaptuk azóta nagyon sokan.  

Mert Jézus előtt az akadály mindig a fel nem ismert, a meg nem bánt bűn.  

De amikor felismeri, megvallja, és komolyan veszi, hogy erre bocsánatot kapott úgy, hogy ő semmit nem tett azért, Jézus tett meg mindent, akkor Jézus belép egy ember életébe, és vele együtt mindig kapjuk az Ő Szentlelkét.  

Így mondja ezt itt Péter a csodálkozó sokaságnak, amikor azt kérdezik: „Mit tegyünk most, atyámfiai, férfiak?” „Térjetek meg (ez a kifejezés azt is jelenti: bánjátok meg bűneiteket), ennek a jeleként keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.”  

Péter ezzel azt mondta, hogy emberek, van szabadulás, mert van Szabadító. Nem hízelgett a hallgatóságnak, mert rájuk mutat: Ezt a Jézust ti feszítettétek keresztre gonosz kezeitekkel. De akármit tettetek, vagy valaki akármennyire elrontotta az életét, lehet újra kezdeni, sőt lehet újat kezdeni a feltámadott Krisztussal. Ezért lett Ő emberré, ezért halt meg, ezért támadott fel, és ezért árasztotta most ki az Ő Szentlelkét. Mindenki megnyithatja a szívét előtte, Ő ott rendet teremt, békességet ajándékoz. Bizonyossá tesz, hogy bocsánatot kaptunk. Visszavezet Istenhez, akit otthagytunk, és végre visszazökken a kizökkent életünk a helyére. A helyén lesz az ember. Tud helyesen gondolkozni, helyesen beszélni, és azzal fogja eltölteni ezt a rövid földi életet, amire Isten azt neki adta. Mindez a Szentlélek munkája.  

Ez azonban azzal kezdődik: hallgatták az igét, megbánták a bűneiket, bizonyosak lettek a bocsánatról és kapták a Szentlélek ajándékát. A befogadott ige által végezte el mindezt az életükben Isten. A Biblia tanítása szerint ez a sorrend megfordíthatatlan.  

3. Történik-e ilyen ma is? 

Hogyne történne! Hiszen a feltételek változatlanul adottak. Változatlanul mindnyájan rászorulunk arra, hogy Isten Szentlelke újjáteremtsen, mert a bűn annyira megrontott minket, hogy itt nem javítgatásra van szükség, hanem új teremtésre. És változatlanul hatalmasan munkálkodik a teremtő Szentlélek. Ma is hangzik a Jézus keresztjéről szóló igehirdetés. Ma is lehet az Úr Jézus Krisztusban hinni. Ma is kérdezik sokan: mit cselekedjünk, hogy megváltozzék az életünk? S a Szentlélek ma is hatalmasan újjá tudja formálni az életünket.  

Mondok erre egy régebbi példát és néhányat a napjainkból.  

A régebbi a XIX. századból való. A híres angol igehirdető Spurgeon tizenöt éves volt, amikor egy hóvihar bekergette egy kis templomba. Ott éppen istentisztelet készülődött, csak a vihar miatt nem érkezett meg az igehirdető. Némi várakozás után felkelt valaki a padokból, felolvasott a Bibliából, és egyszerű szavakkal elkezdte azt magyarázni. Feltűnt neki a karzaton egy ismeretlen fiatalember, Spurgeon. Egészen személyesen megszólította őt, és rámutatott: az a fiatalember ott, szomorú arccal ül. Fiatalember, nézzen fel Jézusra! És elmondta még háromszor ezt a felszólítást.  

Spurgeon komolyan vette. Sok mindent tudott már Jézusról, mert hívő szülei voltak, de nem volt személyes kapcsolata Jézussal. Azon az estén nemcsak felnézett, hanem szó szerint azt csinálta, amit itt olvastunk az igében: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” Utólag leírta, hogy a szíve mélyéről segítségül hívta azt a Jézust, akiről sok mindent tudott, de akit nem ismert. És a békétlen szívébe békesség költözött, egészen megváltozott az élete – erről az édesanyja beszélt a későbbiekben, hogy mennyire megváltozott. Utána sokakat ő vezetett az Úr Jézushoz.  

Nem kell azonban ennyire visszamennünk, mert Isten kegyelméből itt ülnek közöttünk sokan, akik ha most lenne időnk, alkalmunk, elmondanák, hogyan állította meg őket az élő Jézus Krisztus a nagy rohanásban. Hogyan hullott le a szemükről a hályog. Hogyan vezette el őket igazi önismeretre. Hogyan ragyogott fel előttük Jézus Krisztusnak a kegyelme és változott meg az életük.  

Az egyik szilveszter délután egy fiatalember céltalanul erre kóborolt. Tele volt a szíve keserűséggel, csalódással. Azon gondolkozott, hogy így nem érdemes tovább élni. Aztán feltűnt neki, hogy itt ki van világítva ez az épület, és sokan jönnek ide. Bejött megnézni, mi van itt. Akkor kezdődött az óévi istentiszteletünk. Utólag elmondta, hogy a két oszlop között megállva, úgy érezte: elejétől a végéig ez neki szól. Aztán jött még hallgatni az igét, s egyszer szíven találta őt az ige – ahogy olvastuk a pünkösdi történetben -, kinyitotta a szívét az Úr Jézus előtt, és azóta is az Ő boldog tanítványa. Sok gondja van ma is, de boldog és elégedett ember.  

Valakinek egyszer hirtelen meghalt a férje és évek múlva sem tudta feldolgozni. Tele volt önsajnálattal, keserűséggel, és csak a veszteségét tudta emlegetni. Egy pünkösdi istentiszteleten arról volt szó, hogy a Szentlélek vígasztaló. Az igehirdető kibontotta, hogy ez a szó azt is jelenti: pártfogó, sőt védőügyvéd. Bátorít, bíztat minket, és különösen azokat vigasztalja és bátorítja, akiknek nincs pártfogójuk. Utólag mondta el ez az asszony, hogy miközben hallgatta az igehirdetést, meggyógyult a lelke. S hogy meggyógyult, annak mi vagyunk a tanúi, mert nemcsak az önsajnálattól szabadult meg, hanem felszabadult arra, hogy ő vigasztaljon másokat. És Isten Szentlelke különösen használja őt gyászolók vigasztalására.  

Elmondta egy fiatalember, hogyan került az alkoholnak, később a kábítószernek a rabságába. Sokszor akart szabadulni, soha nem sikerült. Egyszer elhívta egy ismerőse egy református közösségbe, ahol ilyen fiatalokkal foglalkoztak. Az első, ami meglepte, hogy őt ott szeretik és emberszámba veszik. A második, amin elcsodálkozott, miután hallott sok mindent Istenről, hogy Isten őt már jóval előbb szerette és elfogadta. Aztán egyszer ő is segítségül hívta az Úr nevét. És átélte, mit jelent a szabadulás. Azt, hogy nemcsak a rabságból, a kényszerből szabadul meg, hanem még a kívánságtól és a gondolattól is.  

És nemcsak ez az életünk telik el másként, ha Jézus Krisztus Úr lesz valakinek az életében és így a Szentlélek beköltözik a szívébe, hanem egészen másként lépnek ki ebből az életből azok, akik ezzel a hittel és bizonyossággal teszik ezt.  

Egy idős asszony betegágya mellett ültem nemrégen a kórházban, aki elmondta, hogy hirtelen súlyosbodott a betegsége. Emberileg, orvosilag nem sok ideje van hátra. A férje elesett még a háborúban, egyedül nevelt fel négy gyereket. Őt idézem: három pici volt, a negyedik még a hasamban. Nem tudnám megmondani, miből taníttattam ki és házasítottam ki őket. De az én Istenem mindenben gondoskodott rólunk.  

Kedvesen magyarázta nekem: tudja, maga, hogy amit az Úr Jézus a Szentlélekről tanított, az szó szerint igaz? Mert a Szentlélek adott nekem tanácsot mindig, amikor küszködtem a kamasz fiaimmal. A Szentlélek adott bátorságot, amikor védenem kellett a kis családot. A Szentlélek engedte, hogy minden hajnalban, amikor kinyitottam a Bibliát, valamit megérthettem belőle és a végigkísért egész nap. A Szentlélek adott nekem igazi vigasztalást.  

Most pedig – folytatta – boldogan megyek haza az én Megváltómhoz, aki hűséges volt hozzám egész életemben, és helyet készített nekem az atyai házban. De addig is, amíg itt tart, vigasztalom a betegtársakat – és körbe mutatott a kórteremben.  

Amikor néhány nap múlva újra mentem, üres volt az ágya. Az egész kórterem sírt, és sírtak a nővérek. Az egyikük ezt mondta: én nem vagyok hívő, de ez a néni a mennyországból hozott ide valamit közénk.  

Nem is tudta, milyen igazat mondott, hiszen aki az Úr Jézussal összeköti az életét itt a földön, és akinek adja az Ő Szentlelkét, az belépett a mennyországba, annak elkezdődik az örök élet, az üdvösség már itt a földön. S az viszi magával mindenüvé ezt a kis mennyországot. Ezt tapasztalhatták meg ott azok, akik körülötte voltak.  

Ezt a munkát akarja elvégezni bennünk Isten Szentlelke, hogy már itt újra közösségbe kerüljünk Istenünkkel, és elmondhassuk, hogy hiszem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett. Az Atya szeretete ezt lehetővé teszi, Jézus Krisztus kereszthalála ezt hozzáférhetővé tette, és a Szentlélek a mienkké, saját kincsünkké teszi.  

Hadd bátorítsak mindenkit: hívjuk segítségül az Úr nevét. Mert aki segítségül hívja, annak belép az életébe, az másként tölti el ez a néhány évtizedet, és az üdvözül – ahogy a Bibliában olvastuk.  

Hívd segítségül az Úr Jézus nevét még ma! Másként telik el az életed, és másként telik el az örökkévalóság: nem Jézus nélkül, hanem vele együtt tölthetjük azt.

Ady Endre

„ Mikor elhagytak, 

Mikor a lelkem roskadozva vittem, 

Csöndesen és váratlanul 

Átölelt az Isten.” 

Szabó Lőrinc: Az ígéret városa

Debrecen izgatott. A nagyanyám 

ott nevelte, szigorú, puritán 

özvegy, a bátyámat. Baráth Teréz, 

így hívták. Nagyon féltem tőle, és 

félelmem átszállt a városra is... 

Százezer ember! Az iskola is 

szigorúbb lesz! Mondták, az ünnepelt 

Kollégium nagy fiakat nevelt, 

és én kicsinek éreztem magam. 

Bújtam volna, de nem tudtam, hogyan. 

S amellett vonzott a városi rang, 

egy-egy szó is, hogy Rákóczi-harang, 

Nagytemplom, Nagyerdő... Hallottam a 

nagy tűzvészről, s hogy Bocskay valaha 

...S Kossuth... valami nagy dolgot csinált: 

de-tro-ni-zál-ta az élő királyt! 

Hű! Ez a város csudákat igért! 

Féltem, és izgultam Debrecenért.

Szabó Lőrinc: A Nagyerdőn

A Nagyerdőn, hol most a klinikák, 

a rejtekeim álltak, dús akác- 

cserjék, irtások utóda: oda 

húzódtam. Rút, kopasz táj volt, csupa 

tönk s tövis, napvert s úttalan; de ha 

átvergődtem vállmagas sűrüjén, 

homoktisztás várt bent, a közepén, 

meg egy belűlről lugassá nyesett, 

terebély bokor: zöld árnyként esett 

át lombján a fény. Ott, félmeztelen, 

sokszor hevertem, könyvön, verseken, 

jövőn tünődve, őserdőn, bolond 

istennőkön, elnézve, hogy bolyong 

lábam ujján a hangya, s hogy lebeg, 

agancsával égnek, a tölgyesebb 

erdőrész felé a szarvasbogár - 

s nem szűntem örvendezni magamon, 

hogy ami tetszik, azzá változom.

Szabó Lőrinc: Apám

Apámtól féltem. (Anyám szeretett.) 

Nehéz erről beszélni, rengeteg 

fájdalom lökné s fogja a szavam. 

Sokat szenvedett ő is biztosan. 

Magányos lélek; öccse, bátyjai 

mind pap, tanító, nyomdász, s nénjei, 

apja, nagyapja... Ő meg kimaradt 

a negyedikből a latin miatt, 

s kovácsnak ment; s malomhoz; azután 

a vasutra fűtőnek. És korán 

megnősült. És nem találta helyét 

a világban... A sok keserüség, 

ami benne volt, megkeseritett 

bennünket is... Több mint négy évtized 

kellett hozzá, hogy végre, szív szerint, 

békét kössünk egymással, ujra, mind. 

Ma már dér lepi mindkettőnk fejét. 

Ez hozott össze, a Rettenetes Év.

A nap gondolata

Békességem, nyugalmam, csendességem van, mert Krisztusom van.

Jánk Károly: Maradék idő

Ahhoz, hogy átkeljünk együtt 

az üveg nyakán, 

szorosabbra kellene húzni 

derekunkon a bársonyövet, 

a Rómeók korából itt maradt 

láncszemet. 

Innen északra fekvő tartományunk 

csak egy hétvége volt. Arról 

beszéltünk akkor, hogy az ösvény 

milyen szűk, és eltévedni 

káros szenvedélyre vall.                               

Emlékszel? Kölcsönös 

gátszakadás, majd séták 

a kiszáradt patakmederben. 

Ki kiért felelős? Nem tudnám 

megmondani így, ilyen karakán 

módon, pedig a levélváltás 

rovatban is járatos vagyok. 

Tulajdonképpen elutazhatnék 

délre is, ha Quasimodo verssorára 

ébredek, de nem kenyerem már 

a rangos, öbölparti város. 

Bárha feledtetné is 

szomjúságomat a közénk szorult 

maradék időre, nem oltaná 

a szomjam.