Napfényből szőttem neked koszorút. De én magam
szomorú maradtam. Szomorú sípokon
játszottam minden este. És kövér moha-
ágyamon rólad álmodoztam. - A kövi
pacsirta keltett föl, korán, s a harmatos
hegyoldalon indúlva minden nap egész
odáig fölkúsztam, hol a sasok kusza
ágakból összehordott fészkei körűl
meredő szirtekről lefut a görgeteg
vízvájta medre. Ott megállva, egymagam,
elnézegettem a bárányokat, amint
fehér foltokban ereszkedtek lefelé
a völgynek... Szomorú dalom hiába szállt
feléd s az idegen ködű partok felé:
úgy vágytam én is hozzád, mint az öregek
meséiben a hű Penelopé után
vágyott tengervíz-mosta földeink dicső
királya, híres Odysseus király
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése