Egyszerű tanítványként követlek,
megyek lábnyomodban botló fonódó szívvel,
pusztákon, mezőkön át, hegynek fel,
völgynek le, meg-megbotolva a kiálló kövekben,
ruhám szakadt, cipőm talpa is foszladozik,
hiúságaim és nagyra töréseim ezek, semmijeim,
a mulandóság cafatjai, volt idő, mikor még érdekelt,
hogyan is nézek ki, ma már azt sem bánom,
hogy meggörnyedtem az évek súlya alatt,
megkopaszodtam, szemeim is elhomályosultak,
ma már álmaimat hamisnak érzem
a maguk megálmodott emberi hús-vér mivoltukban...
Kérlek drága Megtisztító, légy velem türelmes!
Látod, megöregedtem, ma már nagyon könnyen
sírva fakadok, hiszen tudod, tudod jól,
sokat sírtam, míg együtt jártunk a zarándokúton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése