rigó motoz fagyott avarban,
az égen szürke felhők szállnak.
Jó volna elbújni egy dalban!
Leengedni ablak redőnyét.
Behunyt szememmel képzelni fényt.
Élvezni felejtés örömét.
Élni egy romantikus regényt.
Ölelni őt kandalló előtt,
vastag szőnyegen, meztelenül,
és a táncoló lángok között,
a vágyunk lassan elcsendesül.
De jó lenne gondtalan lenni!
Nem látni bút, bajt, a bánatot
csak néhány percre elfeledni…
Nem tehetem, mert ember vagyok!
Vállamon a világom terhét
hordom, és már le nem tehetem.
Húzom a sorsunk evezőjét,
közös hajónkhoz kötve életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése