A vér szava súgja
nekem - házitücsök vagyok én.
A kemence alatt
dalolom meghitt dalomat.
S van, ki vizet forral,
s dühösen zúdítja felém,
Más megtűri az
énekemet s a szívébe fogad.
Utazónak a távoli
tájra idézem a hont,
Hol a kabóca dalától
harsog a déli vidék,
Nem tudom én,
hitvány hegedűm faragója ki volt,
Ám a kabóca se
zengi be nálam szebben az éjt.
Mennyi orosz mássalhangzó
zizeg énekeimben!
Háncskosaramba ezer
szólást rejtettem el én,
S háncskosaramban felleli
mindezt újra a gyermek,
Ódon bár hegedűm, s
egyhúru, szegény a zeném.
Meg sem hallod a
hangom - mintha csak óra ketyegne,
Hallgass hát bele,
én szólítalak: erre, csak erre!
Éjjeliőr vagyok én,
fel-felverem újra a házat,
S kürtökként a folyón
túl felharsannak a társak.
Baka István fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése