Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok..
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
ígéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton –
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
„Aranyad tilos kivinni! „
szólna ott a vámos rám. „
Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”
Százszor megállítanának –
örülnék, ha átcsúszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsöd köré
szórjak, tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserűszagú mirhámmal
kenném véres lábadat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése