Illyés Gyula: Szörnyű fegyver

Minden ütésed, átkod 

Hiába ellenem. 

Szörnyű a fegyverem: 

Megbocsátok.

Kálnoky László: Pillanatkép egy haldoklóról

Olyan volt már az utolsó hetekben, 

mint akit oldalán angyal kisér 

hervadt koszorúval s mindenki fél 

megmondani neki; közölhetetlen  

és kinos is, hogy csak a többiek 

látják a jelenést. Bordái akként 

szürték át rácsaik között a napfényt, 

mint röntgensugarat, vagy mint üveg-  

ablak mögött meglátni a szoba 

berendezését. Nem tudta, mi van 

a tárgyakkal, melyek ide-oda  

imbolyogtak, siklottak, mint higany- 

golyócskák és mint víz, ha földre dül, 

kifolyt az élet ujjai közül.

Szabó Lőrinc: Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél. 

Ég. Föld. Fák. Szél. 

Méh döng. Gyík vár. 

Pók ring. Légy száll. 

Jó itt. Nincs más 

csak a kis ház. 

Kint csönd és fény. 

Bent te meg én.

Pilinszky János: Viszontlátás

Ez volna hát a viszontlátás? 

Egy pillanatra meginog, 

de oly kopár marad a testem, 

mint lombjavesztetten a bot. 

Pőrén didergek köpenyemben, 

ruházzatok fel, reszketek. 

Régi csókok osztoznak rajtam

és még mezítlenebb leszek. 

Elzuhanva az idegek közt 

gazdátlan mosoly fuldokol, 

hány éjszakán át készülődött, 

mit virrasztott át e mosoly! 

Egy hang kellene, egy kiáltás, 

egyetlen jajdulás csupán!

Megnyílik, mint a fuldoklóé, 

és üres seb marad a szám. 

Tudjátok is ti, ki jött vissza?

Ez itt anyám, a kisöcsém, 

régi arcok mosolya fénylik, 

de hol vagyok közülük én? 

Milyen elmerült éjszakában 

kóborlok étlen, szomjasan, 

mindenki mástól elvadultan 

hová cipelhetem magam?

Mikor lesz vége ennek, kérdem? 

és rátok gondolok, igen, 

hazagondolok s könnyeim közt 

gyanútlan fölragyog szivem!

Pilinszky János: Szegény egy szegényről

Isten engem is megteremtett. 

Egyetlen ok, hogy tovább éljek. 

Mit is talált fontosnak abban, 

hogy egyedűl vagyok? 

Senki sincs, ki előre megrajzolná 

egy ínszakadás vonalát. 

Ezért kell térdepelnünk. 

És meghalnunk. És megszületnünk.   

Szekeres Mária: Látlak…

nézlek, mint magamban a csendet. 

látlak: szüntelen saját kínomat. 

távoli lakások magányában, 

lelked engem hívogat. 

egy vagyok veled, 

mint hatalmas Ég 

madárvágta-szele, 

a mindenen győztes 

Szeretet ős-lüktetése, 

falakon áthatoló, láthatatlan, 

átszúrt szívből áradó, izzó irgalom…

Utassy József: Vigyázd a tollamat vén vacsoracsillag

Uram, add írnom a mindennapi reményt, 

teáskannámon a gondolatjelnyi fényt, 

mosolyod állítson ajtóm elé angyalt: 

buzdítson írásra! Biztasd, unszold, sarkalld! 

Hömpölyögjön hozzám esti szénaillat, 

vigyázd a tollamat vén vacsoracsillag, 

hogy el ne botoljon, hogy csüggjek szerelmén 

minden egyes szónak, amit sugall elmém! 

Panasz a panaszkodásról - Ellopott remény

A remény számomra annak a tudata és komolyan vétele, hogy életem minden aktuális körülménye ellenére vagy azokat is felhasználva Isten nekem valami jót tervezett. És hála az Úrnak, sokak reményének lehetek tanúja mostanában. Például annak, hogy egy család sok, az egyháztól elszenvedett sérelem után újra el mer jönni és megszólítani egy lelkészt. Vagy egy gázolás utáni rehabilitáció során egy kedves testvérem újra feláll és jár. Hogy emberek szeretnének kicsit jobban élni, és ezért hajlandóak tenni azzal, hogy eljárnak egy önismereti körbe, vagy épp pályáznak a közösségüknek valamit, vagy egyszerűen ránéznek a betegeskedő szomszédra, segíthetnek-e valamicskét. Azt hiszem, különös kegyelem, hogy látom magam körül a reménység apró magvait élni, hajtani.  

És mert tudom, nekem magamnak mennyit jelentenek ezek – még akkor is, amikor épp a saját életemben nem, csak a mások életén tapasztalom –, ezért egyre nagyobb bűnnek érzem, amikor meglopjuk a másikat a reménységében. 

„ Combnyaktörése van az anyukájának? Jaj, az enyémet is így temettük el! Sajnos ebből már nem nagyon szoktak felépülni ilyen korban. Meg hát a magyar egészségügy… addig jó, míg orvost nem lát az ember. Hentesek és csak tartják a markukat…”  

„ Tényleg azért tanulja, mert azt mondták magának, hogy azzal el lehet helyezkedni? Az én unokabátyám is azt tanulta, aztán szégyenszemre közmunkán van, nem kell a kutyának se. Meg ha kéne is, mégis mennyikét kaphatna ennyi évesen, gyakorlat nélkül?”  

„ Maga tényleg eljár templomba, adakozni azért, hogy valaki szépeket mondjon magának? Nincs magának tévé-előfizetése?”     

Több ismerős is beszámolt arról az elmúlt héten, hogy valamiben megtorpant azért, mert valaki kritizálta vagy panaszáradatában negatívan nyilatkozott. Hobbik, tanfolyamok, egyetemek, törekvések maradnak így félbe, amikért hajdan lelkesedtünk, ami motivált, ami valamiért erőforrás. Félelmetes erő a panasz, ami sokszor lelketlen, pedig semmi mást nem akar, mint fenntartani valaki érdeklődését, egy kis figyelmet kapni, akár annak az árán is, ha kicsit túlzó, torz vagy éppen a másik lelkébe tapos. Sőt, talán úgy még csak hatásosabb. A legszomorúbb megtapasztalásom az volt, amikor rájöttem, hogy van egy ismerősöm, akivel nem tudok máshogyan beszélgetni, csak ha beszállok vele szidni valamit vagy valakit, mert semmi másra nem reagál. Nem teremtődik kapcsolat, csak ha együtt panaszkodunk egymásra licitálva, fitymálva mindent.  De megfigyeltem ezt már fodrásznál is, aki próbált ismeretlenségből kapcsolatot teremteni, vagy utcasarki small talkok során is: panasszal próbálunk elnyerni jóindulatot, panasszal próbálunk kapcsolatot felvenni és szórakoztatni egymást.  

A panasz pótcselekvés. Az őszinte érdeklődés vagy őszinte érdektelenség leplezője. A komoly és mély beszélgetések ellehetetlenítője. Mintha a merülő búváron ólommellény helyett úszógumi lenne. Tolvaja a reménységnek. Észrevétlenül surranó gyilkosa életörömnek, tenni akarásnak, motivációnak, Isten iránti bizalomnak.   

Uram! Add, hogy a magam fáradtságában, kiégettségében vagy reménytelen állapotában ne rúgjak bele senki reménységébe. Ints, mielőtt meggondolatlanul elvenném valaki életkedvét, kilátását, összetörném a bizalmát.  Kérlek, add, hogy segítsek életben tartani a barátaim hitét ígéreteidben és tervedben, ahelyett, hogy a magam bajaival homályosítanám azt. Segíts a terheimet olyan társak segítségével hordozni, akiket nem nyomok agyon velük. És amikor én tudok segíteni másnak, tegyél szíves teherhordóvá, lelkes baráttá, halló füllé. Segíts, hogy mérjem nagylelkűen a dicséreteket és szűkebben a szidalmakat. Segíts kiutat látni ott is, ahol más csak sötétséget lát.  Ámen!

Forrás: Parókia.hu

Pilinszky János: Fehér piéta

A fényérzékeny levegőben 

csukott szemhéjak. Anya és fia. 

Fehér kezek és még fehérebb ráncok. 

Piéta és laterna mágika.  

Bob Gass: Engedd el!

„ Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók” (1János 2:19) 

          Minden kapcsolatnak megvan az oka és az időtartama. A családunk iránti elkötelezettség egy életre szól, más kapcsolatok talán csak egy időszakra. Ezért ha valaki elmegy, ne próbáld rábeszélni, hogy maradjon, szeressen, hívjon, törődjön veled, látogasson meg vagy maradjon kapcsolatban veled! A sorsod nincs azokhoz kötve, akik elhagynak.  

          János így írt: „Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.” (1János 2:19). Akik elhagynak, azért hagynak el, mert nem kötődnek hozzád. Ha pedig nem kötődnek hozzád, akkor nem kellene a visszatartásukkal próbálkoznod. Ez nem jelenti azt, hogy rossz emberek, csupán annyit jelent, hogy az ő fejezetük véget ért a te történetedben.  

          Fel kell ismerned, amikor egy kapcsolatnak vége. Búcsúzz el nagylelkűen, tudva, hogy ha Isten neked szánt egy kapcsolatot, akkor azt meg is fogja adni. Ne marasztald, ne könyörögj – engedd elmenni! Ha mindenáron kapaszkodsz egy olyan kapcsolatba, aminek már letelt az ideje, az csak szenvedést okoz.  

          Miután Lót elhagyta, Ábrahám Isten áldásainak egy új korszakába és új szintjére lépett. Orpá elhagyta Naomit és visszament Móábba, de Ruth vele maradt, és Isten mindkettőjüket megáldotta.  

          Tudnod kell, ki tartozik az életedbe és ki nem! Ha olyasvalakihez ragaszkodsz, aki nem tartozik hozzád és nem is kell, hogy része legyen az életednek, akkor a mai üzenet számodra ez: engedd el őt!

Forrás: Mai Ige

Faludy György: Figyelmed és féltésed…

Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt 

körém, hogy sérthetetlen legyek. A szerelem 

így idegenített el mindentől a világon. 

Aztán megszerettetted a világot velem. 

Ha nem vagy itt, elnyúlok árnyékod delejében, 

s mosolyod vadméz-ízét viselem ajkamon. 

Te vettél rá, hogy lényem határait átlépjem; 

azt hiszem, hogy lebegni tudnék, ha akarom. 

A szoborcsarnokom vagy, és örökös balettem; 

ha rémálom szorongat, te jössz karddal kezedben, 

mint Szent Mihály arkangyal az éjben s szétvered 

a sárkányt. Most tíz éve kerestem a témákat; 

ma a témák keresnek, űznek s utamba állnak. 

Forrás fakadt belőlem: túlcsordulok veled.   

(Charlotte, 1973)

Biblia

 „ Isten a mi oltalmunk és segítségünk akkor is, ha megindul a föld....” 

(Zsolt 46:2-3)

Rákos Sándor: Ott

ott lészen fogcsikorgatás 

kezek roppanó tördelése 

ott majd sorra eszünkbe jut 

amit addig nem vettünk észbe 

ott bánjuk meg csak igazán

vesztünkre hogy világra jöttünk 

ott időtlen kihallgatás 

lámpasora vakít fölöttünk 

ott mindenre felelni kell 

hall a süket kiált a néma 

ott lelkünket sajtolja présként 

a rettenetes anatéma   

Őri István: A fa éneke a lehulló levélhez

Elengedlek... 

most menj, 

s ha messze jársz is, 

azért üzenj, 

mert én itt maradok, 

nem mozdulhatok 

ez a dolgom: 

várakozok 

a télre, 

a fehérbársony létre, 

míg te a messzeföldet járod... 

itt várok rád, 

hogy visszatérj, 

mert én anyád vagyok, 

s szerelmes párod... 

mesélj majd, 

merre jártál 

s hogy te is úgy vártál 

engem, 

mint én téged? 

számoltad-e a perceket? 

s amikor álmodtál 

virágos rétet, 

emlékeztél-e rám, 

ki e rét fölé borúl, 

ki alatt hűs az árny 

és megpihen a vándor, 

ha az est ráalkonyul? 

mesélj az álmaidról, 

miket a puha avar adott neked 

ugye nem fáztál 

a bársony hó alatt, 

ugye nem bántott 

a zord téli üzenet? 

 itt vagy ágaim alatt, 

mégis oly távol...

s bár létünk tűnő pillanat,

állnom kell helyemen, 

vigyáznom rád, 

testvéreidre, 

és a rétre is, 

hogy amikor 

a Fénykirály 

újra életre kel, 

s a Tavasztündér 

már közel, 

felemeljelek, 

ébresszem 

gyengéd álomlétedet, 

hogy sarjadj ki 

újra ágamon s adj nekem 

új tavaszt, új Életet.

Gyurkovics Tibor: Hosszú út zsoltára

Uram, köszönöm neked a hosszú utat, 

a rövid utat nem irígylem, 

tudom, szerencse ha kísért, mire véljem, s nem jó 

húst kapni ingyen. 

Apró falatok a számban tanítottak éhezni, 

tüske taníttatta vélem a takarót, 

s el tudom választani a gonoszt 

és a jóakarót. 

Hadd el, Uram, ne törődj ezzel, 

hogy kíméljen az eső meg a fagy, 

az úton félrelökdösnek a rajkók, lábam között elgurítják 

a követ, szabad, 

mindent szabad. Valami alak 

állított be hozzám tegnap, 

befogta a szememet és kilopta a számból a szavakat. 

Felkap 

a szél, olyan könnyű és sovány vagyok, Uram, 

kóc az ingem, de megvagyok így, 

mert csontjaimat melengetik kíméletes kezek 

s az éjszaka beborít. 

Igen, igen, én tudom, hogy ez a te választásod jele, 

a nyelvem alatt tartom igéidet, 

kezem összeszorul már, mint az állatok karma, 

szívem jéghideg, 

de nézd, neked tartogatom hosszú ereimet 

melyek, mint a kötél, nyakamban lógnak, 

Uram, fogadd el függelékeim, 

s adj erőt a messze haladónak.