Szavak nélkül nézlek,
s fürkészlek.
Csönd a pillantásban,
érintés a mában,
és az elmúlásban.
Pillád ívén lágy tekintet.
Puhán nézel.
Nem igézel.
Vajon mire gondolsz?
Mily’ gondolat, s mennyi érzés
(törődés, erény és féltés)
tolong
e tekintetkapu mögött,
lélekrészeid között?
Csak nézlek,
s eltűnődöm,
hogy fészke
hol leleddz
a benned szunnyadó vágynak,
a szerelem-forrásnak,
és a boldogságnak?
Mondd, jártadban, hajad libbenése,
mennyi puha lépést látott?
S akartad-e felkutatni az Embert s a világot?
Mosolyod árka hány csók neszezését itta
úgy, hogy lényed hozzátapadt ama ritka
“ tiéd-társ férfilényhez ”,
kiben feloldódott éned titka
s eggyé forrt a végtelennel?
Voltál-e már nem “csak úgy”,
hanem igazán boldog?
Az izgalomtól repdesett-e szíved vadul,
s közben kiszáradt-e már a torkod?
Pillantásod néma titka,
mondd, mily léthez tapad?
S vágyad, kéjed
nektár méze
mely lény-lélekbe ragad?
Keltél már remegő combokkal
forró nászágyból úgy,
hogy azt érezted
mindenből kiforgattak,
de mégis jó volt?
Mert nem elvettek, hanem csak adtak,
s szíved az összetartozásban feloldódott?
Érezted már, hogy ami vagy,
az nem Te vagy,
s hogy alig találod a lépést
és a gondolatot,
de megmaradt a legfontosabb érzés,
az, hogy “nagyon boldog vagyok!”?
Érezted már, mikor összezavarja
és felbolydítja
elmédet egy gondolat,
esetleg egy érzés,
netán egy váratlan fordulat?
S érezted, hogy mindeközben
(izgalomban, s nem közönyben),
új tere nyílik ki a létnek,
úgy, mint születő csillag gyúl fel
lámpásként az éjben?
Mondd, ujjad selymét mily’ kézbe ejtenéd le,
s fejed kinek az ölébe hajtanád le?
Hol találsz bátorítást, és vigaszt,
amikor elbizonytalanodsz?
Milyen titkot leltél meg magadban ma,
s mire döbbensz rá újra meg újra?
Jött-e már, vagy még várod
a férfit, aki elvarázsol?
Ki felnyitja lelked,
izgalomba hozza vágyad, tested,
kinek létét egy életen át kerested?
Kitől repdes szíved, ha rágondolsz,
s amikor betoppan, a karjaiba omolsz,
kivel szívvel és ésszel,
markolással-kézzel,
combbal és sóhajjal,
tenyérrel-verítékkel
ágyékkal-szeméremmel
össze- és eggyé forrsz végre.
Vágysz-e arra mondd,
hogy lüktetése benned dobbanjon?
Vágysz-e arra, hogy dobbanása együtt lüktessen
a Te szíved dobbanásával,
úgy, hogy közben
nászotok gabaly-ölelése
fullasztó verítékében
éltető lélegzetét magadba lélegezd be?
Vágysz-e arra, hogy együtt remegj vele,
akkor is, amikor nem fázol?
S hogy felolvadj benne,
s elolvadj vele
a létezésben?
Mondd, érezted már,
érezted, hogy egész nap nő vagy?
Hogy lépéseid ringó-párzó csípőt fogannak
minden talpletétnél?
S érezted már minden percben
a nász belső perzselését,
úgy, hogy tudtad, ez a hőség
nem más, mint a nőség?
S ilyenkor vágytál-e arra,
ne nyúljanak hozzád,
hogy átélhesd,
napokig átélhesd
a belső tüzek lángját?
Kívántad-e, hogy
vágyaid hevét ne oltsák el,
és ne csillapítsák?
Még ne!
El ne siessék!
Inkább, ama férfi lobogni hagyja,
mert e tüzek új teret nyitnak
a vágyban és érzésben, ritka
titkát a gyönyörnek,
ami perzsel, de lángjai ölelnek.
S aztán!
Mikor már másra nem is tudsz gondolni,
sem mérlegelni, vagy fontolni,
hanem napok óta minden percben azt érzed nő vagy,
gyulladáspontig izzott hő vagy,
akkor, de csakis akkor
érhessen hozzád ama férfi,
ki tudja, és jól érti
lelked nyitját,
tested titkát,
és oltsa el akkor lassan
a hús hevét, mint a katlant,
a forró-kifogyhatatlan
perzselésed,
amit, ha ügyesen végez,
nászotok végére új lángra éleszt.
Mondd, kívántál-e ily létet magadnak,
miközben a hajnalok hasadnak,
s az évek szaladnak?
Kívántál-e ily férfit melléd,
aki előbb ismer, aztán szeret,
és vágyik Rád,
s ha mellőle elsodródsz, keres.
Ki szellemi társ,
lelki barát,
odaadó szerelmes,
jó szerető,
ki hozzád mindig hűséges,
akinek csak Te kellesz és
s aki egészen, csakis a Tied?
Nos, készülj fel,
hogy el ne szalaszd, ha érkezik!
Hogy felismerd!
De lejjebb ne add a mércét,
nehogy mást fogadj életedbe,
hanem csak olyat, aki méltó Rád:
aki érti és szereti gondolataidat
ismeri érzéseidet,
és aki elismer.
Aki vágyik Rád,
aki ég és lobban érted,
akinek nem kell azt mondanod: “érted?”
Aki jól ért, mert ismer és szeret,
aki neked és érted teremtetett,
mint Júliának Rómeó,
vagy Évának Ádám.
