Bródy János: Ne várd a májust

 Zoran - Bródy: Ne várd a májust

Készülj a hosszú télre, kedvesem 

Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem 

A szíved melegét tedd el nekem 

Én majd a szemed fényét őrizem  

Szedd össze mindazt, ami megmarad 

Csak lassan égesd el a vágyakat 

Csavard a lángot lejjebb, kedvesem 

A tűzre szükség lesz még, úgy hiszem  

Ne várd a májust, hiszen közelít a tél 

Ne várd a májust, kedvesem 

Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz 

S ha fázol, bújj az ágyba velem  

Szelíd legyél, derűs és hallgatag 

És bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak 

Legyél folyó, s ha támad majd a tél 

Páncélod lesz kemény és hófehér  

Ijesztő szelek fújnak, kedvesem 

Nem hoznak több tavaszt el fényesen 

Fejünkre hullanak a csillagok 

Rémülten ébrednek az álmodók  

Készülj a hosszú télre, kedvesem 

Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem

Babiczky Tibor: Spártai töredék

Láttad a tengert, városokat, kikötőket, és a 

sorsunk ugyanaz. Vágyakozás hajt mindent, ami 

élet, a nem várt teljesülésbe, s kezdődik elölről –  

város, kikötő, tenger, mindegyik újra, amíg 

meg nem unod. Aztán már csak élni szeretnél, 

fényben, hűvös bort iszogatva, békében, egyedül.

Babiczky Tibor: Nyári napforduló

Ülni barátokkal az év legrövidebb 

éjjelén a kertben, fügefák közt, s nevetve 

fűzni a szót, borba vizet nem töltve,  

mert az igazságot felhigítani bűn, 

a tiszta életet csak még áttetszőbbé 

mossa a mámor, mint fájdalmat a felejtés.   

Babiczky Tibor: Knósszoszi út

Kövér mezőkről a vérrel festett város irányába 

fordulj, s ne csak elviseld, értsd meg a sok keserű arcot. 

Ismerd fel, hogy a végzet minden halandót egyfele int, 

és a végső út előtt – mire készül mind, ami él –, 

a fájdalom, akár a fenyők, egekig felnő, 

és nincsen más lehetőség, de kioltani érzetet, 

álmot, hogy legalább búcsúzni maradjon idő.

Babits Mihály: Ádventi köd

Tél van megint! 

Reggel amint 

fölébredek, 

még betekint 

az utcalámpa 

sötét szobámba, 

mert odakint 

köd van megint. 

Elbuvik a 

nap-paripa 

az ég dugottabb 

aklaiba, 

hova a csillag- 

állatok bujnak 

nappalira: 

Kos, Bak, Bika… 

Tán a ravasz 

égi lovas 

»sötéten tartja«, 

míg egy kamasz 

s vig turf-inas 

a forró pálya 

gyepét kitárja: 

az uj tavasz. 

S én mint kinek 

nagy versenyek 

tétén végső 

reménye remeg, 

szorongva kérdem, 

mit rejtenek 

e függönyök 

s az istenek? 

És lesz-e még 

hogy fölfakad 

a borulat, 

s küld-e a nap 

egy sugarat, 

mint vért a seb, 

vagy megfuladt 

a köd alatt? 

És lesz-e még 

Lángja elég 

hevitni, mint 

valaha rég 

e földi lét 

fagyát s az ember 

vak életét 

valaha még? 

Ágyon ülök 

s nincs egy szemernyi 

kedvem kikelni. 

Talán örök 

marad a köd 

amely beföd 

s kásásan ing a 

tetők fölött. 

Óh könnyű rímek, 

friss zengzetek, 

csengessetek! 

Végem, ha vígaszt 

nem lelhetek 

tibennetek… 

 

Lukátsi Vilma: Ringatjuk

Ringatjuk a betlehemi bölcsőt 

immár közel kétezer éve: 

‘‘Aludj, aludj isteni Gyermek!’’ 

– Jóakaratba, békességbe 

pólyálnánk egész életünkben, 

elaltatnánk a szelíd Hangot, 

mikor megszólal, ha a lélek 

legmélye Megváltót fogamzott.  

Elaltatnánk: ne lásson minket, 

csak évről-évre ünnepeinknek

illő háttere legyen… 

s ha szól is néha, csendesen, 

csak az a szent Gyermek maradjon! 

S hogy el ne guruljon glóriája: 

ráénekeljünk zengőn, szépen 

karácsonyi harmóniára:  

– Nem azt érezzük-e titokban, 

hogy ostort fon, és végigver rajtunk, 

mert a Szentlélek templomába 

helyette – bálványokat raktunk…?   

Azért… ha ringatjuk is a bölcsőt 

közel kétezer éve immár, 

jaj nekünk, ha Ő kívül van, 

s bűnbánó szónkra hiába vár!

Advent 2023

Advent harmadik vasárnapja.

Csanád Béla: Csönd

Túl a közhelyek illetlenségein 

teremtsd meg csöndedet.  

Vihar közeledik.

Cseri Kálmán: Van hely?

Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. 

Lukács 2,7 

       Az a népszámlálás, amit Augustus császár akkor elrendelt, tulajdonképpen az adóköteles polgárok összeírása volt, s egyben alkalom az adó emelésére is. Mindenkinek a származási helyén kellett jelentkeznie. Ezért volt kénytelen József is Názáretből Betlehembe gyalogolni a várandós feleségével mintegy százhúsz kilométert. Ott már nem éltek rokonaik, így az egyetlen karavánszerájban kerestek szállást. Ennek ajtajában hangzott el a karácsonyi történet két sötét szava: nincs hely. Aztán végül valaki mégis befogadta őket a ház alatti birkaistállóba, ott szülte meg Mária első gyermekét - ki tudja, milyen segédlettel, vagy anélkül. Ez a karácsony igaz története, minden ráaggatott díszítés nélkül. Miért nem volt hely nekik? Mert a fél ország úton volt, s lehet, hogy valóban megtelt a fogadó. És mert József és Mária nem ígérhetett nagy bevételt a fogadósnak, inkább csak gondot, ha ott születik meg a kisbaba. A mi életünk ajtajára nem ugyanez van kiírva: nincs hely? Tele vagyunk tennivalókkal, gondokkal, félelmekkel, nincs hely Jézus számára az időnkben. Reggel sem és este sem. Talán még ma sem fér bele az esti programunkba. Vagy legfeljebb így karácsony este meghívjuk vendégnek, remélve, hogy utána hamar távozik. - De nincs hely számára a költségvetésünkben sem, így is nehéz beosztani, Jézus ügyére, Jézus kicsinyeinek már nem jut semmi. De nem lehetne helyet szorítani neki? Ha ez a fogadós mégis befogadja őket, búcsújáró hellyé lett volna a háza, még anyagilag is jól járt volna. De ki hitte ezt erről az elcsigázott fiatal házaspárról? Nagyon megszegényíti magát, aki kizárja életéből a világ Megváltóját. Ezzel kizárja önmagát az Isten országából, ahol csak azoknak lesz helyük, akik itt befogadták Jézust az életükbe. 

Forrás: Cseri Kálmán " A kegyelem harmatja" áhítat az év minden napjára

Trausch Liza: Hol készítsétek?

" A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek." 

Ézsaiás 40,3  

Jön a vigasztalás, jön a megoldás - készítsétek az útját! Hova jön Jézus? Az Ige szerint a pusztába. Nézzünk körül, igaz-e, hogy az élet, amiben vagyunk, mérhetetlen nagy puszta? Nemrégen egy ideggyógyintézetbe kellett elmennem. Szépen berendezett, modern intézet volt, kis várószobákkal. Ott lett valóság számomra, hogy kidíszített puszta az egész. A mai korban minden ember próbálja szépíteni a lakását, életkörülményeit kényelmesebbé tenni - olyanná, amiben jó élni -, és rettenetes, hogy se jobb, se más nem lesz ettől. Minden vonalon csak az önzés uralkodik, és senkinek nem fáj a másik ember baja, szenvedése. Micsoda pusztává tud lenni egy otthon, és benne a házasság. Már nincs egy kedves szó sem, csak durva, fájó, goromba mondatok. Nem így indultatok egyszer az úrasztala elől. Akkor azt gondoltátok, csupa boldogság lesz minden. Hogy lett ilyen pusztává? Olyan puszta is van, ahol már kemény szó sem hangzik. Csak hallgatás van. Nem érdemes beszélni, úgysem értjük meg egymást. Gondoljatok bele, ilyen pusztaságban nőnek fel gyerekek. Még beljebb kell mennünk, mert az igazi puszta a lelkedben van. A gondolatok pusztája! Amikor csak a saját sérelmeidre gondolsz, amikor nincs más gondolatod, csak nekem, meg velem, és rólam. Ahogy élsz, mered-e mondani, hogy szeretsz és megértesz-e egyáltalán valakit? Mérhetetlen puszta a hitbeli életed! Olvasod az Igét, mert megszoktad. Imádkozol, mert megtanítottak rá. De nincs közösséged Jézussal. Halld meg az adventi üzenetet: Jézus jön! Készítsétek hát az útját!     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Somlyó György: Arcod...

Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át 

fölötte vijjogón a gond,

s tükrén az oldhatatlan szomorúság 

sikamlós olaja ragyog.  

Vizére mint lehajló parti fűzek, 

borul lombos, sötét hajad. 

Iszamós emlékid hinárba fűzted 

s most ott kúsznak a víz alatt.  

A távolból derengve imbolyognak, 

nagy hegyek ködlő ormai, 

mult rettegésnek, szégyennek s iszonynak 

felhőkbeszálló árnyai.  

Majd csillanó kacaj buggyan ki szádra, 

mint felbukó, fényes halak, 

de félve visszahull mindjárt s utána 

csak hullám és zavar marad.  

Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben, 

mely sóhajaidból fakad! 

Most kél a hold és ver föléd az éjben 

vágyakból ragyogó hidat.  

Súlyos ködként fed a bizonytalanság, 

nem törik át fénylő szavak. 

Az ifjú, megrázó boldogtalanság 

csodálatos tájképe vagy.

Fenyő László: A csenddel telve...

A csenddel telve láttok ím itt, 

nem hozzátok, a csendhez tartozom, 

homlokomon a révedés: 

nem földi az s szemem bolygása sem.  

Kies fürdőhely volt a lelkem, 

utó-évadján lássatok, 

tegnap még emberekkel telten, 

ma elhagyott, 

rendetlen őszi park, 

gyomvert, kihalt, 

emberfia, köreim ne zavard, 

az esős évszak kezdődött ma bennem - 

magammal ím egyedül 

lennem ó, hagyjatok.

Sárközi György: Erdőben

Fák, sudarak, görbék, 

Óriások, törpék, 

Tüskések, lombosak, 

Ékesek, lomposak, 

Simák és érdesek, 

Épek és férgesek, 

Köztetek de sokat 

Jártam a dombokat!  

Mint sürü népgyülés 

Vettetek körül és 

Hallgattatok mélyen, 

Hadd zsongjon, beszéljen 

A sok csíz, a szőke 

Rigó, bus pintyőke, 

Gyászos cinke, tarka 

Harkály, csörgő szarka.  

Ti csak hallgattatok, 

Mint néma angyalok 

Zöld szárnyaitokkal - 

S mindig több titokkal 

Telt hüvös lelketek, 

Mig terpeszkedtetek, 

Évről-évre szebben, 

Egyre kövérebben.  

Vándort ha megöltek, 

Föld alá döngöltek, 

Lányt ha letepertek, 

Rosszhírbe kevertek, 

Paraszt ha fát lopott, 

Betyár ha osztozott, 

Ti csak hallgattatok 

És bólogattatok.  

Drága öreg fáim, 

Kedves nagyapáim, 

Nagy életetekbe 

Kis életem vetve 

Hozzátok tartozom! 

Tiveletek rokon 

Bennem minden atom, 

Minden gondolatom.  

Vihar hadd robogjon, 

Szélvész hadd lobogjon, 

Gyilkosság hadd essen, 

Lányt más hadd szeressen, 

Levelek hulljanak, 

Évek hadd muljanak - 

Én már csak hallgatok 

S bölcsen bólogatok.

Ürögdi Ferenc: Minden ádvent

Minden ádvent kegyelem: 

Vétkem jóvá tehetem.  

Minden ádvent vigalom: 

Isten Úr a viharon!  

Minden ádvent érkezés: 

Átölel egy drága kéz!  

Minden ádvent alkalom: 

Győzhetsz saját magadon!  

Minden ádvent ítélet: 

Így kellene s így élek!  

Minden ádvent remegés: 

Isten felé epedés!  

Minden ádvent ima is: 

Uram, fogadj be ma is!  

Minden ádvent szeretet: 

Betlehembe vezetett, 

Köszönd meg hát a csodát: 

A világ karácsonyát!

Babits Mihály: Három angyal

Három, három, három, három, három angyal szállt felém. 

Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény. 

Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen, 

mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen. 

Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat 

ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat, 

hogy ne tudjon elröpülni? és az utolsót hova 

rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha? 

Óh jaj, késő! már az első hószin angyal csupa folt! 

És a másik messzeszállott, aki olyan könnyű volt! 

Harmadikat szégyenemre látja az egész világ, 

mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.