Sík Sándor: Őszi kertben

Őszi lombok zúgdogálnak. 

Őszi kedvem 

Sóhajai, furcsa felhők, 

Őszi égen úszdogálnak. 

Mondd, Uram, mit akarsz tőlem? 

Sárga bundás sebes mókus   

Fölszalad a görcsös ágon. 

Merre szaladt el az én világom? 

Úgy elment, itt se volt a nyár, 

Hogy reszket a lomb közt a napsugár! 

Mézes, napos, egynapos ősz. 

Mit zörmöl a tél, amit megelőz? 

Uram, mit tartogatsz? 

Verik a diófát, zörög a dió.   

Egy kérdés zörög a számon: 

Van-e még, van-e még, gyümölcs a fámon, 

Ajkakat édesíteni jó? 

Zizzen a sárga levél: 

Jelenti magát a tél. 

Mondjátok, mondjátok, rőt levelek, 

Van-e még bennem egy gyújtatnyi meleg, 

Egy lábasnyi levest megfőzni tüzemnél? 

– Uram, ha üzennél! 

Mire tartogatsz?

1945. október

Tamás Tímea: A madárijesztő hangja

játszol uram! tudom tudom 

s naponta újrakezdem 

elhasznált percek legmélyén 

a csend ölében keress engem   

néha megőrzött homokszemcse 

néha még annyi sem vagyok 

s a rozsda lassan belepi 

a lelkemen a lakatot   

egerek cincognak boldogan 

köröttem és a rét alatt 

egy vakondokleány hangosan 

fúrja az alagutakat   

reggel még egy csillag ragyog 

és én hallom a légen át 

szárnysuhogtató angyalok 

örökre néma kardalát   

itt vagyok uram fáradok 

hagyod, hogy holnap újrakezdjem 

ennek a nyelvnek a legmélyén 

úgyis csak te hallhatsz engem   

vidáman megvagyunk jól tudom 

hisz véghetetlen a világ 

s arcod barázdáiban pihennek 

ünnepekkor a Moirák   

aztán csak fonják csendesen 

mindazt mi már eldöntetett 

s mi is kapunk tán belőle 

egy életnyi ígéretet   

gyere simítsd végig szemem 

talán majd úgy látni fogod 

ahogy a rozsda tövig rágta 

a lelkemen a lakatot   

mikor fogod már levenni 

mikor hagysz szabadon uram 

hogy úgy múljak el ahogy születtem 

csendesen szépen boldogan   

ugye van olyan teremtmény 

kis sosem volt kettesben veled 

kit ősszel védtek simogattak 

a rókavörös levelek   

az éjjel egy rókalány bolyongott 

a kerteken s a mezőkön át 

fénylő bundájával csíkozva 

keresztül-kasul az éjszakát   

rám ismert s megszelídítettem 

és szerettük egymást nagyon 

egész addig míg nem látszott 

a nyomuk az őszi havon   

nekem tücsök-sorsú tél jött 

ő elhagyott nem szenvedett 

s minden fa lerázta lassan 

magáról a leveleket   

játszol Uram én jól tudom 

és azt is – holnap újrakezdem 

elhasznált percek legmélyén 

a csönd ölén keress engem   

A nap gondolata

Tépelődés helyett imádkozz!   

Trausch Liza: Isten igaz bíró

" Én Uram Istenem, benned bízom, 

oltalmazz meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem!" 

Zsoltár 7,2  

         Nem csak a testemet üldözi sok-sok veszedelem, hanem a lelkemet még több. Gondoljunk arra, hogy a szemünkön, fülünkön keresztül mi minden megy be a lelkünkbe. A szem és fül egy nyitott ajtó, csak egyetlen napon is mit lát, mit hall újságon, tévén, emberek beszédén keresztül. Veszedelmes életben élünk. A Biblia a Sátánra mondja, hogy ordító oroszlán, aki keresi, hogy kit nyeljen el, kit tépjen szét. Mennyi széttépett ember jár ebben a világban. Hány ember mondja, hogy nem tudok koncentrálni az Igére. Széttépett gondolatvilág. Széttépett érzésvilág, család, gyermekek. Mi minden tépi szét az életed? Egyszer így gondolkozol, egyszer úgy. Sokszor magad sem tudod, hogy ki vagy. Ezért kiált a zsoltáros: "Oltalmazz meg engem!" Jó volna ezt minden reggel kérni, amikor felkelek. Mert nem veszélytelen dolog ebben a világban élni, járni. A következő kérés: "Szabadíts meg engem!" Ha nem engedted magad oltalmazni, amikor már benne vagy a haragban, indulatokban, szabadításra van szükség. Lehet, hogy egy kívánság üldöz. "A kívánság megfoganván, bűnt szül" - mondja Jakab levele. Tudod, hogy nem jó, amit csinálsz, de nem tudsz megállni, mert nyomodban van és üldöz. Hidd el, amit az Ézs 59,12 mond: "Ímé, nem oly rövid az Ő keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az Ő füle, hogy meg nem hallgathatna; hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől." Juss el oda, hogy "Isten igaz bíró". Állj meg Előtte most, hogy ítélhessen és szabadíthasson addig, amíg e földön élsz.    

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Nádasdy Ádám: Ott úszhatnék

A folyót figyelem, ahogy a bajt, 

a kemény létet elválasztja tőlem. 

A túlsó partot nézem, fényeit: 

velem szalad, ahogy itt szaladok.  

Így kéne, hogy az életemen át, 

középen folyjon végig egy folyó. 

De hosszában, hogy mindig ott legyen 

a túlsó part, ahova nem megyek.  

Mert félelem nélkül mit ér az élet? 

Ha minden bajt tudunk előre, olcsó. 

A túlsó partnál tiszta, mély a víz, 

ott úszhatnék erősen, sportosan.  

De onnan ide vajon visszanéznék? 

Látnám-e szorongó kis énemet? 

Vagy elnéznék saját fejem fölött, 

nem is látnám, hogy bámulom magam?

Zimonyi Zita: Anyámmal kézen fogva

Valaha anyám vezetett engem, 

rakoncátlan, riadt-rossz gyereket 

kövesúton, hepehupás hágón, 

fürge göröngyön, komisz kaptatón, 

vadóc mezsgyén: napok létrafokán, 

makrancos ünnepek sivatagán; 

mentünk búslakodva, felbuzdulva, 

bukdácsolva, olykor botladozva, 

soha, soha meg nem futamodva, 

kézen fogva – a bizonytalanba. 

Ma én vezetem-viszem anyámat, 

dacos, buzgó, bús asszonyt – korosat, 

mihaszna piacon: világon át, 

életdűnén, nyüzsgő halálpusztán, 

fukar szurdokszélen, partszegélyen, 

ismeretlen keskeny szerpentinen; 

s jön velem zihálva, panaszkodva, 

– nem fordulunk többé soha vissza: 

ballagunk az alkonyban szorongva – 

kézen fogva a bizonyosságba.  

Robert Burns: Ha mennél hideg szélben…

Ha mennél hideg szélben 

a réten át, a réten át, 

rád adnám kockás takaróm, 

öleljen át, öleljen át! 

S ha körülzúgna sors-vihar 

rémségesen, rémségesen: 

szívemben volna házad, 

oszd meg velem, oszd meg velem!  

Volna köröttem zord vadon, 

sötét, veszett, sötét, veszett, 

mennyország volna nékem az 

együtt veled, együtt veled! 

S ha volnék minden föld ura 

az ég alatt, az ég alatt, 

koronám legszebb ékköve 

volnál magad, volnál magad!  

Weöres Sándor fordítása

Gősi Vali: A tavasz misztériuma

Nézem a tájat 

a rügyeket vajúdó 

levelek közé rejtőző fákat 

a tavasz elé térdelek 

ég felé küldöm hálaimám 

hogy megélhetem még 

e rejtelmes feltámadását 

a világnak 

e fenséges újjászületést 

amint lágyan rám ejti 

illatos fátylát az alkony-ég 

elsimítva gyűrött 

magányomat

Gősi Vali: nyár lesz

és nyár lesz megint 

kéklő napmeleg… 

átsuhan majd egy álom veled 

az enyhet adó vénülő lombokon 

hiányodat bearanyozza a júliusi égbolt 

hallom újra az élni akarás újraéledő 

gyönyörű dallamát 

mely átvergődve a kínsikolyokon 

elhozta a legszebben komponált élet-muzsikát 

és sok éven át ünnepre leltünk a nyárban 

míg megváltó tisztulásra vágyva 

átlényegültél egy másik 

boldogabb világba 

nélkülem

Gősi Vali: Őszi fák

még 

nekitámaszkodunk a vén időnek 

imát áldozunk a naplementének 

már 

nem vádolunk csak csendben áldunk 

magunkra húzzuk őszi álmunk 

míg 

végleg kidőlünk 

akár 

a fák

Gősi Vali: Ébred a lélek

Ilyenkor decemberben, 

advent idejében, tiszta, hófehér fátyol 

borul a tájra, csillagok csókolják 

fényüket a szendergő világra, 

csendesebbek a hajnalok és éjek, 

szürkeségbe bújók a napok, 

s e fagyos időben mégis 

nagy útra indulnak a földlakók végre: 

szívük mélyére, 

ahol szunnyad még a szeretet és béke, 

de hiszik, hogy ébred a lélek, 

és örök az élet, s e

gyönyörű igézet 

– legszebb reménye – teszi jobbá 

az emberiséget.   

Bazsó Éva Andrea: Isteni szeretet

Ha látsz hajnali fénysugárt, 

mely fénylőn világítja a láthatárt.  

Mezőn nyíló virágokat, 

mi csodás színekkel hívogat.  

S oly hatalmas bérceket, 

csúcsát el nem érheted.  

Gondolj arra, az mind-mind 

Én vagyok.

Nádasdy Ádám: Az antarktiszi hósivatagba

Nekem még sose szerették el senkimet, 

csak úgy elhagytak, mint a menetoszlop. 

Én álltam, ők meg ponttá zsugorodtak. 

Így alakult ki az a borzoló, 

bár nyilván alaptalan véleményem, 

hogy aki engem elhagy, az befejezi 

magát a szeretést. Eltávozik 

a szeretettelen antarktiszi 

hósivatagba, jégtiszta hidegbe, 

s olyan formában létezik tovább, 

ahogy a pingvinek: sokadmagával, 

elegánsan, szólóban álldogál.

Oravecz Imre: Vándorhoz

1

Állj, ne bolyongj tovább, 

vágd botodat az útszéli gazba, 

húzódj egy fa árnyékába vagy egy fal tövébe, 

ülj le a földre és maradj veszteg, 

senki, semmi nem vár többé a világban.      

2   

Eltávozott a kertből a kedves, nyári rigópár, 

dér csípte meg a füvek hegyét, 

és elhallgatott az utolsó tücsök is, 

fordulj vissza a küszöbről, 

pakolj ki szépen a bőröndödből és tedd el: 

megöregedtél, ülj az ablak mellé és nézelődj.

Assisi Ferenc imádsága

Uram, tégy a te békéd eszközévé, 

hogy szeressek ott, ahol gyűlölködnek, 

hogy megbocsássak ott, ahol sértegetnek, 

hogy összekössek ott, ahol viszály van, 

hogy reményt ébresszek ott, ahol kétség kínoz, 

hogy fényt gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik, 

hogy örömet vigyek oda, ahol bánat tanyázik.  

Uram engedd:  ne arra törekedjem, 

hogy engem vigasztaljanak,  hanem, hogy én vigasztaljak; 

ne arra, hogy engem megértsenek,  hanem, hogy én értsek meg másokat; 

ne arra, hogy engem szeressenek,  hanem, hogy én szeressek;  

mert aki ad, az nyer, 

aki elfeledkezik magáról, az talál, 

aki megbocsát, az bocsánatot kap, 

és aki meghal, örök életre ébred. 

Ámen.