Kicsiny városom hunyorgó tüzeit,
Ekkor a város közömbös hűvösében
Bennem egy képtelen érzés születik.
Úgy szeretem ezt a sötét eget,
S hogy távolban a lámpafény szétterül,
Időnként felkelti bennem a hitet,
Hogy ezrek között nem vagyok egyedül.
De ahogy ismét beköszönt a reggel,
S már a tüzek fénye nem ragyog,
Hozzátok megint egy szavam sincsen,
Az emberek közt már egyedül vagyok.
Lángi Péter fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése