Ámde próbáltunk-e élni jól?
Szerelem sem talál ránk, attól félünk,
De teljes szívvel kerestük vajon?
Attól remegünk, mások mit szólnak,
„Mit akarhatnak ők” – csak ez nyugtalanít.
És míg teljesítünk sok idegen óhajt,
Elveszítjük saját igazi vágyaink.
Azt halljuk folyton, nekünk mit muszáj,
S elhitetik velünk, választanunk semmi mód,
És mint egy engedelmes, bamba nyáj,
Várjuk, mikor hív ebédre a gong.
Szakmát, olyat választunk, melyről általában
Azt tartják, hogy nékünk előnyt jelent.
S mi velünk született: hova lesz a hajlam?
Kihajítjuk, úgymond,, lomként, feleslegest.
Élnénk mi sztereotípiák nélkül,
De mindenre címkéket ragasztunk.
Józan emberek? Prototípusok csőstül,
Kik félünk levetni ostobácska maszkunk.
Próbáljon felhagyni sok kopott közhellyel,
S figyelje, mit susog belső szava,
Nem betegség tünete az, félni nem kell.
Egy ismeretlen szólítja Önt, önmaga.
Lángi Péter fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése