pillanat-életem szilánkja,
mit a halál tesz majd lapátra.
Mégis szeretném elmondani még
a boldogság káprázatát,
amely vasmarkú fájdalmak között is
annyiszor rám talált.
A tüskéket hitemnek rózsafáján,
s konok kapaszkodásomat
a Gondviselés szalmaszálain,
mikor cserbenhagytak az álmaim.
Az események könyörtelenségét s azt a csodát,
ahogyan mégis mind hasznomra vált.
Beomlott reménységek romjain
tücsökmuzsikás szavak vigaszában
az örök érvényű mesék
mindent megoldó képletét,
s ahogy felrázták alvó szívemet
a szeretet áramütései,
amikor emberszemek sugarával
emberen túlról üzent Valaki.
A harcokat hitvány magammal,
amikor elfordult az angyal;
kétségeket és bizonyságokat,
egész esendő voltomat,
s közben a kegyelem
keresztvízből megmaradt harmatcseppjeit
lehajtott fejemen.
.
Lassan elengedő gyökereimben
érzem a remegést,
s egy mámorító titkot,
hogy élni nagyon szép volt.
Csak ezt akartam elmondani még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése