délutánokra amikor csak szavakat
kerestem amik hozzád majd elvezetnek
az állítmányok nélküli délutánokra
az elspórolt határozóragokra
melyek közt tárgyad lehettem kicsinykét
emlékszem a bujkáló időre a játékra
ahogy mosolyogtál ezen a kétértelmű
állapoton – mert állapot volt csak
még ha az idő átértékelte is –
de már semmi sem az ami volt
mi sem vagyunk azok
a játék komolyra fordult: magunk
lettünk a fájdalom és a feloldozás
s már csak a szemrésnyire szűkült teret
cipeljük magunkkal örök kárhozatban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése