Egy kislány jön mellettem mindig, amikor
bevásárolni megyek. Beteg lehet, mert
hámlik a bőre, és apró, fekete kiütések
vannak az arcán. Nem tudom, mi baja,
de elkísér mindig, és én fogom a kezét.
Néha egy cserebogár bújik elő a zsebéből,
néha meg, mint egy madár, csak felrikolt,
és én dobnám is el rögtön a szatyromat.
Sokszor érzem úgy, mintha egyedül én
tartanám őt életben azzal, hogy vásárolni
járok. Mert különben senki sem veszi észre,
nekem viszont elég csak kilépnem a házból,
és azonnal meglátom, még be sem csukódott
mögöttem az ajtó, de ő már ott áll előttem,
hirtelen, mint egy villanyoszlop, és nem
értem, miért van ez, de ránézek, és abban
a pillanatban mintha mindent tudnék róla, csak
azt nem, hogy az apja vagyok-e, vagy a fia.
