Tóth Árpád: Szeretsz?

Szeretsz?
Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod,
S ezek a kicsi finomka dombok
Mért játszanak földrengést az ujjaim alatt?
Szeretsz?
Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át,
Most, megérezheted, ha akarod,
Hogy meghatódtam, hogy sírok bévűl, hogy friss lombkoronák
Zúgása csapta meg egyszerre a fülem
S hogy mit daccal és gőggel zártam kívűlem,
Most újra betör hozzám és a nyakamba ugrik
S fuldoklásig szorít s ölel a vágy.

Szeretsz?
No ülj le szépen, kedvesen a térdeimen,
Hajtsd hátra, lassan a vállamra nyakad,
Igy, megadva, meghódolva hagyd el most magad,
Hadd nézzelek
S még egyszer puhán s zengőn hadd próbálok szólni,
Hadd élvezem magam, gúnyosan s betegen:
Hogy fáradt szívem megint csak érzeleg.

Csitt! véletlen diadalom, csitt! égből pottyant csodám,
Lealázó, kinlódó «lám-lám» csatán
Hadd szokjam meg egy kicsit most, hogy újra, újra szeretnek,
Hadd szúrjam szíven magam: Hát oda a rezignációm?
Be olcsón vett meg
Egy kis szűz nyafogása...
Húnyd le a szemed,
Most kegyetlenűl könnyeim erednek.
Hát te vagy, te vagy a forró kása,
Amit kerülgettem, hát te vagy az új?
Hadd röstellem agyon magam!

Kinyitod a szemed és azt ragyogja: Minden rendben,
Egyszerű és édes az élet!
- Ó tudod-e, kis bolondom, hogy most megölnélek? -
S én nézlek - s megrándul a vállad a kezemben...

Zágorec-Csuka Judit: Jézusnak

A kunyhóból 

fel lehet érni 

az égbe, de  

sem arannyal, 

sem ezüsttel, 

nem leszel 

méltó  

a felemelkedésre.

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

                Brandt Józsinak

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága Testvér halk szava,
Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
S most már a mennynek angyala:

,,A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - - valamit."

Cseri Kálmán

Cseri Kálmán: "Ha az Úr akarja..."

Reményik Sándor: Viszontlátásra

Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.

Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!

Lucian Blaga: Hideg ajkak

Álomba hullt a rét. A bokrok szempilláiról
fénykönny gyűl tündökölve:
jánosbogár.

A felhősávos hegytetőn
megnő a hold.
Éjszakám feléd nyújtja őszies kezét,
s zöld jánosbogarak fényéből gyűjtöget
a szíved számára mosolyt.
Jéggé fagyott szőlő a szád.

Csak a hold finom karéja lehet
olyan nagyon-nagyon hideg
– ha csókolhatná valaki –
mint ajakad.

Közel vagy. Itt.

Hallom az éjben pillád rebbenéseit.

Áprily Lajos fordítása

Tamás Tímea: Evangélium előtt

élni kellene
vagy meghalni
egyremegy
mondják sokan
de a félelem
ott fészkel már
az ereszen
jő és megy
mint a fecske
senki sincs
aki kilesse
titkait
házát
hazáját
az igazit
élni kellene
de az élet
és a halál
édestestvérek
akár a jó közhelyek
a buták
s az édes-bús
melódiák

fészke vagyok félelemnek
búnak, bajnak s az életnek
sirámnak, romantikának
ágya vagyok a halálnak
csillagszórója a vágynak
szemfedője a reménynek
társa a tegnapi fénynek

hull az eső, sose fogy el
süllyed a föld Noé alatt
s a názáreti evezője
szeli halkan a habokat
hogy megtudja mért s mi végett
kell a kereszten meghalni
mért nem lehet kínok nélkül
a világot megváltani

tudja most, hisz sejtette már
hallotta az anyaméhben
a betlehemi kórusban
jászol menti bégetésben
hogy az Isten és a Sátán
(a víziszörny Leviatán)
rég osztoztak már mindenen
az első s végső vacsorán
valahol a ködben vannak
látni vélik a halászok
mikor bevonják a hálót
s némák a hullámcsapások
s csupán (messze ott a ködben)
Jézus evezője hallik
s a világ még megváltatlan
álomittasan aluszik

fogyatkoznak napok, telek
fogyatkozunk.
álmaink gyűjteménye
rég a köcsög alján
aprópénz
rézpénz
fonnyad a bőrünk
feszül, ereszkedik
feszül
mint a fájdalom
lelkünk bevonata
bocsánatot kérünk a
szavaktól
szégyelljük őket
a bölcsesség
csak hallgatás
így tanították
megtanultuk
félünk
ennyi

Kassák Lajos: Négy sorok

Te vagy az, aki után lámpással futottam,

Te vagy az, akit vakon is megtaláltam.

Te vagy az, akiért érdemes az élet.

Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok.

Kassák Lajos: Felajánlott béke

Ha elmész
az a te dolgod.
De nem miattad
sír majd a szél
a tulipánok
nem miattad csukják be
szirmaikat.

Nélküled maradok
és kicsépelem
termésem maradékát.

Ha éhes leszel
szállj ablakom párkányára
tiszta búza lesz ott
s én jó étvágyat kívánok hozzá.

Parancs János: Előszó

Megnyugodnál-e, ha a csontomig látnál,
ha jobban ismernél a szédítő pusztaságnál?
ha elmondanám, mire nincs is szavam?
Kerülgetjük egymást, mint a félő vadak,
rettegve és ujjongva. Kint zúg a szél.
Mit mondhatnék, ami több mint a csönd?
A test reménye, a vágy köszönt.

Mint feszülő páncél, úgy köt a bánat,
az önzés, a szégyen összegabalyodva.
A fuldokló lélek a gyászra hajolva
néma és reménytelen.

Nagy húsos levelekkel jött ez a nyár.
Csalétek? menedék? oly tétován nyílik a szív.
Annyi megfutás, vereség, hűtlen játék emléke rémít;
nem élhetek csak mint a sebzett állat, könyörtelenül.
Félvén is a puszta romok közt; magamnak énekelem,
a szép szó nem elég, a léted kell nekem:
ideges bőröd, a karod, a lábad,
halált-tapintó kezemmel hogy rádtaláljak,
ha jő az est, s magamra hagy a meglódult világ.
Körülöttem csak a holtak, szétnyíló koponyák.
Ha egyetlen gondolatod hűtlen, már céltalan a vágy.
S akkor nem kell tőled a szó sem;
nyálazó csápjaival úgyis leköt a magány.

Kassák Lajos: A jó hétköznap

 


Egyedül. A januári vak ég alatt állok egyedül.
Hideg van és nem fázom, sötét van és nem félek.
Miért is félnék, otthon vagyok magamnál, annál az embernél,
akit nagyon jól ismerek, örömei és fájdalmai itt virulnak a szivemben
és nem fázom, mert az ő nyughatatlan vére melegit engem.
Jó tehát igy egyedül lenni magammal, aki az ölében tart és őrködik felettem
s akiről tudom, kivétel nélkül azonos mindennel és mindenkivel a világon.
Ha kiváncsi vagyok, felel a kérdéseimre s ha fáradt vagyok, felcsigázza kiváncsiságom.
Tegnap a kétségbeesés gyötört s ma ismét olyan vagyok, amilyen tegnapelőtt voltam.
Ó, ember, egyedül vagy megint, mondom szeliden s a karjaimban tartom magam ugy,
ahogyan az anya öleli át agyonzaklatott gyermekét. Hideg van és nem fázom,
sötét van és nem félek és hallom, hogy szólit a világ, amellyel
gyökérig egy vagyok ezen a magányos órán.

Kassák Lajos: Csöndes kétségbeesés

Mit üzenjek néked, távoli barátom,
drága jó cimbora, ki mellett ugy herdáltam el életem javát
mint gazdag ember, ha mértéket vesztett italban és nőben
s vénülő fejjel látja csak, milyen boldogtalan volt egész életében.
Merre kiáltsak feléd, hogy válaszolhass gyámoltalan kérdésemre:
szereted-e még a táncot és a lányok szeretik-e még,
ha sulyos tenyereddel ráveregetsz fiatal combjaikra?
Hallgasd csak, itt ülök az ismeretlen ház eresze alatt
és fiatalságunk elszállt álmairól énekelek.
Éjszaka van, a fák porbaejtik sárga lombjukat,
nyoma sincs madárnak, riadtan sirnak az esőverte prücskök
s egy gazdátlan ladik ring a tó közepén.
Hej, hajj! Jó öreg cimborám, mi szépet is üzenhetnék ebben az órában?
Egyedül vagyok, bizony nyomoruságosan egyedül,
keresztbe vetett lábakkal ülök és nézem, ahogy fejem fölött
kihunynak az őszi csillagok.

Kassák Lajos: Valahol harangoznak

Lejöttem a hegyről, ahol két hónapig éltem,
virágos fák között s aztán érő gyümölcsök árnyékában,
mint szorgalmas földmüvelő dolgoztam napestig.
Szavakat róttam egymás mellé, melyek életről és halálról szólnak,
miközben Téged is dicsértelek apró, fekete betüimmel,
melyek ugy jönnek elő a lélek mélyéről, mint a hangyák,
szárnyra kelnek és végtelen tereken át szétviszik
napjaim arany dalait a világba.

Most itt állok a kapuban, egyszál virággal a kezemben,
mögöttem a hegy, melyről bucsu nélkül távoztam,
előttem a város s ha egyszer még elérem, meghajtom magam előtte
mezők tarkaságával a szememben és kedves gyümölcseim izével a nyelvem alatt.

Elég volt a magányosságból és az édes békességből is elég volt.
Messze innen a város, de elindulok felé még ebben az órában
egy felejthetetlen évszak emlékével a szivemben.

Kassák Lajos: Két pont között

Megbeszéltük életünket
távolból szóltál
s a tenger hullámai felmutattak.

Emlékeim az ajtó résein
szűrődnek át
s a tükör gyűlölködik.

Milyen kimeríthetetlen
milyen betölthetetlen ez az idő.
Fejem felett
mintha egy galamb lebegne
vérrózsával a begyén
s te nem láthatsz engem.

A tegnap és a tegnapelőtt oka mindennek
az átlyuggatott házak
a széthányt papírrongyok
a halottak elkerülhetetlen árnyéka
a kutyák
amint patkányokra vadásztak
egy borbélycégér nyikorgása a szélben
egy megsebzett torony
keresztje a sárban.

Mozdulatlan állok ott
ahol éjféltájt elhagytál
ígérettel a szádon.

Miért zártad be az ajtót
amin kiosontál.
Hogyan nyújtsam át ajándékom
szívedet és a szívemet
amint egy párna ráncai közt
alszanak.

Lucian Blaga: Zsoltár

Szeretkezünk: vagyunk. Akkor – kétségtelen.
S az éj órái bár vakok,
nappal ragyog,
Elohim, tiszta fényeden.

Esti aranyfények alatt te látsz csak
minket a ligetekben kóborolva.
Járkálunk a nagyhét jegyében,
eszmében eszme, kéz a kézben.

Úgy jó, ha dicsőíthetünk
a vágyért, Elohim, mit megengedsz nekünk!
Sebe csupán a hallgatásnak
minden szó, amit ejthetünk.

Tandori Dezső fordítása