2021. június 14., hétfő

Képes Géza: Hajótörött

A világ képei az őszi égbolt 
szelíd fényében hunyorogtak . 
Már zátonyra vetett kalóz vagyok csak. 
Álmodni még? Csattog a viz sziklán. 

Magam vagyok. Látom villanni halkan 
a kedves mosolyát - mint egy sirály
vergődik még s elmerül a viharban.

A homály mint hídeg kigyó úszik rám,
de már tudom, hogy nem fog győzni rajtam.

Szomjas vagyok, s csak az nem kap vízet,
aki a szomjúságról is lemond.

Kerék Imre: Lázár föltámasztása

Ahogy a barlangból kilépett 
fehérlő gyolcsokba csavartan, 
fülében visszhangzott még a kiáltás: 
Lázár, jöjj ki!... s az éles, vakító 
sugárzásba szeme belesajdult, 
s érezte: béna tagjaiba friss 
erő költözik, és akaratának 
engedve keze, lába újra mozdul, 
s mig testvérei: Mária és Márta 
zokogva borultak nyakába, 
arcát csókolva hosszan, boldogan, 
tekintete távolabb siklott, 
s észrevette: félrehúzódva 
a sokaságtól, sápadt, csontos arcú, 
fiatal férfi áll, szelíden 
mosolyogva, nyugodtan, homlokán 
mintha szikrázó sugárkoszorú 
derengne, ahogy a lába előtt 
heverő követ nézi elmerengve, 
akárha semmiről se tudna; 
és fölismerte benne Őt.

Fodor-Csipes Anikó: Újulj meg Istennel!




„ Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.” (1Mózes 8,22)   

Az elmúlt napokban azon töprengtem, hogy mennyire fontos, hogy amikor úgy érezzük, hogy nagyon nyűgösek vagyunk, mert „az időjárás”, és fájnak a porcikáink… vagy amikor betegségben vagyunk, és nem látjuk azt, hogy lenne kiút, vagy olyan távolinak tűnik a vége, hogy nehezen találunk erőt magunkban arra, hogy azt mondjuk: kibírom… vagy amikor egész egyszerűen csak azt érezzük, hogy elég már mindenből, csak arra vágyunk, hogy egy kicsit meg tudjunk pihenni, hogy a lelkünk utol tudjon érni minket… akkor álljunk meg egy pillanatra, emeljük fel a fejünket, csukjuk be a szemünket, vegyünk egy mély levegőt, és engedjük meg az Istennek, hogy átöleljen, hogy eltöltsön – Önmagával. 

Én egy ilyen pillanatban kaptam a szívembe ezt a fenti Igét, amit akkor mondott Isten, amikor Noé és családja kijött a bárkából, és hálaáldozatot mutatott be a családfő.  Lehet, hogy most, ezekben a napokban, hetekben küzdünk valamivel. 

Lehet, hogy nem látjuk az alagút végén a fényt. Lehet, hogy nem érezzük kirobbanó formában magunkat… De Isten azt mondta, hogy mindig lesz megújulás. Mindig lesz tovább lépés. Mindig meg fogjuk tapasztalni azt, hogy átlendülünk a mélypontokon, mert Isten azt mondta, hogy mindig van tovább.  

És miután mi csukott szemmel, mély levegőt véve beengedtük Istent a szívünkbe, nyissuk ki a szemünket, és nézzünk körül! És vegyük észre a földből kibújó virágban, a rigók énekében, a D vitamint árasztó napsütésben, a gyermekek hintázás közbeni boldog kacajában, vagy éppen egy pillanatnyi csendben, hogy Isten soha nem hagy bennünket magunkra. Most is velünk van. És gondoskodik arról, hogy legyen megújulás, legyen mindig holnap, hogy legyen reménység.   

Forrás: Napi Ige és Gondolat

2021. június 11., péntek

Birikiné Király Dalma




" Szánj időt arra, hogy megcsodáld Isten alkotásait, teremtett világunkat, hazánk csodálatos tájait és hagyd, hogy mindeközben Isten mosolyt rajzoljon a te arcodra is. S mindeközben ne feledd: te is Isten csodás alkotása vagy!"

Hegyi Gyula: Közjáték












az ajtó becsukódott, később kinyílt: 
közben egy fülledt szobában, elsietve, 
mindamellett szabályosan és vállalhatón 
megtörtént, amitől semmi sem változott; 
éppen csak a semmi lett még befejezettebb, 
valódibb; akár egy ajtó nyílása-csukódása

Szentmihályi Szabó Péter: Hideg




olyan hideg lett mikor megértettem 
nem szeretsz 
szavak sem kellettek hozzá 
csak a tér nőtt meg hirtelen közöttünk 
és a kéznyújtás a végén 
felért egy árulással 

e hideg tükörben szemedben 
megpillantottam magam 
egyedül voltam mint általában 
mint akit könnyen elárulnak 
és persze nevetséges is 
mint mindazok 
akiket el lehet árulni

2021. június 9., szerda

Németh Erzsébet: Ama napon












Hiányjelek szorzatában 
bolygók közt 
feszülő húrokon 
micsoda zenével 
jön a végtelenség 
s magányunk hogy zokog 

Hogy sír a szörnyű idegenség 
egymáshoz lapulnak 
daliás bércek 
néma tücsök hegedűjén 
játszani próbál 
egy remegő részeg 

Nem tudni hol vagyunk… 
Mihez képest van 
menny vagy pokol messzebb, 
honnan jövünk ily cikk-cakkban
s ahová jutunk: ott szebb lesz? 

Hisszük nagyságunkat, 
mely kétséggé foszlik egyszer. 
Végzetünk nincs kiszámítva még – 
Ki alázza meg magát ama napon: 
ha felszáll a föld, s lehull az ég?

Botos Ferenc: Apokrif

hajléktalanként 
egy gyönyörű országért 
születtél közénk 


néma kőpadok 
Názáretből jött egy ács 
itt ült szombaton 


bíbor pipacsok 
között lépdelt csendesen 
míg a hegyhez ért 


gyertyaláng lobban 
– Nézz a bal latorra is 
irgalmazz, Uram ! –

Csoóri Sándor: Minden útról

Csak ne találkozzak veled, 
ne halljak rólad, 
csak a hó ne essen újra születésnapodon - 
Vágassa le sámsoni haját a nádas, 
veled láttam, látni sem akarom . 

Vittem a testem , hurcoltam mindenhová, 
esőbe, havazásba, követhetetlen szégyenekbe, 
idegen ország falai alá, 
hogy szeresse meg a szerelmet újra a Föld 
és őrüljön bele vagy fényesedjen ! 

S most minden útról külön kell hazatérnem : 
külön a városokból, 
külön az éjszakákból, 
a világvégi ágyból, hol mellettem aludtál, 
falevél-tutaj utasa, külön a vizek fölül.

2021. június 8., kedd

Jenny Joseph: Csak szólok




Ha öregasszony leszek, lilát fogok hordani 
Piros kalappal, ami nem illik hozzá és nem is áll jól. 

Brandyre és nyári kesztyűre költöm a nyugdíjam, 
És szatén szandálra, de azt mondom, vajra sem telik. 
Simán leülök a járdaszegélyre, ha elfáradok 
És a boltban felfalom azokat a kis kóstoló falatkákat, és megnyomom a vészcsengőket 
És végighúzom a botomat a kerítéseken 
És bepótolom, amit kihagyott az a józan fiatal lány 
Papucsban csoszogok kint az esőben 
És leszedem mások kertjében a virágokat 
És megtanulok hegyeset köpni. 

Akkor már hordhatsz szörnyen ronda felsőket, elhízhatsz, 
Betolhatsz egyben három kiló kolbászt 
Vagy ehetsz egy héten át csak kenyeret savanyú uborkával 
És tollakat és ceruzákat és söralátéteket és más izéket gyűjthetsz mindenféle dobozokban. 

De most még olyan ruhákat kell hordani, amikben nem ázunk bőrig 
És kifizetni az albérletet és nem káromkodni az utcán, 
És persze jó példát mutatni a gyerekeknek, 
Vacsorára hívni a barátokat és elolvasni az újságokat. 

Várjunk… nem kellene gyakorolnom egy kicsit már most? 
Hogy az ismerőseim ne boruljanak ki és ne lepődjenek meg túlzottan, 
Ha hirtelen öregasszony leszek és lilát kezdek hordani. 

Molnár Adél fordítása  

Siv Widerberg: Cilla és én












Cilla
(akit igazában Cecíliának hívnak)
néha olyan gügye.
Néha helyes,
néha egész jól ki lehet vele jönni.
Néha,
néha kis dedós hozzám képest.

„ Mit gondolsz rólam?”
Kérdeztem egyszer Cillát.
Tudjátok, mit felelt?

Ezt:
„ Néha olyan gügye vagy.
Néha helyes.
Néha egész jól ki lehet veled jönni.
És néha...
... néha kis dedós vagy hozzám képest!"

Tótfalusi István fordítása

Siv Widerberg: Bélyeg












Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.

Tótfalusi István fordítása

2021. június 6., vasárnap

Juhász Gyula




„ Már annyiszor döbbentem meg halálos 
Mély döbbenéssel a csodán, hogy élek!"

Kondra Katalin: Apa

Tenyereden tartasz, belesimulok, 
mint fészekből kihullt gyenge madár. 
Felnézek rád, dörömböl a szívem, 
nem tudom még, mi vár reám. 
Nem mozdulok, hagyom, hogy megérints. 
Engedem, döntsél a sorsom felett, 
miközben a szívem mélyén érzem, 
vigyázol rám és nagyon szeretsz. 
Aztán felemelsz és gyengéd szóval biztatsz, 
hogy tudok repülni s én elhiszem neked. 
Megismertelek és nem tudnék már élni 
soha-soha többé nélküled.

Petz György: kiket félbehagytam

Régi szerelmeim, 
kiket félbehagytam,
a szerelem teljessége 
ne csorbuljon; 
én is legyek félig teljesebb, 
mint egészen alig -, 
íme a magyarázat, 
amiért nem akarlak látni. 
Több vagy hiányoddal, 
mint amennyit összeadni
bármikor tudnánk -, 
kamasz bolondság, 
véltem egykor, 
mint legbutább mindentudó, 
szerelmes magukhívő 
a szertartások labirintjában,
ahol apró nyögések útjelzőit 
idézzük eltévedések ellen. 
És eltévedünk. 
A felismerések rabságában 
nem enyhít másik énünk, 
rajtunk marad a keresés, 
olykor a megérkezés hazugsága. 
Félbehagyottan, 
akár a kilőtt nyíl, 
mitől már el is fordult az íjász, 
ívét se akarja látni 
az elhullásnak.