Pierre Emmanuel: Párbaj

Emlékszel? Hosszan egymást nézve 

Megéreztem az örök pillanatban 

A lelkemet amint szemed színére 

A mélyedből felszállt remegve 

Szemérmesen mint fű között a forrás 

Csak Te meg én voltunk a nagyvilág 

Az égbolt íve a mi homlokunk

Tövétől nyílt s egymásnak láthatárt 

A mély megismerés mosolya tárt 

A másik volt a szép napajándéka 

Tekintetünk egyetlen izzó fény lett 

Megtudtam végre ki vagyok s hogy élek.

Szabó Ferenc fordítása

Pierre Emmauel: Harmat

Bocsásd meg hogy oly rosszul szerettem 

Hogy nem tudtam megtartani markomban 

A vizet míg a forrástól számhoz emeltem 

Legalább megmaradt a szomjúság bennem 

Minden reggel harmatodtól várom 

Hogy frissesége nedvesítse ajkam 

És átgyalogolt napjaimat áldom 

Hogy annyira vágytam a folyóvizekre 

Bár elég a víz egyetlen cseppje 

Hogy csobogva oltsa szomjam Kegyelmed.

Szabó Ferenc fordítása

Pierre Emmanuel: Másik

Eltörölve? Nem! 

Téged felismerni 

A másik arcán 

Így növekszel bennem 

Mindjárt mily öröm 

Üdvözölni a létet 

E másik életben 

Ahol én nem vagyok 

Nem ismer engem 

Bár elég nekem 

Egy futó tekintet 

Hogy hozzá hasonlítsak 

Közeledni hozzá 

Hogy arcán olvassam 

Az egységhívását: 

Hasonlítsak Hozzád! 

Szabó Ferenc fordítása

A nap gondolata

Soha az emberi konfliktusok történetében nem köszönhettek még ilyen sokan ilyen sokat ilyen kevésnek, azaz Egynek. 

(Churchill után szabadon)    

Pálfi Zsuzsanna: Bevonulás a döntőre

„ Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Kicsoda ez? A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta.” 

(Mt 21:10-11)     

       Bizonyára mindenki látott már TV-ben, vagy élt át élőben résztvevőként vagy szurkolóként valamilyen döntőt. Lehet ez sportesemény, de akár szellemi vetélkedő is. Minél jelentősebb eseményről van szó, annál nagyobb feneket szoktak keríteni a döntőnek. A döntő pedig a bevonulással kezdődik, ami egyfajta felfokozott hangulat, várakozás légkörében történik.  

                 1. Már a bevonulás is eredmény. Nem véletlenül jut el senki a döntőbe, sokat le kellett már tenni az asztalra, hogy itt lehessen valaki. 

                 2. Aki a döntőbe érkezik, nemcsak bemutatkozni, nemcsak csupán játszani, hanem győzni jön. Kell, hogy teljes elszánás legyen benne, mert nagy a tét. Már csak karnyújtásnyira van tőle a végső győzelem, de ugyanúgy az ellenféltől is. 

                 3. Minden eddigi tevékenység, felkészülés, gyakorlás erre a döntőre nézve történt, és most egy győzelemben nyerhet igazán értelmet. 

       Jézus virágvasárnapi bevonulása is ilyen. Nemcsak úgy besétál Jeruzsálembe, ahogy korábban már többször tette tanítványaival. Ő most a döntőre érkezett. Sok-sok megharcolt, megimádkozott, megélt esemény van már mögötte: csodák, gyógyítások, tanítások, megpróbáltatások még néhány halott feltámasztása is. Most azonban nemcsak egy újabb jeruzsálemi bemutatkozásra, nemcsak egy újabb erőpróbára érkezett, hanem végérvényesen győzni jött. Kerül, amibe kerül, akár az életébe is, de mindent megtesz, hogy győzzön a gonosz, a halál, a bűn felett. Jön győzni az emberi életet megnyomorító sátáni gondolatok, szavak, tettek és mulasztásokból fakadó nyomorúság felett. Minden, amit eddig tett, amit eddig mondott azért történt, arra utalt, arra mutatott előre, ami most fog bekövetkezni. Minden eddigi is már megváltásunkra, a végső szabadítás irányába mutatott. A döntőben világlik ki azonban majd a maga teljességében, hogy Isten mennyire gyűlöli a bűnt, de ugyanakkor mennyire szeret bennünket. Jézus győzni jön, meghirdeti királyságát, az Ő országát, és kitárja a kaput mindenki előtt: Gyertek, éljetek ti is ebben az országban, ahol én leszek a királyotok, aki győzedelmeskedik. Jézus a döntőt is ugyanazon szabályok szerint vívja meg, mely egész szolgálatát meghatározta: az isteni szeretet és az isteni igazság erejével. A döntőben lesz bőven nehézség, lesz padlóra kerülés, lesz reménytelennek látszó helyzet, de ne legyen kétségünk, hogy kié a végső győzelem.  

       Így nézzünk Jézus virágvasárnapi bevonulására, így nézzünk a nagyheti döntőt értünk is vívó Jézusra, és ennek a fényében vívjuk meg a magunk csatáit és „ ama végső harcot ” is. 

H. Jackson Brown

" Tanulj meg csendben maradni."  

Szabó T. Anna: Szél, lomb, eső

Előbb a hársfák, most a jegenyék: 

fújja a szél a száraz levelet. 

Megtartható-e, amit látsz, a kép? 

Szorítsd erősen. Hunyd rá a szemed.     

Siklik a síkos, szélsodorta lomb 

a sűrű zápor szálai között. 

Csak csattogás, susorgás, surrogás. 

A hang, a hangok. Hallgasd az esőt.     

Ha múlni akar, mért őrizni meg? 

Üres tükör legyél, ha nézni kell. 

Gyűjtsd tenyeredbe az esővizet. 

Szorítsd, szorítsd. A volt most múlik el.

Sárhelyi Erika: Hat sor

h a tudnám, lágy selyembe szőném 

a rcod barázdáit, két szemed 

t ompa fényét bánat idején   

s zelíd szavakból varrnék gyolcsot, 

o ly' puhát, akár e hat sor, hogy 

r ingasson, ha nem ringatlak én

Dévényi Erika: Szeretném

Szeretném látni a mosolyt az arcodon 

Tisztán, szelíden úgy, hogy ragyogjon 

Szeretném látni a boldog szemeket 

Amelyekből más is erőt meríthet 

Szeretném hallani a boldog nevetést 

Amely mindig őszinte és békés 

Hallani, ahogy a jót dicséri szád 

S nem az elégedetlenség nehezedik rád 

Szeretném érezni, hogy békés a világod 

Hogy hiteddel a rosszat leigázod 

Felülkerekedsz a súlyos bánaton 

Hisz Isten veled van minden utadon 

Szeretném tudni, hogy jó döntést hozol 

Ha válaszút előtt botladozol 

Mindig tudd pontosan, melyik Isten útja 

Tudd, ha rálépsz boldogság vár rajta 

Szeretném, hogy vágyaid valóra váljanak 

De hinned kell, hogy imáid meghallgattatnak 

S ehhez legyen az a hely a templomod 

Ahol a válasz már a szívedben visszhangoz 

Szeretném, ha aggódó szíved lecsendesülne 

Ha minden gondod Isten elé lenne letéve 

Ha szíved ezáltal teljesen felszabadulna 

A fénysugár lelkedig hatolhatna 

Szeretném, ha veled érted imádkozhatnék 

A bánatodban is szívesen osztoznék 

Ha nyújtod a kezed, Isten elé vezetlek 

Hitem szikrájából lángot gyújtok neked 

Szeretném, akár a könnyeid árán is 

Hogy hinni tudj abban, aki felszabadít 

Egy kőhajtásnyira van az igaz szeretet 

De a követ neked kell a földről felemelned

Sárhelyi Erika: 19 sor a megbocsátásról

Mint 

sötét 

korokban 

a friss szellem 

bújt meg csöndesen 

az inkvizíció 

rettegett árnyékában, 

úgy rejtőzik az elfojtott 

indulat a testben, ha gyilkos

rákként burjánzik benned a harag. 

Csak eszi életed napra nap - 

míg a megbocsátás üdve 

kérgesült szívedre hull. 

A bánat elhalkul, 

ahogy két kezed 

- mint fuldokló - 

a keze 

után 

nyúl.

Rákos Sándor: Dal a várakozásról

várlak még el se mentél
máris várlak haza
ha kettesben magammal
az a pokol maga

várlak mint bezárt állat
a gazdájára vár
várlak mint a rab várja
hogy ideje lejár

várlak mint várban várta
az ostromlott csapat
vágtasson a segítség
mert falak omlanak

várlak miként a hívő
égi csodára vár
gyorsan belépsz az ajtón
s kizárod a halált

várlak s kérlelhetetlen
szívem dobajjal int
úgy menj el hogy ne menj el
s úgy jöjj vissza megint

Illyés Gyula: Szeretlek

       

         „ Szeretlek, kedvesem,  

                  szeretlek tégedet” –    

Szeretlek azóta, 

hogy megismertelek, 

azóta, mióta 

hétre hét, napra nap 

év negyvennegyedik, 

jött úgy, hogy észre 

a ráncaim veszik… csak 

hogy vagyok általad 

estétől reggelig 

titkosan gazdagabb – 

Életeddel telik 

annyira életem, 

hogy – enyém vagy tied? – 

el-elcserélhetem. 

Hogy így elevenen 

én neked lehetek 

lelket föltámasztó 

lét-újító verem – 

Ifjan és öregen 

sose volt kezdetek 

óta szerettelek – 

e földi rögökön 

Szeretlek, kedvesem, 

keres képzeletem 

szomjasan odafönn, 

odatúl is neked 

s nekem közös helyet…   

1980

Illyés Gyula: A szerelem ismerkedés

Kevés, kevés, mindez kevés, 

várlak, szeretlek! Szeretnélek 

át- és átjárni, mint a véred, 

mint a levegő, mit beszísz. 

A szerelem ismerkedés – 

a léleknek? A testnek is! 

Nem akarlak, csak megismerni, 

csak megismerni, semmi mást, 

a titkos azonosulást, 

mit egyház és bölcselet hirdet. 

Magányomat vágyom levetni, 

a magányt rólad, mint az inget. 

Benned szeretnék lakni, ott, 

hol dolgos, szorgalmas szíved. 

Egy szívet szeretnék veled! 

Tagjaidban vágyom ezernyi 

bajom, kínom egy jó nyugodt, 

nagy nyújtózással kiheverni. 

A ruhám, a házam, lakásom, 

te légy a hazám, világrészem, 

Európám, a Mindenségem, 

végső kitörésem a vak 

szolga-sorsból, a lázadásom, 

mielőtt elpusztítanak. 

Szégyenem már szó s gondolat – 

bőrödön, húsodon keresztül 

bocsáss magadba mindenestül, 

adj olyan otthont, amilyent 

magzatának az anya ad, 

adj egy lélekzet végtelent! –   

Illyés Gyula: Milyen hamar…

Milyen hamar megszokod a 

fákon a lombot; 

milyen hamar megszokod, ha 

a lomb lefoszlott; 

milyen könnyen véglegesnek 

veszed a nyarat, telet; 

milyen hamar elfogadnád 

öröknek az életet…

Illyés Gyula: Nélkülözve magamat

Van aki mindent kezembe ad, 

kést, villát, poharat. 

Nélkülözhetem magamat. 

Bölcsőnk a vénség. Már életem 

gyenge kisdedként dédelgetem. 

Szülői párként aggódva áll 

lábamnál élet és halál. 

Dehogy igaz, hogy kora miatt   

            nyűgös az agg. 

Igényesedem, várom, mit ád, 

csitításomul még a világ. 

Mert cserébe, mert szabadon 

minden porcikám visszaadhatom. 

Dehogy ő boldog, a fiatal. 

Dehogy is szánandó az öreg. 

Túlvilágot él, közöttetek: 

bár mindent tudva tud és hallva hall, 

– levetve mennyi fölösleget! – 

pissz-t int még éber ujjaival…