2024. február 11., vasárnap

Nemes Nagy Ágnes: Magány

Egy fényes, nyári délelőtt 
míg szél kuszálta céltalan 
a hullámot, s a fényeket: 
a parton láttam önmagam. 

Jön; félkezében táska lóg, 
széltépte haj és sárga szem; 
fénytől vakult vörös ködét 
nem látja rajta senkisem. 

Nem érzi senki léptemet, 
nem hordja senki csontomat 
nem fogja kéz, nem szívja száj, 
nem mondható a gondolat. 

Nem néz anyám szemem helyén, 
barát nem él a szívemen, 
áttörni váram: önmagam, 
reménytelen, reménytelen.   

Budapest, 1941. szeptember 13.

2024. február 9., péntek

Nemes Nagy Ágnes: Barátom emlékére





Azt hittem, régen elfeledtelek. 
A lelkiismeret, de az se hosszan 
vetette föl néha az arcodat, 
különben jártam, tanultam, napoztam. 

Úgy laktál bennem, mint a szenvedés, 
mely elrejtőzik könnyű létem alján, 
mint boroshordóban a maradék; 
de tőle minden dohszagot lehel rám. 

Így párázik föl bennem illatod. 
Hogy mondjalak ki? Tollam félrerezzen; 
olcsó a jelző, hogy: fiús fejed, 
s olcsó pompás agyadról zengedeznem. 

Te nem szeretted szép szók mérgeit, 
s nem kerested hegyek közt a lankát, 
a lényeg vonzott, tettek, cél, erő, 
s egyéb ilyen nemes bizonytalanság. 

Ne idézd bennem ezt most konokul; 
a meddő játék, mint valami tábla 
hidd el, kitartón, s bölcsen arra int, 
hogy élsz, de soha ne feledd: hiába. 

De hogy vigyázzam én most már veled? 
Hajad, húsod, lakásod eltünőben, 
mint sérthetetlen, puszta szikla állsz 
a nőttető, borzongató időben.   


Lehet, hogy tévedtem, de úgy rémlett a múltkor 
láttam a hozzád tartozó fiút. 
Egy lánnyal ment, léptük összetanult volt, 
ahogy szokás már, ha egy év lefut. 

Belémnyilallt. Azt hiszem, hogy szeretted. 
De azután a harag ellepett: 
szeretőd újat választott helyetted, 
mért kívánod, hogy épp én hű legyek?   


Meggyőzhetetlen, dermedt, sérthetetlen; 
a távol neki nagy előnyt adott. 
Hiába gyötröm, tépdesem, cibálom, 
megfojtanám – ha nem lenne halott.   

1943. július 7.

Nemes Nagy Ágnes: Vasárnap

Ünneplőben jár a város 
egy kis vékony fény után, 
őszi, langyos, szép vasárnap, 
szép vasárnap délután. 

Résen át a fény behullik: 
menni: merre? Várni: mért? 
– Régi képünk elfakulva 
sír egy csöppnyi kárminért. 

Régi képen violák közt 
borvörösben űl a lány. 
– Violától illatozva 
rámzuhant a hűs magány. 

Perg az óra. Légy se rezzen, 
szú se percen. Nincs szavam. 
Hosszú lábam lóg az ágyról 
lóg az ágyról hangtalan.

Nemes Nagy Ágnes: Fák












Tanulni kell. A téli fákat. 
Ahogyan talpig zúzmarásak. 
Mozdíthatatlan függönyök. 

Meg kell tanulni azt a sávot, 
hol a kristály már füstölög, 
és ködbe úszik át a fa, 
akár a test emlékezetbe. 

És a folyót a fák mögött, 
vadkacsa néma szárnyait, 
s a vakfehér, kék éjszakát, 
amelyben csuklyás tárgyak állnak, 
meg kell tanulni itt a fák 
kimondhatatlan tetteit.

Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell

             


Tanulni kell. A téli fákat. 
Ahogyan talpig zuzmarásak. 

Tanulni kell. A nyári felhőt. 
A lobbanásnyi égi-erdőt. 

Tanulni kell mézet, diót, 
jegenyefát és űrhajót, 

a hétfőt, keddet, pénteket, 
a szavakat, mert édesek, 

tanulni kell magyarul és világul, 
tanulni kell mindazt, 

ami kitárul, ami világít, 
ami jel: tanulni kell, szeretni kell.

Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

2024. február 8., csütörtök

Fenyvesi Félix Lajos: Itt a tél












Itt a tél. 
Fúj a szél 
vadul. 
Erdő alszik, éhezik a nyúl. 

Hempereg 
sok gyerek, 
örül. 
Szánkón öt fiú s leány repül. 

És látom: 
tölgyágon 
cinke, 
jégvirágokra terítve az inge.  

Fenyvesi Félix Lajos: Táj az idő tenyerében












Anyjától tanult dalból két sort még 
elénekel egy didergő madár, 
azután csendes lesz erdő, határ. 
Száll a völgyön át avar vad illata. 

Lehull az utolsó gesztenye. Gyémánt 
fényben arany levéleső pereg. 
Hangya, csiga, gyíkocska kesereg. 
Tücsök hegedűvonója csupa dér. 

Ősz van. Hajam hűvös szél cibálja. 
Hegyoldal hűlő alkonyi bíborban; 
Virágok pompája végsőt lobban. 

Illan a pára. Köd gomolyog a 
sárkány lábnyomában alvó tó fölé. 
És csak a fű suhog az éj ölén.

2024. február 5., hétfő

Sohonyai Attila: Köszönni téged






*
Az évek ablakán nézek kifelé a tájra, 
látok pillangót az égen, korhadt évgyűrűket a fában. 
S arra gondolok mi mindent hagytunk hátra.  

Emlékszem az egyre acélosabb évekre, 
a bántásokra, sérelmekre, a lázra, és a télre. 
Hogy mennyit egymásnak ugrottunk, 
s hogy nem hagytuk el a másik kezét mégsem.  

Előttem vannak ünnepeid, örömöd, a nyár. 
Az elveszítettek, a beton-terhek horzsolta bokák. 
Hogy mennyit álltunk a veszedelem oltárán, 
s hogy végül mindenki ugrott, 
csak mi maradtunk meg a hegy fokán.  

Mindenki elfogy lassan, félve, biztosan.  

Csak nézek az évek ablakán kifelé, 
és összehúzódik a minden bennem. 
A láng szítása a parázsért, 
egy év áldozata egyetlen percért.  

(Nagy sóhaj egy kis szájon át, 
képes fényt ütni a lélek szürke-rab falán.)  

…látok pillangót az égen, 
a korhadt évgyűrűket a fában. 
S hogy nem tudok mást, csak köszönni téged, 
hogy voltál, vagy, leszel nekem 
egyetlen állandó, e tudhatatlan világban.

Csontos Márta: Jöttem, hogy a bűnösöket igazakká tegyem (Lk, 2,17)

A szavak keményen hangzanak 
az üres térben, – a hegyeken túl 
a fehér izzásban kövekre vésett 
Istenarc néz a színfalak mögé, én 
csak díszlet vagyok a horizonton. 
Körülveszem magam lelkiismeretem 
bástyájával, trükköket alkalmazok 
a bűntudat rejtegetésére. 
Nem tudom, mit kell tennem, 
csak azt, hogy mit nem szabad. 
Amíg az ajtót nem találom meg, 
nem juthatok ki a legelőre. 
Pedig a Nagy Pásztor ott áll és várja 
a gazdátlan juhokat, – onnan 
néz délre és keletre. 
Én meg, ahogy menekülök a fehér 
homokon, létem parányi foltján 
megpihen az Irgalom keze.         
         

Trausch Liza: Csodálatos törvény




" Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát." 
Zsoltár 119,18  

Isten törvénye csodálatos. Körülöttünk láthatjuk a természeti törvények csodálatos voltát. A teremtettségben minden szabályosan, törvény szerint működik. Olyan világban élünk, aminek a törvény az alapja. A törvény szava a " kell ". A madaraknak költözni kell, a virágoknak nyílni kell. Tudjuk, hogy télre tavasz következik. Valaha rácsodálkoztál-e Isten törvényére, amik között élsz? Kérted-e már, hogy nyisd meg szemeimet, hogy lássam, és hálás legyek, hogy olyan biztos világban élhetek, ahol nincs tévedés, tudom, hogy mi következik. A mi belső lelki dolgaink is Isten törvényei alapján állnak. Akaratoddal eldöntheted, hogy ezt a dolgot többé nem csinálom. De van benned egy erősebb törvény, ami rabul ád a bűnnek. Minden embernek rá kell jönnie, hogy ez alatt a törvény alatt van az élete. A hiúság törvénye, hogy megsértődöm, ha valahol nem lehetek az első. Sokan mondják: nem szoktam hazudni. Ugyan! Hát ennyire nem ismered magadat? Tele van az életünk hazugsággal, képmutatással. Mindig többet, szebbet, jobbat mondasz magadról, mint ami a valóság. Az akarat, az elhatározás kicsi emberi erő a törvénnyel szemben. A törvény győz, és belevisz a bukásba. Ezért boldogtalan, erőtelen és örömtelen az életed. De hadd mondjam a jó hírt, hogy a Jézusban való élet Lelkének törvénye megszabadít a bűn és halál törvényétől. Az Úr Jézus életének törvénye a szeretet, öröm, békesség, tisztaság, alázat. Ha befogadod Jézust, eltörli a bűneidet, és hordozza az életedet. Ezért kéri tőled, hogy szemléld az Ő törvényének csodálatos voltát.     

Forrás:  részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.



2024. február 1., csütörtök

Sebestény-Jáger Orsolya: Téli fohász




Te tisztogasd szívemet 
szavakkal, égből kapott emberekkel, 
Uram, amíg lehet.  

Te add, hogy e szív tudjon sírni is, 
s ha az idő kútjába néz, 
a víz a mélyben ne legyen hamis.  

Engedd Uram, hogy mind egyszerűbb legyek, 
mint nyári réteken 
a felhőkkel játszó kisgyerek.  

Engedd Uram, hogy Téged lássalak, 
oszlasd semmivé, 
mi sár volt, iszap, vagy salak.  

S ha szállást adhattam Neked, 
én a méltatlan, kopott jászol, 
minden egyes pillanat, ha elfeledtelek, 
bennem s belőlem hiányzol.  

Te tisztogasd szívemet 
szavakkal, égből kapott emberekkel, 
Uram, amíg lehet. Amíg lehet.

Gál Sándor: A kérdés




már befelé élek 
befelé 
egyre közelebb önmagamhoz 
ahol már 
jól érzékelhető 
az űri messzeség 
izzó kettős íve 
s a megérkezés 
vélhető nyugalma 
az igen és a nem 
tudható kristály-igazsága 
ami belőle látható 
és ami láthatatlan 
mozdulatlanságból 
a kihajló mozdulat 
az érintés titka és csodája 
sorsok örvénylése 
eggyé tömörül a befelé-lét 
a mélység sötétedő csendje 
önmagát gyarapítva szétterül 
s benne az örök kérdező 
ki vagy te 
válaszolj 
az elmúlásig 
mi a szándékod velem  
 

2024. január 31., szerda

Fellinger Károly: Mini-Duna












Sötét este van. 
Kishúgommal és anyával 
kimegyünk apu után 
a közeli Kis-Dunához, ahol 
barátjával halászik.  

Tonhalkonzervet viszünk nekik, 
mert éhesek, 
hisz sose fognak a botjukon 
kívül semmit.  

Kishúgom modern ovis, 
csak Mini-Dunának 
hívja a Kis-Dunát.  

Anya hirtelen megáll. 
Hugicám, Anna 
érdeklődve kérdi, 
most miért álltunk meg?  

Anya azt válaszolja, 
ki kell cserélni 
a zseblámpa elemét, 
mert nem világít.  

Kishúgom erre megdöbbenve 
mondja anyának, 
észre se vettem 
ebben a nagy sötétben.   

Kassák Lajos: A költő magával felesel

Balgák megkísértése 

Egy szeretetreméltó kortársammal találkoztam ma. 
Költő. Valahonnan az északi hegyvidékről származott 
s most kigombolt kabáttal és boldogan sétál az 
őszben. Mit neki a köd, az erjedő falevelek és a szél, 
mely a folyó felől suhan a körutakra? Költő, gondolom 
s majdnem szánom őt magamban. Sajnálom kicsit, mint a 
rokonaimat, akik hozzám hasonlítanak.  

Még itt jár előttem, még hallom a léptei kopogását 
s talán a következő pillanatban kibontja szárnyait 
s felszáll a magasba. Hogyan múlnak majd napjai 
a kék levegőégben? Ki veti meg ágyát? Ki aprít zsemlyét a kávéjába?  

A költők mind szegény emberek s kicsit bogarasak is. 
Szeretik a magányt, de ha senki nem látja őket, a halakkal 
és madarakkal társalognak. Szegénykék. Követem őket, ha 
olykor szerencsém van hozzájuk. Tudom, ez a mániám a fegyver 
mellyel megölöm magamat s csak követem őket és átveszem 
súlyos keresztjüket.

2024. január 30., kedd

Jan Twardowski: Köszönet




Köszönöm Neked hogy nem fehér minden vagy fekete  
hogy a tehenek tarkák  
és a maszlagos fű sápadtsárga  
hogy alul olajbogyózöldek az ebihalak  
a harkályok meg sokszínűek piros pöttyel a farkuk fölött  
a pisztrángok kékesszürkék  
barnásviola a nadragulya  
az arany pedig mindenszínnel egyezik és árnyékot nem fogad be  
az arcok szeplősek  
s a csőrök nemcsak hosszúak vagy rövidek  
hiszen a piróké vastag a bankáé meg görbe  
köszönöm azt  
hogy a múlandóság betölti feladatát  
meg azok is akik hibákat védve szeretnek  
mi akarunk csupán mindig vagy ilyenek vagy olyanok lenni  
s a végén mégis csak pepitává sikeredünk

Sajgó Szabolcs fordítása