(avagy a szováti gólyák)
Azok a kedves szovátai gólyák…
Az emlékezetembe visszajárnak,
valahogy úgy, ahogyan minden évben
szokott helyükre ismét eltalálnak.
Amikor a városka központjában
néztem őket a tündöklő magasban,
a fészkükön karcsún és méltósággal
tollászkodtak a tűző sugarakban.
A békesség, meleg családi otthon
jelképe ők: jóság, derű, helytállás.
Kitartanak fényben, szélben, esőben.
Miért oly kedves nekik ez a szállás?
Ők bizonyára nem kérdik maguktól.
Nem számolják, hogy hányszor van derűs ég.
Jönnek, költenek, ősszel útra kelnek.
És éppen ebben van a nagyszerűség:
a hűségben, hogy újra visszaszállnak.
Mert hiába a felhőkkel fedett ég,
mindannyiszor mégiscsak megtalálnak,
derű, békesség, tisztesség, melegség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése